Új program indul a hátrányos helyzetű vállalkozásoknak
VállalkozásTizenegy nemzetközi partner - köztük a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) joggyakorlása alatt álló Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) és az Impact Hub Budapest - együttműködésével valósul meg a hátrányos helyzetű vállalkozók támogatását célul kitűző Transznacionális fellépés a készségek és kompetenciák fejlesztésére a vállalkozói szellem és a társadalmi innováció érdekében (TASK4ISI) elnevezésű projekt.
A projekt központi eleme, hogy helyi inkluzív vállalkozói és szociális innovációs központokat (ISI HUB) hozzanak létre, amelyek támogatják a női, a fogyatékkal élő és a fiatal vállalkozókat. A központok személyre szabott fejlesztési programokat kínálnak, segítve a célcsoport tagjait versenyképességük javításában és üzleti céljaik megvalósításában - hangzott el a projektet ismertető keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Fehérváry Tamás, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója kiemelte:
a TASK4ISI projektben 6 országból 11 partner vesz részt, a kezdeményezés középpontjában a hátrányos helyzetből induló, a női, a fogyatékkal élő és a fiatal vállalkozók által működtetett vállalkozások állnak.
A projektben workshopokat tartanak és szakmai együttműködéseket valósítanak meg, a tudásátadás révén pedig megvalósulhat a nemzetközi jó gyakorlatok megosztása a közép- és kelet-európai régióban - tette hozzá Fehérváry Tamás.
Az ügyvezető igazgató a TASK4ISI projekt különleges értékének nevezte a létrejövő ISI HUB-oknak nevezett platformokat, amelyek hatással tudnak lenni a vállalkozók sikerességére.
A TASK4ISI projekt hosszú távú célja a társadalmi innováció ösztönzése és a vállalkozói készségek fejlesztése - hangsúlyozta Fehérváry Tamás.
Bedő Beatrix, az Impact Hub Budapest társalapítója és ügyvezetője kiemelte: jelenleg 120 nagyvárosban működnek Impact Hubok világszerte, az Impact Hub Budapest feladata a TASK4ISI projektben, hogy a különböző országokban létrejött ISI HUB-okat összefogja a jógyakorlatok megosztására, ezáltal pedig az alulképviselt, hátrányos helyzetű célcsoportok vállalkozása könnyebbé váljon.A felnőtt korú aktív lakosságban a nők mindössze 5,4 százaléka vállalkozik, míg a férfiak esetében ez az arány 10,3 százalék, ezért megállapítható, hogy az egész nemzetgazdaság számára nagy lehetőséget jelent, ha emelkedik a női vállalkozók száma - hívta fel a figyelmet Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója.
Az MGFÜ által küldött írásos összegzés szerint a májusban életre hívott projektet a Krakkói Közgazdasági Egyetem vezeti, és Ausztria, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Németország és Olaszország képviselői is részt vesznek benne.A kezdeményezés partnerei különböző workshopokat tartanak, valamint vállalkozói készségfejlesztő tananyagokat dolgoznak ki, hogy támogassák a célcsoportokat a fenntartható vállalkozói tevékenységek elindításában és bővítésében.
A partnerség közösen kidolgozza a tanulási lehetőségek és támogató szolgáltatások keretprogramját a kezdő vállalkozók számára, amelyeket 5 régióban kísérleti jelleggel tesztelnek és validálnak.
A tapasztalatok alapján 5 eszközkészletet határoznak meg az inkluzív vállalkozói tevékenység témakörében, továbbá közös stratégiai menetrendet és 5 helyi cselekvési tervcsomagot is kiadnak.Hétfőn és kedden Budapesten rendezték meg a projekt következő partnertalálkozóját az Impact Hub Budapestben, ahol a résztvevők megvitatták a projekt aktuális előrehaladását és a további lépéseit.
A TASK4ISI projekt a Cental Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és Magyarország Kormányának társfinanszírozásával valósul meg.