Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Garantiqa: 30 éve a hazai kkv-k finanszírozásának szolgálatában

Pénzügy2022. dec. 7.Növekedés.hu

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt-t 1992-ben a magyar állam, a legjelentősebb hazai kereskedelmi bankok, takarékszövetkezetek, és néhány vállalkozói érdekképviseleti szövetség alapította abból a célból, hogy készfizető kezesség (garancia) vállalásával katalizátorként működjön közre a hazai kis- és középvállalkozások, valamint a munkavállalói résztulajdonosi program megvalósítására létrejövő szervezetek hitelezése során.

A társaság 1993-ban kezdte meg a tényleges működését, célja pedig az alapítás óta változatlan: azoknak a cégeknek – jellemzően mikro-, kis- és középvállalkozásoknak – segít, amelyek nem vagy nem biztos, hogy kapnának finanszírozási forrást a kereskedelmi bankoktól. A Garantiqa által nyújtott kezességvállalás segítségével azonban ezek a vállalkozások forráshoz juthatnak – fejleszthetnek és beruházhatnak.

A vállalati hitelezés fenntartása rendkívül fontos, hiszen a gazdasági növekedést a cégek működésének fenntartása, fejlesztéseik és új piacra történő belépésük támogatja a leginkább. Kormányzati támogatás nélkül az infláció és a kamatok emelkedése kigazdálkodhatatlan helyzetet okozna a hazai kis- és középvállalati szektornak. Épp ezért volt fontos, hogy a meglévő, változó kamatozású hitellel rendelkező cégeket a kormányzat kamatstoppal védte meg.

A hitelezési dinamika fenntartását pedig újabb kamattámogatott konstrukciók – leginkább a Széchenyi Kártya MAX - meghirdetésével igyekszik segíteni – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

A gazdaságfejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter emlékeztetett: a jelenlegi kkv-hitelállomány 60 százaléka mögött valamilyen kormányzati (kamat)támogatással bíró hitel áll.

A kamattámogatás mellett a kkv-k hitelezhetőségének másik támasza az európai viszonylatban is az egyik legszélesebb hitelgaranciarendszer: ma már minden harmadik vállalati hitelforinthoz a Garantiqa Zrt. garanciavállalása kapcsolódik.

A garancia révén a cégek nagyobb köre juthat finanszírozáshoz, s a hitelkondíciók is komoly mértékben javulnak annak köszönhetően, hogy a bankok biztosak lehetnek a kölcsön visszafizetésében. A garanciarendszer kiszélesedését a kormány a Garantiqa kezességvállalásai mögé biztosított viszontgaranciával támogatja – tette hozzá.

Eredmények

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 30 év alatt, közel 600 ezer szerződés keretén belül több mint 12 ezer milliárd forint összegű hitelhez nyújtott kezességvállalást. Ráadásul az utóbbi időszakban évről évre, újabb és újabb történelmi eredményeket ért el.

A jubileumi, 2022-es évben félévkor például a garantált hitelállomány már meghaladta a 3000 milliárd forintot, a portfolió volumene pedig megközelítette a 2500 milliárdot.

Búza Éva vezérigazgató
 „Ezek nagyon beszédes számok, és jól látszik belőlük, hogy a Garantiqa a magyarországi piac, ezen belül is a pénzügyi szektor stabil szereplője. Nemzetközi összevetésben is megálljuk a helyünket: van a garanciaszervezetekre egy jó mutató, amely a különböző országokban a kezességvállalási portfólió GDP-hez mért arányát mutatja. Nos, e tekintetben is van mire büszkének lennünk, hiszen évek óta stabilan dobogós helyen vagyunk ebben a listában az európai országok között.” – mondta Búza Éva vezérigazgató.

Valódi segítség a krízisben is

A gazdasági környezet az elmúlt 30 évben természetesen nem volt állandó, de a Garantiqa az elmúlt időszak válságos periódusai közepette is sikerrel segítette a vállalkozásokat.

Például a krízishitelek iránti kereslet eredményeként, a Garantiqa Krízis Garanciaprogramjának köszönhetően 2020-ban 512 milliárdos bővülés történt, ezzel a társaság átlépte az 1000 milliárdos szintet. 2021-ben 651 milliárd forint volt a bővülés, idén pedig már félévkor 543 milliárd pluszt mutattak a számok.  

A pandémia negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozására a még 2020-ban indított Garantiqa Krízis Garanciaprogramban a társaság 59 ezer darab kezességvállalási szerződést kötött, amelynek eredményeként 2745 milliárd forintot is meghaladó mértékű hitel került kihelyezésre a Garantiqa kezességvállalása mellett.

Az elmúlt 3-4-5 év dinamikája minden korábbi várakozást felülmúlt: 5 évvel ezelőtt a 25. születésnapunkon azt vízionáltuk, hogy 2021-re a portfoliónk nagysága 900 milliárd forint körül lehet majd, ha jól dolgozunk. Nos, 2022-ben félévkor 2500 milliárdnál jártunk. A kedvezményes hátterű, intézményi kezességvállalás népszerűsége soha nem látott méretű volt az elmúlt időszakban, ami számos okra vezethető vissza. De összefoglalva azt lehet mondani, hogy a Garantiqa eredményei jóval a középtávú stratégiában kitűzött célok felett alakultak, köszönhetően a rendkívüli üzleti aktivitásunknak és a válság hatásainak enyhítése érdekében végrehajtott intézkedéseknek.

emelte ki a vezérigazgató.

Minden harmadik hitel mögött

A Garantiqa mára a hazai kkv-finanszírozás meghatározó szereplője lett, és minden harmadik kkv-hitel mögött ott áll a kezességvállalásával.  Piaci részesedése megközelíti a 40 százalékot.

„A kiemelkedő eredményeink nem jöhettek volna létre anélkül, ha nincs megfelelő keretrendszer a működésünkhöz. A válság kezeléséhez megszülettek a megfelelő kormányzati intézkedések, az állami garanciavállalás a díjtámogatás következtében kiemelkedően jó terméknek bizonyult, amit mi sikeresen tudtunk közvetíteni a hazai kkv-k felé banki partnereink segítségével.” – tette hozzá Búza Éva.

Az elmúlt 30 év jól mutatja, hogy a kedvezményes, állami hátterű intézményi kezességvállalásra szükség van, és ez minden bizonnyal a közeljövőben is így marad. Mint ahogy az az elkötelezettség sem változik, ahogy a szervezet munkatársai a feladataikat végzik. Az eredményes csapatmunka, a tudatos tervezés és végrehajtás garanciát jelent arra, hogy a cég a továbbiakban is meghatározó szereplője legyen a nemzetgazdaságnak - fűzte hozzá.