Gravity R&D: ismét nagyot nőtt, sőt duplázott a magyar startup

Siker2018. máj. 1.Növekedés.hu

Ismét nagyot ugrott, sőt duplázott a Gravity R&D. A nagyra nőtt magyar startup 2017-es bevétele immár jóval 4 millió dollár, azaz bő egymilliárd forint fölé nőtt. A csapat egyrészt teljesen átszabta fő termékét, a szoftveres ajánlórendszerét, melyet Yusp névre keresztelt át. Mi több, globális partnerséget kötöttek a Deloitte-tal. Ez utóbbi révén a netes után a személyes bevásárlást is forradalmasíthatja a cég ajánlórendszere. A növekedést tőkebevonással gyorsítanák még tovább.

Tikk Domonkos fotó: Kóhalmi Péter

Még valamit? – kérdezi a boltos, az internetes áruházakban pedig az úgynevezett online ajánlórendszerek teszik lényegében ugyanezt. „Aki megvette ezt a DVD-t, megvásárolta hozzá a második részt, valamint az azonos című könyvet is” – látjuk rendszerint a webshopokban, és nem is gondolunk rá, hogy ez mekkora üzlet.
A Gravity R&D éppen ezt a hatalmas piaci potenciált látta meg, sőt, az elmúlt években ebben az ágazatban szerzett globális hírnevet a magyar programozóknak. 
Az utóbbi időszakban három fő területen erősítettek – mondja Tikk Domonkos ügyvezető. Egyrészt földrajzilag terjeszkednek: elsősorban Ázsiában és Európában, a jelentős internetpopulációval rendelkező országokban, pl. India, Kína, Oroszország, Japán, Törökország, Németország. Korábban még csak a palettát bővítették, amikor Yusp néven kkv-k számára sokkal könnyebben kezelhető terméket alkottak, amely már havi 49 dollártól elérhetővé vált az online áruházak üzemeltetőinek.

Ez a termékvonal olyan sikeres lett, hogy 2017-ben a nagyobb cégeknek szánt megoldásokat is „átmárkázták” a Yusp névre.

Új honlap is indult a yusp.com címen, az új brand égisze alatt pedig moduláris termékértékesítés valósul meg. A kezdeti kkv-irány is megmaradt, itt a termék neve Yusp SME lett (az SME a kkv rövidítés angol megfelelője). Itt elsősorban a nagy e-commerce platformokra és felhasználóikra koncentrálnak, olyanokra mint a Magento, a Shopify vagy a Woocommerce.

Ennél is nagyobb szó a harmadik nagy üzleti lehetőség: 2017-ben a Deloitte-tal, a világ legnagyobb tanácsadó vállalatával nem helyi vagy régiós, hanem kifejezetten globális stratégiai együttműködést alakítottak ki, amely elsősorban a hagyományos áruk kereskedelmére (Bricks & Mortar retail) terjedt ki, amely megállapodás kiterjesztése a  teljes termékportfólióra jelenleg folyamatban van.

Pedig kezdetben, két éve még csak tesztelték ezeket a lehetőségeket. Akkor a Gravity egy omnichannel perszonalizációs szoftvermegoldás értékesítését kezdte meg áruházláncok számára, amely már egy nagy nemzetközi hálózatnál végrehajtott pilotprojektben bizonyított, és amelyet most a Deloitte számos vállalati ügyfelénél világszerte bevezethetnek. E rendszer nemcsak a webes vevőknek, hanem a boltban személyesen bevásárlóknak is, a helyszínen ad okos ajánlatokat. Sőt, személyre szabott digitális kuponjaival akkor is célba talál, amikor valaki még csak gondolkodik azon, melyik áruházat keresse fel!

Aki az adott kiskereskedelmi lánc applikációját letölti, az a saját érdeklődésének, korábbi netes kereséseinek, vásárlási szokásainak megfelelő, teljesen személyre szóló kedvezményes ajánlatokat kap. Amikor pedig belép a boltba, a rendszer követi, merre jár, s akkor emlékeztet, ad tanácsot, amikor a legnagyobb szüksége van rá. Bevásárlólistát is lehet készíteni, ilyenkor üzleten belüli navigációval az áruk összeszedésében segít.

Nagyobb üzleti célokhoz több millió dolláros tőkebevonás is szóba jöhet, ehhez partnereket keresnek. Az újabb tőkebevonási körre meg is van minden esélyük, hiszen a 2017-es bevétel bőven meghaladta a négymillió dollárt, ami a tavalyi dollár átlagárfolyamon átszámítva 1,1 milliárd forint feletti összeget jelent. Ez majdnem 100 százalékos növekedés 2016-hoz képest – árulja el Tikk Domonkos.

Pénzügyi adatok

Az árbevétel 2016-ban kétmillió dollár felett volt, 2017-ben pedig jóval négymillió dollár feletti. A 2016-os adózott nyereség 102,8 millió forint volt, de a cég 2017-es adatot nem közölt.

A Gravity R&Da Budapesti Értéktőzsde: BÉT50 – Ötven hazai sikervállalat kiadványában is szerepelt (2016)