Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

800 milliárd euróval növelik Európa gazdaságát más kontinensek turistái

Utazás2024. júl. 12.Fellegi Tamás
A rovat támogatója:

Lehet Európában hőség, tömeg, a kontinens keleti szélén háború: mindez nem riasztja el a járvány időszakában megedződött, és a lehetőségeket kihasználni akaró turistákat, hogy Európába látogassanak.

Az európai utazási szokásokról és a turisták költéseiről végzett felmérés szerint, melyet a Bloomberg közölt, a kontinens meglátogatása iráni kereslet növekszik.

A más kontinensről érkezők várhatóan 800 milliárd eurót fognak Európában elkölteni idén, ami 37 százalékkal magasabb, mint a járvány előtti 583 milliárd,

amit 2019-ben költöttek (igaz, volt közben egy nem kis infláció is). Mindenesetre a beutazások száma időarányosan 6 százalékkal magasabb eddig, mint 2019-ben.

A mediterrán térség vezet

Az Európába érkező turisták zömét az amerikaiak adják nem meglepő módon, de a kelet-ázsiai, ezen belül kínai turisták száma is jelentős, jóllehet utóbbiak költési szokásait még nem tudták felmérni. A legfőbb célpontok Dél-Európában, a mediterrán térségben vannak, igen népszerű például Görögország, ahol a kevésbé felkapott helyek népszerűsége megnőtt, miután nem túl drágák a szállások, a tengervíz pedig biztosan nem hideg, és eddig a haláleseteket is okozó hőhullám sem riasztotta meg a látogatókat.

Nagyon is szóba jön Skandinávia

Az északabbra lévő célpontok népszerűsége is növekszik, talán részben épp a hőhullámok miatt, melyek a skandináv országokat már nem érik el, így Dánia, Norvégia és Svédország esetében is nagyot nőtt a vendégéjszakák száma 2019-hez képest. Ezen belül is szívesen keresnek fel ritkábban látogatott helyeket, mint Bornholmot Dániában, mivel sokan próbálják elkerülni a túl népszerű helyeket, és az ott található tömegeket.

A Balkán is vonzó, ráadásul olcsó is

A kevésbé felkapott helyeket a mediterrán térségben is keresik: köztük Horvátországot (amelyről talán nem is gondolják, hogy térségünkben nagyon is felkapott célpont), Máltát, de például Albániába is szívesen mennek, ahol 86 százalékkal nőtt a beutazások száma 2019 azonos időszakához képest. Az olcsóság Bulgária, Szerbia és Törökország esetében vonzó tényező,

közülük Szerbia esetében 40 százalékkal nőtt a beutazók száma.