Elindult a balatoni hajózási szezon

Utazás2023. ápr. 8.MTI
A rovat támogatója:

Nagyszombaton elindult a 177. balatoni hajózási szezon, amelyben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) a korábbiaknál több programhajóval és főszezoni járattal várja az utasait - hangzott el a társaság szezonnyitó sajtótájékoztatóján, a Szent Miklós hajó fedélzetén.

Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója elmondta, nagyon eredményes év volt a tavalyi szezon, idén legalább ilyen évet szeretnének zárni. A 2022-es hajózási szezonban csaknem 700 ezer utas utazott a cég személyhajóin, közel 1,4 millió a kompjáratain, továbbá 450 ezer gépjárművet és több mint 110 ezer kerékpárt szállítottak a tó egyik partjáról a másikra. Az idei kompforgalom eddig 4 százalékkal elmaradt a várttól, aminek fő oka az időjárás alakulása volt - tette hozzá.

Az igényekre reagálva idén már tavasszal több programhajót indít, és ahol lehet mintegy 20 százalékkal növeli azok kapacitását a társaság. Néhány járat hamarabb indul el tavasszal, mint a korábbi években, a főszezonban pedig sűrítik a hajóindításokat a legnépszerűbb útvonalakon - ismertette a legfőbb változásokat a vezérigazgató. 

Kitért arra is, hogy tavaly sikeres volt a cég vitorláskikötő ágazata, amely idén is teljes kapacitással működik, valamint rekord eredménnyel zárta az évet a vízépítő ágazat is. A Bahart 2022-ben 4,3 milliárd forintos árbevételt ért el, ami 11 százalékkal múlta felül az előző évi adatot - tette hozzá.

A vezérigazgató az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő társaság közgyűlése a közelmúltban döntött arról, hogy - a korábbi évekhez hasonlóan - nem veszi ki az osztalékot, hanem a cég beruházásaira fordítja. A Bahart önerőből évente közel 700 millió forintot tud fejlesztésre fordítani, ehhez jönnek az állami források. Tavaly a társaság az állami tőkeemelésnek köszönhetően több mint 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, köztük új hajók és kompok beszerzésére.

Veigl Gábor elmondta, azt remélték, hogy az új hajók és kompok idén már a nyár második felére szolgálatba állhatnak, növelve a kapacitásokat, de a tó vízállásának alakulása miatt nagy valószínűséggel csak ősszel válik lehetővé a Balatonra szállításuk a Sió-csatornán keresztül.

Mint kifejtette, a fejlesztési forrásokat elsősorban a hajóflotta felújítására és karbantartására fordítják, továbbá tervek készülnek újabb kikötőberuházásokhoz. A vitorláskikötőket tavaly Balatonbogláron, idén Balatonfüreden, Szigligeten és Siófokon fejlesztették, amely munkák ősszel Badacsonyban folytatódnak.

A jegyárak infláció alatti mértékben, minden kategóriában egy számjeggyel növekedtek tavaly óta - mondta.