Akar digitális ikertestvért? - Hamarosan megvalósulhat

Tech2018. dec. 30.Növekedés.hu

Hátborzongató lehet életünk az elektronikai fejlődésnek köszönhetően. Lassan már magunk sem tudjuk, mikor vagyunk virtuális térben és mikor az igazi valóságban. Majd az okossá fejlesztett  digitális ikertestvérünk megmondja! A jelenleginél jövőre még erőteljesebb hangsúlyt kap a hangulat-előrejelző technológia szerepe az emberek életében. Például képzeljünk el egy olyan okos telefont, amely nem csak azt tudja, hogy mit csinálunk, de azt is, hogy kik vagyunk. A mesterséges intelligencia már ma is képes arra, hogy egy okos eszközzel mindössze a szemünkbe „nézve” megértse személyiségünket. Nem meglepő hát, hogy a technológiai vívmányok átvételében élen járó fogyasztók szerint a jövőben a készülékeink jobban fognak ismerni minket, mint mi őket. Döbbenetes, nagyjából 34 millió fogyasztót reprezentáló felmérést készített az Ericsson: a ConsumerLab jelentés 2019 legfontosabb virtuális valóság (VR) fogyasztói trendjeiről szól a szórakozató elektronikában, illetve az infokommunikációban. Az anyag több pontban foglalja össze a digitális világ úttörőinek elképzelését az ember és gép kapcsolatának lehetséges továbbfejlesztésével kapcsolatban, melyek között jó pár olyan akad, amitől az utca emberének egyelőre biztosan feláll a szőr a hátán. Persze a jelenség nem új a történelemben, hiszen a gőzgépektől az áram bevezetésén át a telefonig mindig hasonló módon játszódott le a technológiaváltás.

Például előtérbe kerülnek a hangulatfigyelő eszközök. Ezek például a virtuális asszisztensek, amelyek képesek hangulatunkat értelmezni. Ezt a vásárlók 60 százaléka mellesleg várja is. 
Így a viták is intelligensebbé válhatnak. Ennél is többen számítanak egy érdekes eszközre: 2020 környékén már simán leemelhető lesz a polcokról az az okos hangszóró, amely már a családtagokhoz hasonlóan vesz részt a vitákban és bele is szól, megoldásokat kínálva. Bosszantók az egyre terjedő és intelligensebb kémalkalmazások, amelyek akkor is gyűjtenek rólunk adatokat, amikor nem használjuk az internetet. Az is idegesítő, hogy mindig hozzá kell járulni az adatgyűjtő sütik használatához. Félelmetes lehet az úgynevezett készségek internete (Internet of skills).
Pedig a kiterjesztett valóság (AR) és a VR felhasználók több mint 50 százaléka szívesen használna olyan alkalmazást, szemüveget vagy kesztyűt, amellyel hétköznapi, praktikus dolgokhoz, mint például főzés, otthoni javítások kaphatnának virtuális segítséget. 
Erre sem kell sokáig várni, mondjuk elég bizarr látvány, ahogy egy háziasszony az okos szemüveggel és okos kesztyűvel a nappaliból irányítja a húsleves főzését. Segítség lehet viszont a beavatkozás nélküli (zero-touch) fogyasztásban egy olyan virtuális asszisztens, amely önbevásárló háztartást vezet. A felhasználók mintegy fele szeretne automatizált számlákat és előfizetéseket is így intézni. Ehhez képest hol van már a netbankolás, amelytől kezdetben sokan rettegtek! Érdekesség, hogy rövidesen „intellektuális edzőtermekbe” fogunk járni, ahol gyakorolhatjuk a gondolkodást, mivel a mindennapi döntéshozatal egyre inkább automatizálttá válik. Ugyanis olyan gépeken edzhetünk, amelyhez nem csak okos mobilunkat, hanem fejünkre szerelhető szenzorokat rakhatunk. Okos edzőtermek vannak már, innen csak egy lépés a megvalósítás, amely egy-két éven belül valóság lesz. Különböző VR-tereket társíthatunk az adott testmozgáshoz,
például a szobabiciklin szállhatnánk versenybe a Tour de France-on. Mindjárt szórakoztatóbban hangzik az egy helyben tekerés. Még egy ‘plank’ gyakorlatot is átvarázsolhatjuk egy izgalmas élménnyé, ha úgy érezzük közben repülünk. 
De sokan szeretnének olyan öko-okos órát is (a megkérdezettetek közel 40 százaléka), amely méri viselője szénlábnyomát. Az őrület határát súrolja, pedig már igen intenzív fázisban van a digitális ikertestvér fejlesztése. Meglehetősen sokan vágynak rá.
Az AR és a VR felhasználók 48 százaléka szeretne magának ilyen digitális hasonmást, aki/ami pontosan utánozza őket, így egyszerre két helyen lehetnének.
Persze mindennek lelke az okos telefon, amelyben az 5G hatékonyabban kapcsolja majd össze az intelligens eszközöket, mint például a háztartási berendezéseket vagy a fogyasztásmérőket.
Ezek után felmerül a kérdés: a fenti technológiákat fenyegetésként vagy lehetőségként kell-e megélnünk? A szakértők szerint beléptünk abba a korszakba, amikor az emberek és az intelligens gépek között interakció zajlik, együttműködnek egymással. Eddig még csak apró lépéseket tettünk a jövő felé. Az automatizált (zero-touch) jövő technológiájának egy része még kifejlesztésre vár – és még mindig a mi kezünkben van a döntés arról, milyen legyen ez a jövő. 

Az iparág értékét értéke 2020-ig 22 milliárd dollárra duzzadhat a szakértők szerint. Egy ilyen méretű ipar már hatással kell, hogy legyen a fogyasztói szokásokra.
Kifejeződhet ez úgy, hogy csak sokkal több időt töltünk a négy fal között, vagy, hogy más megközelítésből szemléljük a különböző marketing kampányokat. Az egyik legfontosabb pozitívum a VR élményben a puszta élvezet, amikor egy teljesen más univerzumba kerül az  ember, pedig el sem hagyta az otthona kényelmét. Ezeket a tapasztalatokat biztosan szeretnénk megosztani barátainkkal, vagy családtagjainkkal. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a felhasználók 81 százaléka mesélni fog a barátainak VR élményeiről.  BGA