Sikersztori: Új utakon

Siker2018. okt. 28.növekedés.hu

A hazai teherfuvarozásban az i-Cell Kft. teremtette meg a modern flottakövetés alapjait, ezzel „láthatóvá téve” az utakat járó teherautókat a fuvarszervezőknek. A társaság ma már a tankolástól a vezetésbiztonság fejlesztéséig, számos területen kínál hatékonyságnövelő technológiai megoldásokat.

Idén ünnepli alapításának huszadik évfordulóját a közúti fuvarozás területén mobiltechnológiai szolgáltatásokkal foglalkozó i-Cell Kft.

Az internetes és a celluláris, mobilkommunikációs rendszerek összekapcsolásával a vállalat úttörő fejlesztéseket honosított meg mind a járműkövetés, mind az elektronikus útdíjfizetés, vagy a mobilparkolás terén. A társaság innovatív megoldásainak köszönhetően eddig nem csak számos fuvarozó vállalat működése vált hatékonyabbá, de több állami beruházás is jelentős költségmegtakarítással valósulhatott meg.

„Cégünk indulásakor, 1998-ban még egyáltalán nem voltak ismertek Magyarországon a logisztikát kiszolgáló flottakövetési technológiák, így a fuvarok szervezésénél komoly problémát jelentett, hogy nem lehetett tudni, pontosan merre járnak a teherautók”

– idézi fel Farkas Károly operatív igazgató. Az i-Cell erre a problémára hozott létre egy frappáns megoldást, mely automatikus sms-küldés segítségével „láthatóvá tette” a központ számára a fuvarozást végző járműveket.

A rendszernek köszönhetően a társaság számos új ügyfélre tett szert, és 2002-ben egy amerikai befektető kockázati tőkével is beszállt a cégbe. A következő nagy ugráshoz két évre sem volt szükség; 2004-ben az i-Cell egy újabb, immár GPRS-alapú járműkövető technológiával rukkolt elő, melyet Magyarország egyik legjelentősebb logisztikai vállalata, a Révész Eurotrans vásárolt meg mintegy 550 járműre.

A versenytársak termékeinek színvonalát messze felülmúló rendszer közvetlenül a járművek fedélzeti számítógépéhez csatlakozott, és – a korábbi megoldással szemben – már valós idejű információkat adott a központnak.

A modern kommunikációs technológiára alapozva az i-Cell több újítással is előállhatott: a Körös Volán számára például a GPRS-es járműkövetést üzemanyag elszámolási funkcióval egészítették ki, míg a Coca-Cola számára a sofőrök vezetési stílusát értékelő megoldást fejlesztettek. Az utóbbi évek legnagyobb sikerét a magyar e-útdíjrendszer, a HU-GO megvalósítása hozta el az i-Cell számára.

A rekordidő, mindössze 2,5 hónap alatt kifejlesztett technológia az Európa-szerte használatban lévő többi útdíj-hálózatnál nem csak jelentősen olcsóbb, de sokkal praktikusabb is lett.

Az általánosan elterjedt módszer szerint a teherautón lennie kell egy fedélzeti útdíj-egységnek, mely képes kommunikálni az adott ország rendszerével, s így automatikusan lebonyolítható az úthasználat bevallása.

A nehézséget az okozza, hogy a legtöbb államban csak egyetlen konkrét típusú fedélzeti egység kompatibilis az országos hálózattal, emiatt a sofőrök kénytelenek több készüléket is maguknál tartani, és az országhatárnál átállni egyikről a másikra. A HU-GO ezzel szemben több eszközzel is kompatibilis, így a kamionosnak nem szükséges megvásárolnia egy újabb berendezést. Az e-útdíjrendszer megvalósítása komoly nemzetközi figyelmet irányított a társaságra, ezzel lendületet adva a további innovációnak.

Jelenleg is folyamatban van egy közösségi közlekedési társaság számára indított fejlesztés, mely nagyságrendekkel pontosabbá és ellenőrizhetőbbé teszi a buszos cég üzemanyag-gazdálkodását.

„A központi töltőállomásra betankolt gázolajtól a járművek kipufogóján eltávozó égéstermékig, végig tudjuk majd követni az üzemanyag minden cseppjének a felhasználását. Egy nagy flottát üzemeltető közlekedési cég számára aranyat ér, ha ilyen pontossággal racionalizálhatja a gázolaj-fogyasztását”

– vázolja az idén év végéig lezáruló projekt céljait Farkas Károly.

Az i-Cell tavaly 1,25 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, adózott eredménye pedig 1,85 milliárd forint volt.

L.V.