Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Hatalmas pénzvándorlás várható a biztosítási piacon - Komoly bajba is kerülhetnek a társaságok

Pénzügy2024. feb. 20.Növekedés.hu

Egymilliárd forintos kampánytámogatást, próbavásárlásokat és emellett drákói szigort ígért az MNB azoknak a biztosítóknak, akik bármilyen eszközzel akadályozni próbálják az alig egy hét múlva induló lakásbiztosító váltási kampányt. A fél évvel ezelőtt még csendesnek ígérkező kampány mára akkorára dagadt, ami veszélybe sodorhatja egyes biztosítók pozitív eredményét, miközben a lakosság soha nem látott összegeket spórolhat majd meg, lakásbiztosításának optimalizálásával egyidőben- írja a holkossekbiztositast.hu

Az MNB tájékoztatása szerint a lakásbiztosítóknak hetente kétszer kell majd adatokat szolgáltatnia a kötésszámokról a márciusan megrendezésre kerülő lakásbiztosítási kampányban a felügyelet részére. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium által - a biztosítók közti verseny élénkítésének céljából - kikényszerített kampányban minden lakástulajdonos évfordulójától függetlenül lecserélheti, illetve optimalizálhatja meglévő lakásbiztosítását, 2024 március 1 és március 31-e között.

A Holkössekbiztosítást.hu által közreadott információk szerint - az eredetileg csendesnek ígérkező kampány mára egyaránt felkeltette az ügyfelek és a sajtó figyelmét is.

Ezen lendített nagyot az MNB múlt heti bejelentése, mely többek között arról szólt, hogy az MNB egymilliárd forintot - eddig soha nem látott mértékű összeget - költ majd a kampány népszerűsítésére.

Ehhez az összeghez jön még a piaci szereplők saját reklámköltése, mely így együtt jóval két milliárd fölé emeli majd a fizetett lakásbiztosítási hirdetések értékét márciusban.

A Holkössekbiztosítást.hu által megkérdezett marketing szakértők szerint mindez azt fogja eredményezni, hogy az ügyfelek naponta 6-10 alkalommal is találkozhatnak majd márciusban a lakásbiztosításukhoz kapcsolódó felhívással, valamilyen formában.

Bekövetkezhet, amire kevesen számítottak!

A legtöbb elemzés a megnövekedett érdeklődés és a várható verseny kapcsán - a korábban jelzett csendes kampány helyett - ma már közel félmillió lehetséges váltóval és akár 20-25 milliárd forintos piaci szintű díjcsökkenéssel számol márciusra(!). Ekkora változás már komolyan átrendezheti az évtizedek óta stagnáló lakásbiztosítási piacot és jelentősen megváltoztathatja a biztosítók korábbi részesdését.

Rendkívüli árverseny várható

A minden bizonnyal komoly árversenyt hozó kampányban az ügyfeleknek kikerülhetetlen lesz a biztosítási díjaik újra kalkulálása, ami azért vélhetően kellemes „kötelezettséget” jelent majd számukra, mivel várhatóan sokaknak csökken majd jelentősen az éves biztosítási díja, illetve a szerződések nagy részét érintő alacsony négyzetméter árak is a helyükre kerülnek a szerződések optimalizálásával - megszüntetve így az alulbiztosítás kockázatát.

Egyes szereplők emellett abban bíznak, hogy a jelenleg sokszor fedezethiányos lakásbiztosítási szerződésüket naprakészre aktualizáló és új fedezeti körökkel bővítő lakástulajdonosok esetében a díjszint legalább megőrizhető lesz.

Kiélezett helyzetbe került a piac

Mindez jót jelent a lakások tulajdonosainak, illetve mindazoknak a biztosítótársaságoknak, akik a kampányban várhatóan növelni tudják lakásbiztosítási szerződéseik számát. Ugyanakkor komoly probléma is keletkezik más - az anyavállalati  profitelvárásoknak és a 2024-ben minden bizonnyal csökkenő befektetési eredményeknek már egyébként is kitett - a szerződéseik és ezzel üzemi és biztosítástechnikai eredményük jelentős részét elvesztő biztosítótársaságoknál, melyek így más biztosítási termékeik árának növelésére és/vagy drasztikus költségcsökkentésre kényszerülhetnek a jövőben.

Amennyiben megvizsgáljuk az egyes biztosítók (a fenti ábrán látható) jelenlegi költséghányadát és az ezek mellett elért profitokat, könnyen beláthatjuk, hogy sok társaság esetében komoly üzleti és egyben financiális problémát okozhat az állománydíjak drasztikus csökkenésese és az ügyfelek esetleges elvándorlása, mivel a profitok mértéke sok esetben a lakásbiztosításokon elért eredményt közelíti. A lakásbiztosítások 40% alatti, kedvező kárhányaduknak és magas díjaiknak köszönhetően a profittermelő képességük mellett jelentős költséget is elviselnek a biztosítótársaságok éves költségeiből. 

A mintegy 3,3 millió magyarországi lakásbiztosítás után 2023-ban több mint 190 milliárd forintnyi díjat szedtek be a hazai biztosítók. Ez 57.500 forintos átlagdíjat jelentett lakásbiztosításonként. Az előrejelzések szerint a díjak minimum 20-30%-os csökkenése várható márciusban, ami igen komoly hatással lehet a piacra. A legtöbb szerződés díja, tehát nagyrészt csökkenthető lesz, ami azt jelenti, hogy a  lakosság tényleges megtakarítása csak attól fog majd függeni, hogy hány ügyfél él majd a márciusi váltás és optimalizálás lehetőségével.

Új megoldások kellenek

Amennyiben a márciusi eredményeknek köszönhetően átalakul a piac és a díjak - biztosítási összegek emelkedése mellett - visszaesnek az 1-2 évvel ezelőtti szintre, a biztosítók számára megkerülhetetlen lesz az olyan programok elindítása, mint a 2023-ban berobbant és már konkrét üzleti megoldásokkal jelentkező mesterséges intelligencia integrációja (melynek alkalmazásával bizton növelhetők az értékesítési eredmények), vagy például a lakosság biztosítási termékekkel kapcsolatos - jelenleg döcögősen haladó - edukációs programjának a kidolgozása és bevezetése. Ez utóbbi természetesen lassú folyamat, de amennyiben el sem kezdődik, jövőbeli hatására sem számíthat a szektor. 

Emelheti-e a kötelező biztosítás díját a lakásbiztosítási kampány? 

A díjverseny hatására jelentősen csökkenhet a különböző termékek biztosítótársaságokon belüli, keresztfinanszírozási képessége. Ez a lakás-, kötelező gépjármű-felelősség- és CASCO biztosítással is rendelkező társaságok esetében okozhat kényszerű díjemelést és kiújuló versenyt. A Holkössekbiztositast.hu szerint, emiatt az ügyfeleknek is fokozott figyelemmel kell majd kísérniük a jövőben egyéb biztosításaikat is. 

Egyszerű lesz a lakosság dolga a kampányban

Az MNB - a Gazdaságfejlesztési Minisztériummal együttműködve - az elmúlt években megteremtette a kereteket ahhoz, hogy a lakosság számára ne csak a biztosítási díjak kerülhessenek optimalizálásra márciusban, de biztosítási szerződéseik által nyújtott szolgáltatások szintje is jelentősen emelkedjen. 

Márciusban a lakástulajdonosok az ingóságaik és az épületük (lakásuk) biztosítási összegét, minden bizonnyal úgy tudják majd növelni - és ezzel a valós újjáépítési, pótlási értékre biztosítani - hogy ez nem jelent majd számukra díjemelkedést(!). E mellett nagy számban választhatják majd a szolgáltatásaiban és kárrendezési paramétereiben is kedvezőbb, az un. Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási termékeket is (MFO-kat), melyek mára szinte minden biztosító kínálatában megjelentek. Ezeknél a fogyasztóbarát termékeknél egyébként a biztosítók már meghirdették márciusi díjaikat és több biztosító is jelentősen csökkentette díjait, amiből már egy agresszív kampánystratégia körvonalazódik márciusra. 

Az alkuszok igyekeznek alkalmassá tenni rendszereiket a várható rohamra 

A lakásbiztosítások tulajdonosai számára, a biztosítók ügyfélszolgálatai, tanácsadói, a függő és független ügynökök és természetesen az összehasonlító portálok is rendelkezésre állnak majd márciusban. Az utóbbiak esetében el kell mondani, hogy még egyik online szereplő sincs megfelelően felkészülve a kampányra, mivel a lakásbiztosítási szerződések összehasonlítása eddig nem volt fókuszban az alkuszi oldalakon.

A márciusban várható ügyfélaktivitáshoz mérhető terhelést a 2000-es évek elején futó kötelező gépjármű felelősségbiztosítási kampányok óta nem látott az online piac. Jelenleg az oldalak kampányverzióinak elkészítése folyik, de a társaságoknak ezzel párhuzamosan kell megoldaniuk a termékajánlások és megjelenítések és működések korábbi problémáit is. Amennyiben ez sikerül, akkor az ügyfelek mellett az online alkuszok lehetnek a márciusi kampány legnagyobb nyertesei.