Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Elektromos buszok szállítják a zöld jövőt - komoly változás előtt a hazai tömegközlekedés

Siker2021. szept. 9.Dajkó Ferenc Dániel

A Zöld Busz program jelentősen hozzájárul hazánk klímasemlegességi céljának az eléréséhez. Eddig számos vidéki városban végeztek tesztüzemet és nagyon pozitívak a tapasztalatok. Alacsonyabb fogyasztás, kevesebb zaj és CO2, ez jellemzi az elektromos buszokat.

2020-ban új korszak kezdődött Magyarországon a környezetvédelem terén, mivel a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében a magyar Kormány meghirdette a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, melynek fontos része a közlekedés zöldítése, ezen belül pedig különös figyelmet kap a Zöld Busz Program, aminek keretében 10 év alatt összesen 36 milliárd forintnyi támogatás biztosítja a helyi közösségi közlekedést ellátó önkormányzatok és közszolgáltatók számára elektromos autóbuszok vásárlását. Erre szükség is volt, ugyanis idehaza az összes szén-dioxid kibocsátás ötödéért a közlekedési szektor, ezen belül pedig 98 százalékban a közúti közlekedés a felelős.

Elektromos buszok éjszakai töltése

Az e-buszok zöldek és költséghatékonyak

Az eddigi tesztelések során egyértelművé vált: az e-buszok nemcsak nagy mértékben tehermentesítik a környezetet az emissziótól, de jóval költséghatékonyabbak is, mint dízel társaik.

A program jelentősen hozzájárul hazánk 2050-es klímasemlegességi céljaihoz - a korszerű, zöld energiára való áttérés tehát egyértelműen a jövőnkbe való befektezés

– fogalmazott Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az Elektromos Járművek Világnapja alkalmából az ABB Mahyarország Kft. által szervezett online konrerencián.

Mintaprojektel teszteltek több városban is

Az eseményen Huszár Richárd, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld Mobilitás igazgatója elmondta, hogy a Zöld Busz Demonstrációs Mintaprojekt keretében a Magyar Állam 1200 millió forint keretösszegű állami forrás igénybevételével minimum hét, telephelyi infrastruktúrával rendelkező helyszínen lehetővé teszi demonstrációs célú használatra elektromos buszok megjelenését, műszaki, járatszervezési, vezetéstechnikai, kommunikációs céllal. Tavaly három helyszínen valósult meg a demonstráció szóló buszokkal: Debrecen, Békéscsaba és Nyíregyháza, idén pedig eddig Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Esztergom, Kecskemét, Szolnok, Sopron és Kaposvár adott otthont a demonstrációnak, és további helyszíneken is várhatóak elektromos buszok tesztelései.

Mindegyik helyszín sikerrel zajlott, az üzemeltetési tapasztalatok megmutatták az elektromos buszok előnyeit a légszennyezettség csökkentésében és a költséghatékony működésben egyaránt. A fordák kialakításánál mindenhol szempont volt, hogy a lehető legtöbb városrészbe eljusson a busz, így a lehető legtöbb ember kipróbálhassa. Összességében az üzemeltetők, a sofőrök és a lakosság visszajelzései is pozitívak voltak:

  • 8 demonstráció kiértékelés történt meg eddig teljeskörűen
  • A buszok egy helyszíneken 4 héten át, heti 6 nap üzemeltek (néhány esetben heti 7 nap)
  • Az eddigi tapasztalatok összességében kedvezőek, a visszajelzések pozitívak
  • Fontos szempont, hogy a lehető legtöbb városrészbe eljusson az adott jármű
  • A 200 km feletti táv több busz esetében kedvezőtlen körülmények mellett már problémát okozott
  • Nagy eltérések voltak a buszok akkumulátor méretei között is
  • A buszokat éjszaka töltötték (jellemzően 3-3,5 óra alatt fel lehetett tölteni őket)
  • A leggyakoribb hibák a szenzorok meghibásodásai vagy különböző műszarfali hibaüzenetek voltak, amelyek újraindítást követően vagy nap végi telephelyi szervízt követően nem álltak már fenn

Ami egyérteelmű, hogy jelentős mennyiségű üzemanyagot lehet így megspórolni, ezáltal pedig természetesen a költségeket is vissza lehet fogni,  mindezt úgy, hogy jelentősen csökkent a CO2 terhelés a tesztek során, és mérséklődött a buszok okozta zajterhelés is.

Kerekeken guruló számítógépek

A Zöld Busz Programhoz kapcsolódva Tankó Zoltán, az Ikarus Járműtechnika Kft. ügyvezetője előadásában kiemelte:

Az elektromos járművek megjelenése a közösségi közlekedésben paradigma változást hoz az üzemeltető és a járműgyártó számára. Az elektromos hajtáslánc hatékonysága azt eredményezi, hogy az utastér fűtése és hűtése akár nagyobb energia igényű lehet, mint a jármű mozgatásához szükséges energia. Az akkumulátorok mennyiségét növelni csak a szállítható utasok számának csökkentésével lehetne. A hatékony és utas-barát üzemeltetéshez az üzemeltető, a jármű (busz) és a töltő-infrastruktúra összehangolt megtervezése és működtetése szükséges. Ennek érdekében az Ikarus hazai és külföldi egyetemekkel együttműködésben fejleszti „kerekeken guruló számítógépeit, amelyek mellesleg utasokat is szállítanak.

Technológiai kihívás a töltés

A járművek mellett persze töltési infrastruktúrára is szükség van, ha nagyszámban el szeretnénk terjeszteni az elektromos buszokat a tömegközlekedésben. Az ABB globális cég és annak hazai vállalata sok más terület mellet többek közt az e-mobilitással, és a töltési technológiákkal is foglalkozik. Az ABB 2010-ben lépett be az e-mobilitás piacára, és azóta több mint 85 országban több mint 400 000 elektromos jár-műtöltőt, köztük több mint 20 000 egyenáramú villámtöltőt és 380 000 váltóáramút értékesített, beleértve a Chargedot által forgalmazott termékeket is. A vállalat olyan intelligens technológiákat ajánl az emissziómentes tömegközlekedés, az elektromos busz flották üzemeltetési igényeit támogató infrastruktúra kezelésére, amelyek gyorsan bevezethetők, miközben a hagyományos buszrendszerekhez képest csökkentik az üzemeltetési költségeket.

ABB elektromos töltő Katarban

A vállalat számos, nemzetközi e-buszos sikertörténetének egyike az évente 230 millió fős utasforgalmú hamburgi tömegközlekedési vállalat flottavillamosítási programja, amelynek része Németország legelső, teljesen elektromos buszokra tervezett busztermináljának kiépítése. Az ABB Energetika üzletága évente kb. 400 millió dollárt fektet be, hogy megőrizze a technológiai vezető szerepét, és meghatározó legyen a fenntartható mobilitás terén is. 

  Buszpályaudvar Hamburgban, a német város flottavillamosítási programja az ABB egyik sikertörténete

OppCharge

Sárvári Tamás, az ABB Kft. Electrification Products divíziójának értékesítési vezetője ismertette az elektromos autóbusz üzemeltetők számára elérhető járműtöltési lehetőségeket, amelyekkel a buszok a depó területén és útközben végzett töltésére egyaránt alkalmasak. Az Opportunity Charge – vagy rövidebb nevén az OppCharge – egy, a normál és az emeletes e-buszok automatizált töltéséhez használt töltési mód, mely pantográf (mozgatható áramszedő) segítségével csatlakoztatja a buszt a töltőállomásra. Az ABB Pantograph Down vagy Up rendszere a nagy utaslétszám befogadására alkalmas elektromos buszok gyors és hatékony feltöltésére képes.

ABB Pantograph Up rendszerrel felszerelt pályaudvar

A végállomásokon jellemzően 3-6 perc alatt végrehajtott töltés a szokásos körülmények között a járat következő szakaszának megtételéhez elegendő áramot biztosít a busz számára. Az ABB pantográffal működő busztöltő berendezései depóban végzett éjszakai töltésre is alkalmasak.