ALTEO: egy sikeres, folyamatosan növekvő tőzsdei vállalat

Siker2018. ápr. 22.Növekedés.hu

Egy évtizede, fél évvel a gazdasági válság kirobbanása előtt alakult, ma pedig már egy sikeres, folyamatosan növekvő tőzsdei vállalat a smart energy management szolgáltatások területén hazai piacvezetővé váló Alteo Nyrt. „Néha az a jó döntés, ha nem csinál meg valamit az ember. Az Alteo története is így indult” – meséli ifj. Chikán Attila, a társaság alapító vezérigazgatója. A cég bejegyzése után pár hónappal, 2008 augusztusában kapott ugyanis egy 50 millió eurós banki hitelajánlatot 230 forintos árfolyamon. Egy ekkora tőkeinjekció rengeteget segített volna az indulásban, de az Alteo nem élt a lehetőséggel. Egyszerűen azért, mert úgy ítélték meg, hogy nem egészséges ilyen kurzusnál forint árbevételre devizahitelt felvenni. „Valószínűleg ezzel veszítettük el annak a lehetőségét, hogy gazdaságtörténetet írjunk.

Egy olyan vállalatból ugyanis, amelyik árbevétel nélkül egyetlen év alatt csinál 4 milliárd forintnyi árfolyamveszteséget, egészen biztosan egyetemi tananyag lett volna” – meséli mosolyogva a vezérigazgató.
Ez a történet is jól mutatja, hogy az ALTEO nem éppen ideális időpontban kezdte meg a működését. Az ötlettel még 2007 márciusában kereste meg Ifj. Chikán Attila a későbbi tulajdonos Veres Tibort, s a vállalatot egy évvel később jegyezték be. Alig hat hónap múlva pedig már javában tombolt a gazdasági válság, ami kissé felborította az energiaszektor működését, és a finanszírozást sem könnyítette meg. Különösen úgy nem, hogy a cégvezetés már ekkor eldöntötte, hogy az ALTEO-t az első adandó alkalommal kiviszik a tőkepiacra. A kezdőtőke ugyanakkor megvolt, és ebből a vállalat el is indult. Elsőként a villamosenergia-kereskedelmi piacra léptek be, itt ugyanis viszonylag gyorsan el lehetett kezdeni a munkát, majd fokozatosan jöttek a hosszabb előkészítést és nagyobb befektetést igénylő tevékenységek.
A válságot lehetőségként fogták fel, amihez igazítani kellett ugyan az üzleti elképzeléseket, de megnyitotta a teret a növekedéshez.
Az eredeti terv az volt, hogy az ALTEO nagyjából 50-50 százalékban terjeszkedik majd felvásárlásokkal és saját beruházásokkal, azonban az első évek hektikus gazdasági környezetében ez az arány eltolódott az akvizíciók felé. A krízis hatására ugyanis több nagy nemzetközi cég is szép lassan elkezdte leépíteni az alaptevékenységéhez kevésbé kötődő üzleteit, és eladta az ilyenekhez kapcsolódó eszközeit. Az ALTEO pedig megvett ezek közül néhányat, amelyekben lehetőséget látott. Az első nagy tranzakció keretében 2009-ben például két olyan gázmotoros erőművet vásároltak az E.ON-tól, amelynek áramtermelését ekkor az állam még teljes mértékben átvette, egy évvel később azonban már kikerültek ebből a rendszerből, és a piacról kellett megélniük. A következő években kisebb tranzakciókkal folytatták a terjeszkedést, majd 2011-ben elérkezettnek látták az időt arra, hogy kimerészkedjenek a tőkepiacra. Mivel a részvénykibocsátáshoz még nem voltak ideálisak a feltételek, a társaság kötvények értékesítésével vont be tőkét. „Fontos hangsúlyozni, hogy ekkor már konkrét projektterveink voltak, pontosan tudtuk, mibe fektetjük az így kapott pénzt” – meséli ifj. Chikán Attila. Egy évvel később a társaság megvásárolt 3 szélerőművet a Raiffeisen Bank energetikai leányától, ezzel megduplázta EBITDA-ját, majd jött még néhány kisebb projekt. 2012-ben csináltak egy zártkörű részvénykibocsátást, a tulajdonosok közé beengedtek néhány intézményi befektetőt, ami újabb tőkéhez juttatta a vállalatot, majd újabb két év elteltével sikeresen refinanszírozták a 2011-ben kibocsátott kötvényeket is. Ekkor jött a cég történetének legnagyobb tranzakciója:

az Alteo megvásárolt egy árbevétel alapján nála közel kétszer nagyobb csoportot, a Sinergyt, amelyet 2016 közepére sikerült is integrálni a szervezetbe.

Ezzel az akvizícióval pont azon a területen terjeszkedett a társaság, ahol a korábbi tervekhez képest a válság miatt lassabban haladtak: egyedi ipari beruházásokat és ügyfeleket szereztek, illetve egy szabályozó központ is bekerült a vállalatcsoport portfóliójába, amellyel a kiserőművek termelését tudják összefogva irányítani a villamosenergia-rendszer igényeinek megfelelően. A növekedés pedig ezzel véletlenül sem ért véget:
a cég sikeres elsődleges részvénykibocsátást hajtott végre a Budapesti Értéktőzsdén 2016 utolsó negyedévében, melynek révén újabb projektek finanszírozásához szerzett tőkét.
A sikeres IPO-t követően – összesen közel 1,4 milliárd forint értékben adott el közel 300.000 darab részvényt –, a vállalat a 2017-es évet a már meglévő portfóliója sikeres működtetésének és újabb, immáron zöldmezős projekteket is magában foglaló, befektetések előkészítésének és megvalósításának szentelte. A 2017-2019-es stratégiával összhangban elkezdődtek a beruházások és befektetések, melyek fő fókuszában a megújuló, valamint az energiatárolási projektek voltak. A domaszéki naperőmű-projekt akvizíció lezárult, amely 800 millió forint körüli beruházási, befektetési értéket képviselt, a depóniagáz-bővítési projekt Debrecenben egy közel 300 millió forintos fejlesztésnek bizonyult, a monori projektcégek megvásárlásával pedig egy 4 MW-os, további naperőmű projekt is az ALTEO tulajdonába került. Ezeken kívül további, elsősorban ugyancsak naperőmű-projektek kezdődtek meg, az ALTEO Igazgatósága ugyanis a már említett domaszéki és monori projektekkel együtt összességében közel 10 milliárd forint értékű megújuló energetikai beruházás megvalósításának feltételrendszeréhez adott jóváhagyást. A gázmotoros erőművi érdekeltségeinek bővítése jegyében a Zugló-Therm Kft. 51 százalékának akvizícióját illetően is adás-vételi szerződést írt alá a társaság, az akvizíció zárása folyamatban van. A megújuló alapú és földgáz tüzelésű energiatermelési pozíciók bővítése mellett, az év fontos, megkezdett beruházási eseménye volt az energiatárolási célú akkumulátoros K+F+I projekt indítása, amelyhez a társaság jelentős, összességében közel 500 millió forintra rúgó támogatási forrást is el tudott nyerni. Az idei, 2018-as, évben is a további projektek és beruházások megvalósítása áll a fókuszban az ALTEO-nál, melyről folyamatosan tájékoztatják majd a nyilvánosságot.

Az Alteo a Budapesti Értéktőzsde: BÉT50 – Ötven hazai sikervállalat kiadványában is szerepelt (2016)