Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

OTP: a bevételek harmada jön Magyarországról - igazi nemzetközi nagybank lett az OTP

Pénzügy2023. aug. 10.K.M.

Kiváló negyedévet tudhat maga mögött az OTP - jelentette ki Bencsik László vezérigazgató-helyettes az OTP-csoport második negyedévi eredményeit ismertető sajtótájékoztatón. Az OTP már más ligában játszik. Mérlegfőösszege 2016 óta háromszorosa lett, amely a nemzetközi akvizícióknak is köszönhető. A második negyedéves eredmények ismertetése után az árfolyam jelentősen nőtt, 14250 forint is volt.

Az OTP csoport féléves adózás utáni eredménye 577 milliárd forint volt, ami 13-szor akkora, mint a tavalyi első félévé.

A banki különadók 62,5 milliárd forintot tettek ki az első hat hónapban, a kamatstop meghosszabbítása 17,6 milliárd forint terhet jelentett, viszont az akvizíciók, a szlovén és az üzbég bank megvásárlásának lezárása 168,9 milliárd forintos pluszt jelentett - ismertette. 

Az orosz-ukrán háború hatása úgy tűnik, hogy korrigálódott. Tavaly az első félévben több mint 91 milliárd forintos mínuszt okozott a háború, idén hatása elhanyagolható.

Az egyedi tételekkel korrigált eredmény így is 471 milliárd forint lett, amely 88 százalékos növekedés az előző év első félévéhez képest.

 A nettó kamatmarzs és a költséghatékonyság is javult, előbbi 3,72 százalékra az előző év azonos időszaki 3,50 százalékról. A tőkearányos megtérülés több mint 28 százalék volt az első hat hónapban, jó eséllyel az év egészében érdemben meghaladja majd a tavalyi 18,8 százalékos értéket.

A bank itthoni tevékenysége kevésbé jó, mint a csoport egészéé. A nettó kamatmarzs itthon csökkent, mégpedig a kötelező tartalékolási szabályok változása miatt.

Az OTP igazi nemzetközi nagybank lett, már más ligában játszik - tette hozzá Bencsik András. A mérlegfőösszeg 2016-hoz képest megháromszorozódott, a bevételek harmada származik itthonról. 2016-ban ez még pont fordítva volt. 

Az OTP már 11 külföldi bankot is tulajdonol.

Bár itthon csökken a betétállomány, a leánybankoknál ez nem így van. Az orosz leánybankjukban például 23 százalékkal nőtt az első félévben a betétek nagysága.

Magyarországon a betétek piaci csökkenése 11 százalék volt, az OTP esetében azonban csak 9 százalék, így az OTP piaci súlya nőtt a teljes lakossági betétállományon belül, és így közel 42 százalékos. A jelzáloghiteleknél igénylések 66, a folyósítások 40 százalékkal estek vissza.

Kiváló eredmény, hogy az európai banki stresszten, amelyen 70 bank tőkemegfelelését vizsgálják, az OTP a 4. legjobb eredményt hozta. 

Arra a kérdésre, hogy mit szólnak ahhoz, hogy az OTP felkerült az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség a háború szponzorainak listájára, Bencsik András annyit mondott, hogy nagyon rosszul esett azon ukrán leánybankjukban dolgozó kollégái számára is, akik Ukrajnában végig azon dolgoztak, hogy a gazdaság a háború sújtotta országban működni tudjon. Felvették már a kapcsolatot az ügynökséggel, ennek azonban még nincs eredménye.