Elérhető a nulla rezsi? Bábolnán bemutatkozott az első működő energiaközösség
TechBemutatkozott Magyarország első, üzemszerű működésre képes és MEKH által hivatalosan is bejegyzett energiaközössége. Bábolnán útjára indult a hazánkban egyedülálló, de világszerte is ritka kezdeményezés, amelynek célja, hogy a helyben megtermelt áramot helyben is fogyasszák el. A lakosság a hivatalos árnál drágábban adhatja el megtermelt feleslegét, amit a cégek olcsóbban vehetnek meg.
Év elején került nyilvánosságra, hogy energiaközösség alakul Bábolnán, majd nyár közepén érkeztek a hírek arról, hogy sikeres volt a hivatalos bejegyzése. Ma már az első eredményeiket mutatják be, és másoknak is irányt mutatnak. De hogyan jutott el a Nyugat-magyarországi kisváros odáig, hogy energiaközösséget fejleszt? Dr. Horváth Klára köszöntő beszédében kiemelte, a település mindig is élen járt az előremutató innovációk területén, és a mindenkori önkormányzat örömmel állt az ilyen kezdeményezések élére.
“A kilencvenes években már szelektíven gyűjtöttük a szemetet, a vízbázis védelmében különböző mérőműszerekkel dolgoztunk. A helyi mezőgazdasági kombinát mindig is környezettudatos gazdálkodást folytatott. Ezeket a folyamatokat próbáljuk meg tovább vinni és erősíteni”
- hangsúlyozta a polgármester, aki azt is elárulta, 2021-ben hallott először az energiaközösségről egy szakmai konferencián, és abban az időszakban szabadultak el az energiaárak.
Ekkor született meg benne az ötlet, hogy Bábolnán energiaközösséget kellene létrehozni az energiaárak csökkentése miatt. Megvitatta a lehetőségeket a helyi cégek vezetőivel, akik úgy döntöttek, beállnak a kezdeményezés mögé. Megalakult a konzorcium, amelynek később sikerült pályázati forrást nyernie a kivitelezéshez.
Az eredetileg tervezett teljes költség nagyjából egyharmadát sikerült elnyerni, ezért az önkormányzat nagyon sok önerős vállalást tett annak érdekében, hogy végig lehessen vinni a fejlesztést és a kivitelezés több szereplője is vállalta, hogy társadalmi munkában végzi el a munka ráeső részét.
Jelenleg az önkormányzat a társulás legnagyobb szereplője gázmotoros kiserőművével és naperőművei bevonásával. Hamarosan taggá válik az IKR Agrár Kft. 340 kilowattos naperőművel, az OSI Food Solutions Kft. nagyfogyasztóként, illetve három magánszemély napelemmel és villamosenergia tárolóval. A rendszert kiegészíti egy 200 kilowattos, akkumulátoros áramtároló egység és egy V2G busztöltő, amely képes az igénybevétel egyenetlenségeit kisimítani.
De mi is épül Bábolnán?
Az energiaközösség olyan csoportosulás, amelyben háztartások, vállalkozások vagy akár önkormányzatok együttműködve, közösségi alapon termelnek, fogyasztanak és osztanak meg energiát, jellemzően megújuló forrásokból, mint a nap- vagy szélenergia.
Bábolnán még egy metángázos gázmotor is segít az energiatermelésben, amelynek működtetéséhez szükséges gázmennyiséget saját kutjukból nyerik és a többletgáz felhasználásával fűtik az önkormányzat intézményeit és működik a főzőkonyha is. Célja a fenntarthatóság növelése, az energiafüggetlenség elérése és a közösségi összefogás révén a költségek csökkentése.
A közösségi alapú energiaellátásban a tagok megoszthatják a beruházási költségeket, és az energia költsége csökkenhet a háztartások számára. Az energiaközösségek elsősorban megújuló energiát használnak, ezzel csökkentve a szén-dioxid-kibocsátást és hozzájárulva a környezeti terhelés csökkentéséhez.
Mivel a közösség saját energiaforrásokkal rendelkezik, így csökkenthető a függés a központi energiaszolgáltatóktól és a külső piacoktól. Végül, de nem utolsósorban az energiaközösségek erősítik a helyi közösségeket, mivel a tagok együtt dolgoznak egy közös célért, ami növeli a társadalmi összetartozást és bizalmat.
Mindez a bábolnai projektre is igaz, beszédében Horváth Klára is kiemelte, a közösség tagjai egymás között értékesíthetik az áramot. A háztartási kiserőművek termelését a társulás ipari szereplői használhatják fel, ennek köszönhetően a háztartások az áramszolgáltató által felkínált általános átvételi árnál drágábban tudják eladni a fel nem használt energiát, az átvevő pedig a piacinál kedvezőbb áron vételezhet. A helyben megtermelt áram helyben is kerül felhasználásra, ami az energiaszuverenitást erősíti. A városvezető éppen ezért további fejlesztéseket tervez.
“Az összes intézményünkön napelemeket fogunk elhelyezni, és tervezünk egy új, 36 hektáros napelemfarmot is, amely szintén az energiaközösség része lenne. Jövő év végére, de legkésőbb 2026-ra szeretnénk a nulla forintos rezsiköltséget elérni az önkormányzati intézményekben - magyarázta Horváth Klára.
High-tech műszerek és v2g busz
A bemutatón megszólalt Flamich Péter, a Vertesz Kft. ügyvezető igazgatója, aki az energiaközösség szoftver és hardver komponenseinek működését és integrációját mutatta be.
“Az energetikai méréstechnika, digitalizáció és automatizálás meghatározó szereplőjeként, az energiamenedzsment rendszerek bevezetésének egyik úttörőjeként biztos alapokkal rendelkezünk az új kihívások kezeléséhez”
- mondta az ügyvezető hozzátéve, a bábolnai SCADA és elszámoló rendszer egy része már stabilan működik éles körülmények között, bemutatható, egyúttal azt is megmutatja, milyen rendszerek fognak a jövőben Magyarországon működni az energiaközösségekben. Hazánkban elsőként a Vertesz Kft. nyerte el a jogot, hogy az önkormányzattal karöltve részt vegyen energiaközösség vezérlés kialakításában Bábolnán.
“Összeraktuk azt a puzzlet-t, amivel mind a tervezési felmérési oldaltól egészen a menedzsmentig teljes körű megoldást tudunk szállítani a megrendelőinknek, a méréstechnikai hardverektől az elektromosautó töltőig mindent tudunk kezelni, vezérelni és szállítani
- hangsúlyozta előadásában az igazgató, aki bemutatta többek között a cég által fejlesztett smartboxot, amely képes minden egyes csatlakoztatott eszközről mérési adatokat gyűjteni és szükség esetén beavatkozni a villamos hálózat működésébe, amely a menetrend alapján szabályozza a villamos energia termelést és fogyasztást. A kapcsolódó elszámoló szoftver pedig segít az energiaközösségnek a megtermelt energia felosztásában a tagok között.“
A bemutató másik érdekessége egy elektromos busz volt, ugyanis Bábolna egy másik úttörő kezdeményezést is elindított, és bevezeti a V2G (Vehicle-to-Grid) technológiát. A város új V2G töltőállomása nem csak azt teszi lehetővé az elektromos járművek tulajdonosainak, hogy feltöltsék autóikat, hanem a rendszeren keresztül vissza is tudnak táplál energiát a hálózatba.
“Szeretnénk a közeljövőben bővíteni az energiaközösséget, azok csatlakozását várjuk a második körben, akik napelemrendszerrel, vagy bármilyen alternatív energiaforrással rendelkeznek. Ha működni kezd a tervezett új napelemfarmunk és a hozzá kapcsolódó villamosenergia tároló, a szociálisan rászorultaknak is tudnánk valamilyen keretben kedvezményes áron energiát biztosítani - zárta gondolatait a polgármester, aki azt tervezi, hogy ha minden rendszer készen áll nyílt napot tartanak majd településvezetőknek, cégeknek, hogy terjedjen a híre a jó gyakorlatoknak.”