Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Közel másfél milliárd forintot fizetett valaki azért, hogy Buffettel ebédelhessen

Siker2019. jún. 3.Növekedés.hu

4,57 millió dollárt, vagyis több mint 1,3 milliárd forintot fizetett egy névtelenséget kérő személy egy jótékonysági liciten azért, hogy Warren Buffett amerikai befektetési guruval ebédelhessen. Az évente megrendezett jótékonysági aukció elmúlt 20 éves történetében eddig még soha nem ajánlottak fel ekkora összeget az ebédért. A befolyt összeget egy szegényeket segítő szervezet kapja.

Az öt napig tartó licit május 31-én éjjel ért véget.

A 4,57 millió dolláros, vagyis több mint 1,3 milliárd forintos nyertes ajánlat közel harmadával nagyobb összeg az eddigi rekordot jelentő summához képest. A 2000 óta megrendezett aukció során az eddigi csúcsot a 2012-ben, illetve 2016-ban felajánlott 3,46 millió dollár jelentette.

A licitből befolyó bevételt egy San Fransisco-i – szegényeket, hajléktalanokat segítő – jótékonysági szervezet, a Glide Alapítvány kapja.

Az eddig megrendezett húsz – 2003 óta az eBay-en tartott – aukcióval a 88 éves befektetési guru összességében mintegy 34 millió dollárt gyűjtött össze a szervezet számára.

A Berkshire Hathaway befektetési társaság elnök-vezérigazgatója első felesége révén került kapcsolatba a jótékonysági szervezettel. A 2004-ben elhunyt Susan ugyanis önkénteskedett az alapítványnál.

„Nagyon örült a hírnek” – mondta a Glide elnöke a Reutersnek az aukció vége után azzal kapcsolatban, hogy Warren Buffett miként fogadta a hírt. Karen Hanrahan hozzátette: Warren Buffett amíg tudja, folytatja ezt a kezdeményezés.

Az aukción győztes, névtelenséget kérő személy 7 barátjával ebédelhet együtt az amerikai befektetési guruval a manhattani Smith & Wollensky steakhouse-ban. Az ebéd alatt bármiről kérdezhetik Buffettet, kivéve a jövőbeli befektetési terveiről.

Az idei liciten öt ajánlattevő összesen 18 ajánlatot tett. A korábbi győztesek között szerepelt például a Greenlight Capital hedge fund menedzsere, David Einhorn, vagy Ted Wechsler, aki ma már portfoliómenedzserként dolgozik a Berkshire-nél.

A Forbes legfrissebb, márciusban megjelent éves felmérésében Warren Buffett a világ harmadik leggazdagabb emberének számít, 82,5 milliárd dolláros vagyonnal.

Az eddigi aukciók nyertes ajánlatai:

2000: Pete Budlong, 25.000 dollár

2001: Jim Halperin and Scott Tilson, 20.000 dollár

2002: Jim Halperin and Scott Tilson, 25.000 dollár

2003: David Einhorn, Greenlight Capital, 250.100 dollár

2004: Jason Choo, Szingapúr, 202.100 dollár

2005: Anonim, 351.100 dollár

2006: Yongping Duan, Kalifornia, 620.100 dollár

2007: Mohnish Pabrai, Guy Spier, Harina Kapoor, 650.100 dollár

2008: Zhao Danyang, Pure Heart Asset Management, Kína, 2.110.100 dollár

2009: Courtenay Wolfe, Salida Capital, Kanada, 1.680.300 dollár

2010: Ted Weschler, 2.626.311 dollár

2011: Ted Weschler, 2.626.411 dollár

2012: Anonim, 3.456.789 dollár

2013: Anonim, 1.000.100 dollár

2014: Andy Chua, Szingapúr, 2.166.766 dollár

2015: Zhu Ye, Dalian Zeus Entertainment Co, Kína, 2.345.678 dollár

2016: Anonim, 3.456.789 dollár

2017: Anonim, 2.679.001 dollár

2018: Anonim, 3.300.100 dollár

2019: Anonim, 4.567.888 dollár