Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A külföldre utazás továbbra sem biztonságos

Utazás2021. feb. 18.Bódy Géza
A rovat támogatója:

Továbbra is folyamatosan változnak az országok biztonsági besorolásai a koronavírus miatt. Nem árt követni a módosításokat, illetve figyelni a biztosításra, ha mégis utazunk.

Konzuli Szolgálat arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelenlegi koronavírus fertőzés okozta helyzetben a külföldre utazás nem biztonságos, így a 408/2020. Kormányrendelet alapján egyes országok az I. utazásra nem javasolt biztonsági kategóriába kerültek. 

A külföldre utazás jelenleg a szokásosnál nagyobb kockázattal járhat, mivel a vírus terjedése előre nem meghatározható, országról-országra, óráról-órára változhat.

A vírus terjedése egyúttal magával hozhatja a közlekedési lehetőségek váratlan módosulását, szűkülését, mely kiszámíthatatlan helyzeteket okozhat a megtervezett utazások során. Ezért a Külügyminisztérium kéri a magyar állampolgárokat, hogy külföldi utazásukról alapos megfontolás alapján döntsenek, s e célból folyamatosan kövessék figyelemmel a Konzuli Szolgálat utazási tanácsait is. 

Felhívják a figyelmet arra is, hogy a járványhelyzet következtében váratlanul bevezetett intézkedésekről, korlátozásokról a konzuli szolgálat sem értesül azonnal.

Az is fontos, a tájékoztatás hiányosságából eredő lehetséges károkért felelősséget vállalni sem tud a hatóság. Teljességgel megbízható tájékoztatást a beutazási feltételekről az adott ország magyarországi, vagy Magyarországra akkreditált nagykövetsége adhat. A beutazási szabályok mellett az oda utaztató légitársaságok egyéb utazási feltételeket is megkövetelhetnek, ezért légi úton történő utazás esetén a légitársasággal is egyeztessenek.

Külföldre utazás esetén ügyelni kell arra, hogy a fertőzés megelőzése céljából javasolt higiéniai előírásokat gondosan tartsák be, a fogadó ország hatóságainak utasításait kövessék fokozott figyelemmel.

A konzuli védelemre történő regisztrációt minden kiutazás esetén javasolják, az esetlegesen szükségessé váló konzuli segítségnyújtás megkönnyítése érdekében, valamint a Konzinfo Utazom mobilapplikációnk letöltését az utazási tanácsok könnyebb nyomon követése érdekében.

A különböző országokba történő beutazás általános feltételeiről a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az adott országokba akkreditált külképviseletei minél körültekintőbben igyekeznek tájékozódni és tájékoztatást nyújtani a mindenkori rendelkezésre álló információk alapján.

Ugyanakkor a beutazási, tartózkodási feltételekre vonatkozó jogi szabályozás bármikor változhat az egyes országok tekintetében.

Erről a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem minden esetben kap tájékoztatást. Az utazásra nem javasolt térségek naprakész listája a következő oldalon érhető el.

Amennyiben nem koronavírussal, hanem egyéb biztosítási eseménnyel kapcsolatban merül fel kárigénye az utasnak (baleseti sérülés, poggyászkár), egyes biztosítók vállalják a szolgáltatást, mások viszont nem.

A biztosítók eltérő szolgáltatásokat nyújthatnak, és eltérő biztosítási összegeket (szolgáltatási limitet) alkalmazhatnak, így mindig érdemes az utazás előtt több biztosító ajánlatát összehasonlítani, vagy szakértőhöz fordulni – hívja fel a figyelmet Cseh Anett a Netrisk termékfejlesztési vezetője.

Ha mégis karanténba kerül valaki, akkor az adott területre vonatkozó be- és kiutazási karantént csak hatóság rendelhet el és szintén hatóság oldhatja azt fel.

Ha az utas karanténba kerül, együttműködési kötelezettség terheli! Pusztán a karanténba kerülés ténye jellemzően nem minősül biztosítási eseménynek, ezért a legtöbb biztosító nem nyújt szolgáltatást.