Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Emelkedett a vállalkozásokra kiszabható bírságplafon 

Vállalkozás2024. szept. 12.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Még magasabb arányú bírságot szabhat ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2024. augusztus 1-jétől a jogsértő vállalkozásokra. A kiszabható maximális bírságösszeg 2023. szeptember 1-jén emelkedett az addig hatályos 10%-ról 13%-ra, kevesebb mint egy évvel később pedig már 15%-ra. A GVH elsődleges célja nem a bírságolás, ugyanakkor a lehetséges pénzbeli szankció emelkedése komoly visszatartó erővel bír.

2,2 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH Versenytanácsa 2023-ban, összesen 97 vállalkozásra. A 2024-ben eddig kiszabott versenyfelügyeleti bírságok összege pedig már ez év augusztusában meghaladta a 2 milliárd forintot.

A konkrét bírságösszeget a GVH Versenytanácsa a versenytörvény, illetve a hatóság által kiadott bírságközlemények adta mérlegelési keretek között kalkulálja, az adott ügy valamennyi körülményére figyelemmel. A maximálisan kiszabható bírságot az érintett vállalkozás – akár cégcsoportszintű – előző évi nettó árbevétele határozza meg.

A jogsértésekkel kapcsolatos visszatartó erő növelése érdekében legutóbb 2023. szeptember 1-jén emelkedett a cégekkel szemben kiszabható maximális bírságösszeg az előző évi nettó árbevétel 10%-áról 13%-ára.

A GVH Versenytanácsa azóta több ügyben is kiszabott bírságot, melyek közül három ügyben már a magasabb, 13%-os maximális bírságplafont alkalmazta. Az így kiszabott bírságok összege megközelítette a 700 millió forintot.

Egy illegális e-cigaretta forgalmazó cégre, valamint egy online lámpakereskedő-áruházra tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt szabott ki a GVH maximális bírságot.

A harmadik ügyben, egy utóvizsgálatban a Booking.com globális online szálláshelyfoglalási platformot működtető vállalkozásra pedig – az utóvizsgálatokat tekintve – rekordösszegű bírságot rótt ki a GVH, mert a cég nem teljesítette maradéktalanul a hatóság által korábban előírt kötelezettségeit. 

Az egyes ügyekben kiszabható maximális bírság 2024. augusztus 1-től ismét emelkedett, 13%-ról immár 15%-ra. Ez azt jelenti, hogy egy vállalkozás akár az előző évi nettó árbevétele 15%-ával is felelhet egy súlyosabb jogsértés esetén.

A Gazdasági Versenyhivatalnak nem elsődleges célja a bírságolás, a nemzeti versenyhatóság ezért számos együttműködési lehetőséget kínál a vállalkozások számára, aktív együttműködéssel az eljárások során is mérsékelhető a bírságösszeg.

Mindemellett a GVH tájékoztató anyagokkal is segíti a vállalkozásokat, hogy megelőzhető legyen egy-egy jogsértő magatartás. A GVH célja a fogyasztók hatékony védelme és a jogkövetésre törekvő vállalkozások aktív támogatása.