Tartalomszolgáltatók is küzdenek a terrorizmus ellen

Tech2017. nov 3.Növekedés.hu

A nagy internetes tartalomszolgáltatókra egyre nagyobb nyomás nehezedik azért, hogy hatékonyabban lépjenek fel a szélsőséges internetes megnyilvánulásokkal szemben, mert az ilyen jellegű tartalom a terrorizmus melegágya lehet. A cél az, hogy megállítsák az ISIS-hez hasonló csoportok terrorizmussal kapcsolatos nézeteinek terjesztését vagy a bombakészítést bemutató videókat. A technológiai cégek jól tudják, hogy segítséget kell nyújtaniuk a terrorizmus elleni küzdelemhez méghozzá olyan módon, hogy közben az adatvédelmi irányelvek ne sérüljenek. Mindez nem könnyű feladat, hiszen gyakorta mind jogi, mind technológiai oldalról nehéz meghúzni a határokat a tartalomszűrés esetében. Mindenesetre lépéseket kell tenni, hiszen az elmúlt időszakban is többször bizonyosodott be, hogy az internetet a terrorista csoportok is intenzíven használják.  Már több kezdeményezés történt a szélsőséges tartalmak kiszűrése érdekében, Tavaly decemberben a Facebook, a Microsoft, a Twitter és a YouTube közös közleményben is tudatta, hogy készek felvenni a harcot a terrorista tartalmak ellen, és támogatni fogják egymást a vállalatok ebben a törekvésben. Ezek a tervek aztán több é-kevésbé konkretizálódtak is. A küzdelem egyik élenjárója a Twitter, amely februárban szigorított a szabályzatain azért, hogy a terrorizmussal összefüggő ártalmas tartalmakat el tudja távolítani az oldalairól, és akár felhasználói fiókok felfüggesztésével tudja meggátolni a nemkívánatos tevékenységeket, beleértve a gyűlöletkeltést, a zaklatást, valamint az erőszakos cselekményekre való felbujtást is. A Twitter után a Microsoft is jelezte, hogy a korábbiaknál szigorúbban fog fellépni azon tartalmakkal szemben, amelyek elősegíthetik a terroristák tevékenységét. Ezért első körben három alapvető intézkedést hozott. Egyrészt szigorítja a szolgáltatásaihoz kapcsolódó felhasználási feltételeket, másrészt partneri együttműködéseket köt különféle szervezetekkel, vállalatokkal. Harmadrészt pedig olyan kutatásokat támogat, amelyek az ártalmas tartalmak kiszűrését segítik elő.  A Google angliai divíziója idén szeptemberben közölte, hogy egymillió fontot, nagyjából 348 millió forintot fordít a terrorizmus elleni tartalmak finanszírozására az Egyesült Királyságban. Ez a  pénz csak egy része annak az ötmillió dolláros keretnek, amit a keresőcég világszinten a terrorizmus felszámolására fordít. A Facebook is nemrégiben jelentette be, hogy minden „terrorista, vagy terrorizmust dicsérő bejegyzést” eltávolít. „Azt szeretnénk, hogy a Facebook olyan környezet legyen, amely ellenséges a terroristákkal”.. Már egészen szép eredményeket tud felmutatni a YouTube, miután érzékelte, hogy egyre nő a terrorista tartalmak mennyisége a videómegosztón. Így nyáron harcot hirdetett az erőszakot vagy netán bombaösszeszerelést megjelenítő felvételek ellen. A pár hónapja működő program eddigi eredménye: augusztusban még csak az ilyen jellegű videók 8 százalékát tudta a mesterséges intelligencia automatikusan kiszúrni,  az elmúlt hónapban viszont már 83 százalék volt ez az arány.

SIKERSZTORIK
Ő volt a történelem leggazdagabb embere
A világ aranykészletének a felével rendelkezett. Legendás utazása során annyi aranyat szórt el, hogy azzal az egész régióban évekre tönkretette a nemesfém értékét. Egy hihetetlen történet.
Siker2019. márc 16.
Depresszió elleni orrsprayt fejlesztett ki a Johnson & Johnson
Az amerikai gyógyszerhatóság engedélyezte a partidrogként is használt ketamin származékát tartalmazó orrspray-t.
Hírek2019. márc 16.
Nagyon jó film lett a most díjazott Rossz versek
Először nyerte el magyar film a Monte Carlo-i Filmfesztivál fődíját: a Rossz verseket az Emir Kusturica vezette zsűri díjazta.
Siker2019. márc 16.
Bill Gates szerint ez a 10 újítás megváltoztatja a közeljövőt
Erős lista a Microsoft egykori alapítójától. Reméljük, hogy nem téved és ezek az újdonságok hamarosan megkönnyítik majd az életünket. Az egészségügyi pontok különösen figyelemreméltók.
Tech2019. márc 15.
Ezeket az órákat hordják a legnagyobb cégek vezetői
A legsikeresebb vezetők számára egy óra a presztízs és az imázs fontos része. Mutatjuk, milyen órákat hord néhány meghatározó nagyvállalat vezetője.
Hírek2019. márc 10.
Ez az iphone app hozta messze a legtöbb pénzt
A Sensor Tower adatai alapján a Statista rangsorolta a legtöbb bevételt hozó Iphone alkalmazásokat: a Netflix népszerűsége töretlen, már az App Store-t is uralja.
Tech2019. jan 30.
5 kifejezés, amelyet a sikeres emberek soha nem használnak
Nem várhatjuk el, hogy megértsük a másikat, ha nem fordítunk rá elég figyelmet. Összegyűjtöttünk 5 olyan kifejezést, amelyet jobb, ha elkerülünk.
Siker2018. nov 30.