Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Hitelből új lakást? Óvatosan a szerződéskötéssel!

Pénzügy2022. ápr. 29.Növekedés.hu

Drámaian drágultak az építőanyagok az elmúlt hónapokban. Az ingatlanépítők sem akarnak rajtaveszteni az üzleten, a vásárlóknak résen kell lenniük, hogy az új lakások adásvételi szerződésben szereplő összeghez képest mennyivel drágulhat a végső számla – például az alacsony összegen bevállalt burkolat és annak tényleges vételára miatt. A money.hu szakértői figyelmeztetnek: bankok vásárlásnál csak új hitelszerződés aláírásával vállalnak további finanszírozást, az pedig biztos, hogy hónapok múlva az a szerződés magasabb kamaton fut majd.

A 2021. végi 16,7 százalék után az idén drasztikus mértékben emelkedett tovább az építőanyagok ára. Március közepén már 15-25 százalékkal kerültek többe az építőanyagok, mint tavaly – nyilatkozta a Világgazdaságnak Wiesinger Raimund, a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület (ÉKE) elnöke. A szakember szerint

az építőanyagok további drágulása meg fogja nehezíteni a korábban már fix áron bevállalt kivitelezések finanszírozhatóságát, az újabb áremelkedés miatt vagy a kivitelező, vagy a beruházó kénytelen mélyebben a zsebébe nyúlni.

Emellett a munkaerő költségek is számottevően emelkednek.

Az áremelkedés természetesen hat a lakásépítési piacra is, az építtetők egy része nem akarja bevállalni azt, hogy rajtavesszen az üzleten.

Magasabb áron ma nehéz eladni az új építésű lakásokat is, hiszen komoly a verseny a piacon, ráadásul egyre több helyen érezhető, hogy a vásárlók az egyre komolyabb infláció és az emelkedő hitelkamatok miatt óvatosabbá váltak.

Miután az új építésű lakások zöme hitel igénybevételével kerül értékesítésre, a beruházóknak nincs túl sok lehetőségük.

Az adásvételi szerződés nem módosítható

Ahogy azt a money.hu kérdésére Unicredit és az Erste Banknál is elmondták:

a hitel igényléshez minden esetben végleges adásvételi szerződésre van szükség.

Ekkor pedig a vételár módosítására nincs lehetőség. Ezt megkerülve ugyanakkor egyre több építő szerződik úgy például, hogy a belső terek burkolására vonatkozóan csak olyan alacsony értéket – 2000-4000 forintos négyzetméter árat – határoz meg az ingatlan felszerelésében, amelyet a végleges árak bizonyosan messze túl fognak lépni. Ez már csak azért is igaz, mert az energiaárak elszállása miatt például a csempék ára 45-50 százalékkal is bővült az elmúlt hónapokban.

Az ilyen esetekben bizony a lakást vásárló azzal szembesülhet, hogy a vásárláskor megkötött hitelszerződésben szereplő összeg nem lesz elég a hónapokkal később esedékes végleges számla kifizetésére.

A money.hu-nak nyilatkozó bankok közül az OTP Banknál arra hívták fel a figyelmet, hogy a hitelszerződés aláírása után, a megítélt összegen nem tud az ügyfél változtatni akkor sem, ha az építési költségek elszállása miatt a ténylegesen fizetendő vételár magasabb lesz, mint amire a szerződés aláírásakor számítani lehetett.

Ha módosítod a hitelösszeget, már drágább lehet a finanszírozás

A gondot az jelenti, hogy miközben az az igénylésben szereplő kamatszintet akár 3-4 hónapig is tartják a bankok, s így a jelenlegi inflációs környezetben a lakáshitel kamatok emelkedésétől védve van az ügyfél, addig a hitelösszeg módosítására az ajánlat befogadását követően még ezen időszak alatt sincs mód.

Miként azt a K&H-nál elmondták:

változatlan kamattal nincs lehetőség a szerződött összeg módosítására. Vagyis ha ezt az utat választjuk, akkor jó eséllyel magasabb kamaton kapjuk meg az alapösszeget is.

Az OTP ezért azt javasolja az ügyfeleknek, hogy az építtetővel kötött megállapodásokba építsenek bele olyan megoldásokat, amivel megelőzhetőek az ilyen esetek.

Ilyen lehet például – a példánál maradva -, hogy a vételár kapcsán magasabb összeg kerül berögzítésre a burkolat kapcsán az eredeti adásvételi szerződésbe, azzal a kitétellel, hogy a folyamat végén a felek elszámolnak.

Új hitel kell – magasabb kamaton

Arra ugyanakkor minden banknál van lehetőség arra, hogy az ügyfél további forrást igényeljen, de az már egy másik folyamat.

Az új hitel igénylésének feltétele az, hogy az ügyfél a két hitel együttes törlesztőrészletével beleférjen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelfék szabályaiba, azaz nettó jövedelmének 50, illetve – félmilliós nettó fizetés felett – maximum 60 százalékát tegye ki a két lakáskölcsön (illetve az esetleges további hitelek együttes) törlesztőrészlete.

Amennyiben az ügyfélnek további finanszírozásra van szüksége, akkor újabb hiteligénylés beadással tud a bankhoz fordulni – jelezték a CIB Bank szakemberei. Ebben az esetben ugyanakkor a pótlólagos hitel kamata alakul majd az épp aktuális kamatszinthez, vagyis az eredeti szerződése esetében ez nem jelent kamatkockázatot.

Saját erős építésnél van pótkölcsön

Más a helyzet a saját erőből épített ingatlanok esetében. Ekkor a költségvetésen támadt rés „betömhető” például pótkölcsönnel, amely valójában nem új hitel, hanem a régi hitelszerződés módosítása.

Ahogy az Ersténél elmondták, építési hitelek esetén, amennyiben az eredetileg igényelt kölcsönösszeg nem fedezi a kiadásokat, póthitel felvételére van lehetőség. Az MKB-nál ezzel kapcsolatban arra hívták fel a figyelmet, hogy

ennek feltétele a korábban (a kölcsönszerződés megkötése előtt) elfogadott költségvetés bank által elfogadott módosítása, amikor a pótkölcsön nyújt fedezetet a megnövekedett, és forrásokkal nem fedezett hátralévő munkákra.

A pótkölcsön is költségekkel jár - például a közjegyzői díjat nem ússza meg az építkező -, ráadásul a bankok rendkívül szigorúan nézik meg, hogy a hitelfelvevő a pótkölcsön minden feltételének megfelel-e.

A családtámogatás is segíthet

Az MKB Bank az elfogadott költségvetés, és a finanszírozás forrásösszetételének ismeretében (saját erő, családi otthonteremtési kedvezmény, adó-visszatérítési támogatás, építési kölcsön, stb.) tud döntést hozni az igénylők kölcsön-, és közvetlen támogatás kérelmeiben. A banknál arra is felhívták a figyelmet, hogy

a megnövekedett építési költségek finanszírozására az ügyfelek például kiegészíthetik a korábban már igénybe vett családi otthonteremtési kedvezményének összegét (például további gyermek vállalásával), vagy megnövelheti az 5 százalékos adó-visszatérítési támogatásának, vagy otthonteremtési kamattámogatott kölcsönszerződésének összegét is.