Újít a Telekom tévéügyben

Tech2020. feb. 9.Növekedés.hu

A jövő nem a különböző csatornák közti elhatárolódás, hanem a minél teljesebb integráció felé mutat – mondja a televíziózás fejlődéséről Rajki Annamária. A Magyar Telekom televíziós termékekért felelős vezetője szerint a digitalizáció szerepe, hogy szakadék helyett hidakat képezzen a generációk között.

Mi volt a legutóbbi meghatározó televíziós élménye?

Mostanában több is volt érdekes módon főleg pápákkal kapcsolatban. A napokban láttam A két pápa című remek drámát, és nemrég kezdtük nézni a Paolo Sorrentino féle Új pápa című sorozatot, John Malkovich-csal a főszerepben.

Előbbit a Netflix, míg utóbbit az HBO GO kínálatában lehet elérni, ami azt is jelenti: egyik sem hagyományos televíziós produkció.

Egy pillanatig se higgyük azt, hogy létezik „hagyományos televízió”. Ez a szeglet a szórakoztatóiparon belül megszületése óta, de az elmúlt 30-40 évben mindenképpen folyamatosan átalakulóban van. Ez idő alatt kis túlzással minden második évben jött valami olyan újdonság, amire akkor korszakalkotó reformként hivatkoztak. Itt ez a normál munkamenet. A mi dolgunk a műsorterjesztés, és annyi biztos, hogy a minőségi tartalmak iránti igény folyamatosan emelkedik.

Sokan épp ebben látják a vízválasztót: a fogyasztók a minőségi tartalmakat keresik, nem a lineáris tévében kikerülhetetlen reklámokat.

Hadd legyek az ördög ügyvédje! Szerintem még az sem teljesen igaz, hogy a fogyasztók ne akarnának reklámokat. A hirdetéseknek fontos tájékoztató szerepük van, hiszen nélkülük nem értesülnénk a számunkra fontos kereskedelmi ajánlatokról. De nézzünk a jelenség mélyére: ha azt feltételezzük, hogy az online műsorszolgáltatás azért kerül előnybe a kötött rendszerű televízióval szemben, mert ott nincsenek reklámok, nagyot tévedünk. Már ma is létezik az a modell, hogy a fogyasztó választhat előfizetéses csomagot, és akkor csak a tartalmakat kapja, és választhat ingyenes opciót, viszont akkor lesznek hirdetések. Ilyen értelemben még biztosan nem köszöntött be a szép új világ.

A csatornakínálat viszont biztosan jelentősen kibővült, ami azzal is jár, hogy egyes tartalmakat megtalálhatunk például az HBO GO és mondjuk a Telekom Moziklub szolgáltatásában is. Miért jó teret engedni a versenytársnak?

A Telekomnál az a célunk, hogy minél teljesebb palettát kínáljunk. Azt szeretnénk, ha az ügyfeleink bárhol, bármikor elérhetnének bármit, ami érdekli őket. Már csak azért sem tekinthetünk az HBO-ra versenytársként, mert mi is ugyanonnan vásároljuk a tartalmakat, ahonnan ők. Az étlap annál jobb minél szélesebb, hiszen így az ügyfeleknek nem kell kilépniük a szolgáltatói ökoszisztémából. A jövő nem az elhatárolódás, hanem a minél teljesebb integráció felé mutat.

Egy kalap alatt kínálnák az IPTV, VOD és streaming szolgáltatásokat?

Igen, ebbe az irányba tartunk – és szeretnénk mindezt egyetlen felhőből megoldani. Sokan panaszkodnak arra, hogy ma már a mezei fogyasztóknak áttekinthetetlen, melyik felületen mit lehet elérni. Mi le akarjuk egyszerűsíteni ezt a sokdimenziós komplexitást, és egy praktikus, intuitív, felhasználóbarát platformon felkínálnánk a teljes integrált palettát. Robbie Williams dalszövege a filozófiánk: „Let Me Entertain You!

Ezt nyújtja majd a Telekom tavaly bejelentett új televíziós platformja?

Igen, és örömhír, hogy már a célegyenesben vagyunk a fejlesztésével. Biztosítani fogjuk a tartalmak 360 fokos elérését; vagyis annyira szeretnénk összedrótozni a különböző felületeket, hogy egy fejlett, big data-alapú ajánlórendszer az összes csatornáról és forrásból fel tudja ajánlani az ügyfeleknek a számukra releváns tartalmakat. Az átjárhatóság kulcsfontosságúvá válik a jövőben.

A világ egyik legnagyobb szolgáltatója, a Disney épp ezzel ellentétes elveket képvisel: a tervek szerint a stúdió tartalmai – a jelenleg érvényes szerződéseik lejárta után – csak a saját felületeiken lesznek elérhetőek.

A Disney-nek vannak extrém tervei, de hogy ezekből mi valósul meg, más kérdés. A stúdiók számára nagyjából szentírásnak számít, hogy akkor jó egy tartalom, ha minimum hétszer lehet keresni rajta. Ha kisajátítják a vetítési és streamelési jogokat, akkor hirtelen rengeteg csatornáról fognak eltűnni olyan népszerű tartalmak, mint a Marvel- vagy a Star Wars-univerzum filmjei.

Cserébe nyerhetnek annyi új előfizetőt, hogy megérje a modellváltás?

Ezt nagyon nehéz megmondani. Magyarországon jelenleg az a tendencia, hogy az ügyfelek általában igénybe vesznek egy nagy televíziós csomagot, és azon felül egy vagy legfeljebb kettő streaming szolgáltatást. A Disney arra a pozícióra hajt, hogy a kettőből az egyik – lehetőleg az első – mindenképp ő legyen. Ez azonban nem egy lejátszott meccs. A háztartások fogyasztási szerkezetét rengeteg tényező befolyásolja és ezek közül csak egy a releváns ügyfélcsoportok demográfiai összetétele.

Pár év múlva az Y és Z generáció válik az otthoni szolgáltatások elsőszámú megrendelőjévé. Ez hogyan befolyásolja a televíziópiacot?

Ez egy nagyon érdekes probléma, ugyanis bár az Y és Z generáció valóban egyre inkább döntéshozó szerepbe kerül, a korcsoport számossága a korábbiakhoz képest alacsony. A népességcsökkenés ezeknél a korosztályoknál már egyértelműen érzékelhető, így nem tudják radikálisan megváltoztatni a teljes népességre jellemző fogyasztói szokásokat. Más értelemben viszont nagyon is jelentős a hatásuk: segíthetnek az idősebbeknek kiismerni a digitalizáció világát. A Telekomnál mi is számos olyan tévés tartalmat, társadalmi célú spotot gyártottunk, amelyek a generációk közti digitális szakadék megszüntetését célozzák.

A fiatalokra támaszkodnának a digitális készségek oktatásában?

Persze, hiszen nekik ez szó szerint gyerekjáték. A Telekomnak több olyan kezdeményezése is van, amelyek ebbe az irányba mutatnak. Talán sokan belesápadnak, de engedjenek meg nekem ennyi szakmai elfogultságot: szerintem a tévé, a nagy képernyő olyan, mint egy házi oltár. Összehozza az embereket, köré lehet gyűlni, lehet róla beszélgetni. Szeretnénk, ha a digitalizáció nem éket verne, hanem közelebb hozná egymáshoz a családtagokat.

Részletek Pont.MOST.hu