Mikropakk-sikersztori: több mint egymilliárd termék évente

Siker2018. okt. 19.növekedés.hu

Évi több mint egymilliárd műanyag termék fut le a Mikropakk Kft. üzemeinek gyártósorairól. A társaság sikere egyszerre köthető az újító szemléletű termékfejlesztésnek és a mértéktartó vállalatirányítási stratégiának.

A Mikropakknál eredetibb magyar műanyagipari céget keresve sem találhatnánk, hozzájuk főződik ugyanis többek között az első Rubik-kocka gyártásának technikai előkészítése és a Béres Cseppek teljes műanyag csomagolásának előállítása.

Az elsősorban a gyógyszer-, élelmiszer-  és elektronikai ipar, illetve az FMCG-szektor számára műanyag tartozékokat, alkatrészeket és csomagolóanyagokat beszállító vállalat idén szeptemberben zárja le második, salgótarjáni üzemének legújabb fejlesztését.

A rendszerváltás idején alapított, máig családi tulajdonban lévő Mikropakk szinte már indulása pillanatában felfedezte a gyógyszerészeti csomagolóanyagok gyártásában rejlő lehetőséget – mely ma is a társaság portfóliójának egyik legfontosabb eleme.

„A gyógyszergyártók ekkor még a szocializmusban megszokott, vattapamaccsal lezárt üvegcsében értékesítették a készítményeiket, de a határok megnyílásával egyre nagyobb igény mutatkozott a modernizációra. Édesapám észrevette ezt a rést, és kifejlesztett több korszerű megoldást is, melyekre a gyárak szinte rögtön rákaptak”

– idézi fel Fazekas Gábor, az alapító fia, aki 2002 óta vezeti a társaságot. A Mikorpakk működése alatt végig megőrizte az innovációra, új utak kitaposására vonatkozó ösztönét, így hamar túlnőtt a hazai piacon, és a 2000-es évek elején már Nyugat Európában terjeszkedett.

Jelenleg a társaság közel nyolcmilliárdos árbevételének nagyjából 80 százaléka külpiacokról származik – és a növekedési tendencia folyamatos. 

A bíztató kilátások ellenére a cégvezető nem hajszolja a gyors sikert.

„Az organikus fejlődésben hiszek. Nem egészséges olyan projektekre építeni egy cég működését, amelyek hirtelen hoznak jelentős bővülést. Inkább arra törekszünk, hogy több, hosszú távon is kiszámítható bevételünk legyen, és így ne kelljen kiszolgáltatni a társaságot egyetlen munkának”

– mondja az ügyvezető.


Valószínűleg egyszerre volt szükség a konzervatív vállalatirányítási stratégiára és a technológiai területen megmutatkozó újító szellemre ahhoz, hogy a Mikropakk a válság idején is megőrizhesse a lendületét. A társaság fejlődése 2008 után nemcsak hogy nem esett vissza, de épp a krízis mélypontján, 2009-ben indulhatott el az a salgótarjáni zöldmezős beruházás, melynek idén szeptemberben már a harmadik üteme zárul.

Bár laikusok számára a műanyagfröccsöntés nem tűnik kifejezetten versengő ágazatnak, hiszen a termékeket a legtöbb gyártó közel azonos paraméterekkel képes előállítani, valójában ezen a területen is kiélezett küzdelem zajlik, melyet Fazekas Gábor szerint elsősorban kutatásfejlesztéssel lehet megnyerni.

„Ha kompromisszumok nélkül, olcsóbban tudjuk előállítani ugyanazt a terméket, vagy a konkurenciánál magasabb minőséget kínálunk azonos ár mellett, az magától értetődően versenyelőnyt jelent. A legnagyobb sikereink azonban sokszor teljesen önálló fejlesztésekhez kötődnek; felfedezünk egy problémát, amire képesek vagyunk a saját eszközeinkkel hatékony és üzletileg is kifizetődő megoldást kínálni. Az innovatív hozzáállást nagyra értékeli a piac”

– magyarázza a cégvezető.

Jellemző példa a Mikropakk problémaorientált fejlesztéseire az a műanyag alkatrész, amit a társaság a purhabflakonok egyik gyakori hibájának megoldására hozott létre. A flakonok fújófeje sokszor az első használat után tönkremegy – ezt a köznyelv „beszáradásként” emlegeti, noha valójában a szelep hibásodik meg.

A Mikropakk a jelenség kivédésére fejlesztett egy saját megoldást, melynek ma már sokadik generációja van forgalomban. A műanyag alkatrésznek köszönhetően a társaság ma Európában egyértelműen piacvezető ebben a termékkategóriában.

A Mikropakk Kft. 2017-ben 7,9 milliárd forint árbevételt ért el, míg adózott eredménye 1,45 milliárd forint volt.

Lengyel Viktor