Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

JPMorgan vezérigazgató: „A legfontosabb, hogy miként kezeljük a kudarcot”

Siker2021. máj. 24.B.F.

Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezetője az Ohio State University végzőseinek tartott beszédet, ahol hangsúlyozta: az egyik legfontosabb az életben, hogy hogyan kezeljük a kudarcokat.

Mindig habozom, mielőtt tanácsot adnék, mert ilyenkor úgy hangzik, mintha én mindent jól csinálnék

– kezdte a beszélgetést Dimon, majd biztosította róla a végzősöket, hogy nem csinál mindig mindent jól. Először kiemelte, hogy mennyire fontos a kudarcokból levonni a tanulságot.

Mindannyiótokat különböző módon érintett a Covid-19. Fényes jövő áll előttetek, de ahogy öregedtek majd, elkerülhetetlenek lesznek a nehéz helyzetek és a kudarcok, mind a magánéletben, mind szakmai szempontból.

Szerinte az az egyik legfontosabb az életben, hogy hogyan kezeljük a kudarcot, akár sikeresek vagyunk, akár nem.

Karrierje során Dimon maga is többször került nehéz helyzetbe: 1998-ban például saját mentora rúgta ki a Citigrouptól, miután 15 évig dolgoztak együtt.

Két évvel később Dimon a chicagói székhelyű Bank One vezérigazgatója lett, amelyet aztán a JPMorgan Chase vásárolt meg.

Forrás: Wikimedia Commons

Vezetése alatt a JPMorgan Chase az Egyesült Államok egyik legnagyobb bankja lett.

A JPMorgan az amerikai háztartások csaknem felét szolgálja ki, körülbelül 3200 milliárd dolláros eszközállománnyal és több mint 250 ezer alkalmazottal rendelkezik.

Dimon hangsúlyozta, a tanulás egy életre szól, és a diákok számára sem ér véget azzal, hogy befejezik az egyetemet.

Függetlenül attól, hogy ki mit csinál az életben, a siker érdekében folyamatos tanulásra és intellektuális kíváncsiságra van szükség.

Dimon számára is fontos az egész életen át tartó tanulás. Hozzátette:

időm körülbelül 50 százalékát olvasással és tanulással töltöm. Ez a mai egyre összetettebb és gyorsan változó világban még fontosabb.

Az olvasás mellett Dimon arra ösztönözte a tanulókat, hogy tanuljanak más emberektől és a cselekedeteikből.

Többet lehet egy 15 perces beszélgetésből tanulni, mintha valamivel egy életen át foglalkoznánk.

Elmondása szerint másokat figyelve sok tapasztalatot szerzett azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes, továbbá mit nem érdemes csinálni az üzleti életben.

Dimon 1978-ban végezte el az amerikai Tufts University egyik alapképzését, 1982-ben pedig a Harvard Business School képzésén szerzett diplomát. Most az Ohio State Universityn tiszteletbeli tudományos fokozatot (díszdoktorságot) adományoztak neki.

A Forbes számításai szerint jelenleg nettó vagyona 1,9 milliárd dollárra becsülhető.

(via CNBC)