Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Elon Musk (Tesla) és Jack Ma (Alibaba) egymásnak estek egy nagy konferencián

Tech2019. aug. 29.Növekedés.hu

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a sanghaji Globális Mesterséges Intelligencia konferencián arról beszélt, hogy az általa alapított Neuralink cég hogyan segít majd az emberek képességeinek a továbbfejlesztésében. Jack Ma, az Alibaba elnöke nem értett egyet Musk azon állításaival, hogy az emberek saját maguknál okosabb dolgokat tudnának létrehozni.

Elon Musk a sanghaji világkonferencián kifejtette, hogy a számítógépek egyre több területen okosabbnak bizonyulnak, mint az emberek, és ez a trend egyre csak folytatódni fog - számol be róla a CNBC.

“Mindenben messze felülmúlnak majd minket a gépek. Ezt garantálom”

– mondta Musk Jack Ma-nak, az Alibaba elnökének a mesterséges intelligenciáról szóló konferencián.

Musk felhozta példának a Mesterséges Intelligencia (AI) területen elért haladást a sakkban és a Go kínai társasjátékban. Beszélgetőpartnerének azt állította, hogy egy mobiltelefon legyőzheti a legnagyobb sakk világbajnokot is. 

Ezután kifejtette, hogy a társalapításában létrejött Neuralink start-up hogyan fogja segíteni a jövőbéli technológiával az emberek képességeinek a fejlesztését.

A vállalat azon dolgozik, hogy AI használatával javítsa az emberek kognitív képességeit, és létrehozzon egy agy-gép interfészt.

Musk szerint az alapvető gondolat, hogy nagyon buták vagyunk, ezért határozottan képesek vagyunk olyan dolgokat is létrehozni, amik okosabbak nálunk.

Ma teljesen más nézeteket vall ebben a kérdéskörben. Azt hozta fel példának, hogy a gépek még soha nem hoztak létre semmilyen élőlényt. Szerinte az egyszerűen lehetetlen, hogy az AI segítségével gépek fogják irányítani az embereket.

Továbbá hozzátette, hogy egyáltalán nem akar gép ellen sakkozni, hiszen ezeket a játékokat arra találták ki, hogy az emberek egymással mérjék össze a tudásukat.

Musk már korábban is beszélt az AI-ról.

2017-ben azt állította, hogy a nemzetek közötti AI versengés akár a III. Világháborúhoz is elvezethet.

A Tesla cég igyekszik több mindenben is használni az AI technológiát. Musk elárulta, hogy a Tesla egy egyedi AI chipen dolgozott 2017-ben, amit beépítenek majd a régebbi járműveikbe is a 2019-es év végén.