Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A neten háborúzik Amerika és Japán az Oppenheimer miatt

Elemzések2023. aug. 10.D.J.

Japánban az utóbbi időben egyre többen osztanak meg olyan képeket a közösségi oldalakon, amelyek a szeptember 11-ei terrortámadásokon élcelődnek. A gúnyos képekkel az atombomba egyik feltalálójáról szóló Oppenheimer mozi körüli felhajtásra válaszolnak.

Aligha számított bárki is arra, hogy az év egyik legnagyobb filmes sikere egy háromórás történelmi dráma lesz. Már pedig Christopher Nolan filmje az első atombomba megalkotása köré szőtt Oppenheimer jött, látott és győzött:

a 100 millióból forgott mozi már most több mint 500 milliós bevételnél tart és egyelőre semmi jelét nem adja a film, hogy lassítani akarna.

Minden bizonnyal benne lesz az év végén a legsikeresebb 2023-as mozik top tízében.

A film bizarr módon részben annak köszönheti a sikerét, hogy egy napon jött ki a Barbie-val, amelyben a Mattel játékbabája elevenedik meg. A „Barbenheimer” jelenség magától kapott lábra az interneten.

Először vicces képeken házasították össze a két filmet, aztán egyre inkább trendé vált, hogy az emberek arra biztatták egymást, hogy nézzék meg a moziban mindkét produkciót.

Az Oppenheimer és a Barbie filmek "házasítása" a Barbenheimer képei

A világnak viszont van egy szöglete, ahol Nolan filmjét nem várták tárt karokkal. Japánban, ahol a két atombomba Hirosimában és Nagaszakiban több mint kétszázezer ember halálát okozta, komoly vitát pattintott ki a film úgyis, hogy a szigetországban a mozi premierje még mindig várat magára.

Mind Japánból mind az Amerikában élő japán kisebbség részéről kritizálták a filmet, amiért nem mutatja be, hogy micsoda pusztítást végzett a bomba,

sőt az áldozatok számát is csak futólag említik meg benne.

Ami viszont igazán kicsapta a biztosítékot, hogy a netet elkezdték elborítani azok a képek, amelyek igyekeztek mókásan összekapcsolni a Barbie-t és az Oppenheimert.

A legnagyobb felháborodást az alábbi kép okozta, ahol az atombomba egyik alkotója Oppenheimer a vállán tartja Barbie-t:

Az Oppenheimer és a Barbie filmek "házasítása" a Barbenheimer egyik képe

Bár ez a kép nem hivatalos promó anyag, viszont a korábban Twitternek nevezett X-en a Warner stúdió egyik hivatalos csatornája is reagált rá, méghozzá így: ez egy emlékezetes nyár lesz.

Mindezt napokkal az atomtámadások évfordulója előtt. És itt nem álltak meg: egy olyan képnél, ahol az atombomba gombafelhője úgy volt összevágva Barbie-val mintha az a haja lenne, azon viccelődtek, hogy Ken stylist lett.

Először mindezért a Warner stúdió japán divíziója, majd az amerikai központ is elnézést kért. Japánban viszont nem mindenki bocsátott meg. A közösségi oldalakon elindult egy kampány, amely kikérte magának, hogy az atomcsapásokkal viccelődjenek.  

Nem tudok más népirtásra gondolni, amely ennyire népszerű lenne a popkultúrában és ennyiszer lett volna karikatúrák tárgya

– mondta Yuki Miyamoto, a DePaul Egyetem nukleáris etika professzora.

Egy sokadik rajongói alkotás a Barbenheimer jelenség kapcsánEgy sokadik rajongói alkotás a Barbenheimer jelenség kapcsán

Ez nem vicces – nem azért, mert Japánban nőttem fel. Vannak dolgok, amiken senkinek nem szabadna viccelődnie (például 9/11, Auschwitz, Amerika gyarmatosítása), még akkor is, ha régen történtek

– több ilyen ehhez hasonló hozzászólás született a közösségi oldalakon. Voltak, akik a stúdió bejegyzései alá a bombatámadások pusztítását bemutató képeket raktak.

Néhányan Japánban viszont elkezdtek vicces képeket gyártani a Barbie és a szeptember 11-ei terrortámadás összeboronálásából. Csakhogy ezzel mutassák meg az amerikaiaknak, hogy, amit ők csinálnak az Oppenheimer körül az mennyire ízléstelen.

Ezekből kiválogattunk három képet. Az egyiken Barbie Oszama Bin Laden vállán ül.

Néhányan Japánban viszont elkezdtek vicces képeket gyártani a Barbie és a szeptember 11-ei terrortámadás összeboronálásából. Csakhogy ezzel mutassák meg az amerikaiaknak, hogy, amit ők csinálnak az Oppenheimer körül az mennyire ízléstelen.  Ezekből kiválogattunk három képet.

Egy Japánban élő amerikai testépítő, akinek a bejegyzését azóta több mint 16 millióan látták erre azt írta: teljesen félreértik a japánok az amerikaiakat, mivel ők szeretik a szeptember 11-i vicceket.

A stúdiók mindenesetre aligha bánkódnak az indulatos bejegyzések miatt. A Barbie és az Oppenheimer ugyanis olyan óriási siker, hogy az egyik legnagyobb amerikai mozilánc az AMC bejelentette: amikor a két film debütált az volt a 103 éves fennállásuk legjobb hete.

A Barbie mostanra már az egy milliárd dolláros küszöböt is átlépte a forgalom terén. Japánban a héten fogják bemutatni.

"A Barbie és az Oppenheimer hatalmas sikere az egész film- és moziipart felpörgette" - mondta Adam Aron, az AMC vezérigazgatója.