Sikersztori – Újra tejel a tejipar

Siker2018. szept. 7.növekedés.hu

Az Alföldi Tej nem csak a saját, de az egész magyar tejipar sikerének kovácsa: szervező és érdekérvényesítő erejének köszönhetően napjainkban újra bíztató kilátások elé néznek a hazai tejtermelők. A társaság a Magyarok a Piacon Klub tagja.

Még idén megkezdődik a nagyüzemi sajtgyártás, jövőre pedig a porított tejtermékek előállítása az Alföldi Tej 2015-ben megvásárolt és azóta jelentősen felújított, illetve kibővített debreceni tejfeldolgozó üzemében.

A nagy hozzáadott értékű tejtermékek bevezetésével a társaság újabb fontos lépést tesz a hazai tejgazdaságok megerősítése érdekében, hiszen a feldolgozóüzem segítségével nyereségessé tehető a korábban főként olcsó nyers tej előállításából – épphogy – megélő ágazat. Az egykor 22 termelő összefogásával megalapított szövetségnek nem ez az első jelentős eredménye, amit a nem is olyan rég még mélyponton lévő hazai tejipar újraélesztése során elért.  

Nem túlzás azt állítani, hogy az Alföldi Tej az ágazat súlyos válságának megoldására jött létre – ma már látjuk: sikerrel. 

A társaság indulásának évében, 2003-ban szűnt meg a szektor európai piacokhoz való felzárkózását segítő export kassza, mely elsősorban a tejfeldolgozók termékeinek külföldi értékesítését támogatta. A hazai termelők nagymértékben függtek a külföldi forgalmazástól, hiszen a gazdaságok a Magyarországon eladhatónál jelentősen több nyers tejet állítottak elő. A támogatás kiesése a tönk szélére sodorta az ágazatot; évi több mint 400 millió liter fölösleg jelent meg az itthoni piacon, ami fenntarthatatlanul alacsony szintre szorította az árakat.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy 2004-től az uniós csatlakozás következtében kontrollálatlanul áramolhatott az országba az olcsó, gyakran áfacsalt tej. A termelői csoportként létrejövő Alföldi Tej első lépésként 2005-ben megvásárolta a Parmalat csődbe jutott, meglehetősen rossz állapotú székesfehérvári üzemét, melynek fejlesztésére a társaság máig nagyjából kilenc milliárd forintot fordított.

A beruházás-sorozat eredményeként az Alföldi Tej megtízszerezte az üzem kapacitását, ezzel napi 650 ezer kilogramm tej feldolgozását biztosítva. Termékeinek értékesítésére a társaság létrehozta az Alföldi, a Magyar és a Riska márkacsaládokat, illetve beszállítóként a kiskereskedelmi láncokat is kiszolgálta sajátmárkás tejtermékekkel.

Az eredményesnek bizonyuló üzleti stratégiának köszönhetően az Alföldi Tej megerősödött, így tíz évvel az első beruházás után, 2015-ben sikeresen megvásárolhatta a holland FrieslandCampina debreceni üzemét is. 

Idén szeptemberben itt indulhat majd meg a sajtgyártás, mely sokat lendíthet a nyers tejből máig jelentős túltermelést produkáló ágazaton.

„Magyarországon a sajtfogyasztás az európai átlag harmada – ez jelentős részben annak köszönhető, hogy a rendszerváltás után ide települt multik nem tartották különösebben fontos szempontnak a minőséget. Nem véletlen, hogy az itthon vásárolt sajtok 50 százaléka importkészítmény. Mi ezen az arányon szeretnénk változtatni, mégpedig először jó minőségű trappistával, később mozzarellával és más érlelt tejtermékekkel”

– mondja Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej ügyvezetője.

Bár a feldolgozói kapacitás növelésével a társaság már most sokkal jobb árat tud adni a termelőknek, mint korábban, a tejipar legkomolyabb problémája ezzel még nem oldódott meg. A nyers tej piaci ára – elsősorban a külföldről behozott, rossz minőségű termékek miatt – sokáig túl alacsony volt, ám 2016 óta ezen a fronton is komoly előrelépések történtek.

A kiskereskedelmi láncokkal együttműködve a termelők fokozatosan emelni kezdték az áraikat, s így sikerült elérni, hogy fenntarthatóvá váljon a tejgazdaságok működése. Ami azonban jó a termelőknek, az a fogyasztóknak nem feltétlenül kedvező, ezért nem is lehetett a tejszektor minden problémáját a vásárlókra terhelni.

„Hosszabb távú megoldást a kormánnyal kötött megállapodás hozhat, melynek hatására jövő januártól 5 százalékra csökken a tej áfája. Ilyen körülmények között nem éri meg csalni a forgalmi adóval, ráadásul a fogyasztói árakat is mérsékelhetjük. Ez már valóban elég lehet ahhoz, hogy stabilizáljuk a magyarországi tejipart”

– vetíti előre Mélykuti Tibor. Az Alföldi Tej árbevétele az eddigi eredményeknek megfelelően, évről évre bíztatóan növekszik; tavaly már meghaladta az 53 milliárd forintot, adózott eredménye 218 millió forint volt.

L.V.