Európában újra napirenden a kérdés: le lehet-e, és egyáltalán érdemes-e megszüntetni az orosz energiahordozóktól való függést. Bár technikailag nem kizárt, a költségek és kockázatok hatalmasak – és a politikai hatás elmarad. Magyarország számára különösen nagy lenne az ár. Hortay Olivérrel, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitika Üzletágának vezetőjével beszélgettünk.
Az elmúlt hetek slágertémája lett, hogy Európa teljesen leválna az orosz energiahordozókról. Lehetséges ez egyáltalán?
A fő kérdés nem az, hogy lehetséges-e hanem, hogy észszerű-e. Az elmúlt hetekben újra fellángolt a szakmai vita a brüsszeli törekvés realitásáról.
Összességében elmondható, hogy ha az EU több éven keresztül hajlandó - rendkívül nagy költségek és ellátásbiztonsági kockázatok árán - jelentős erőfeszítéseket tenni a leválásért, talán sikerülhet.
Ehhez több olyan külső feltételnek (például az amerikai LNG export fokozott ütemű felfutásának) is teljesülnie kellene, amelyre az EU-nak nincs ráhatása, szóval a kérdést nem lehet egyértelműen eldönteni. Arra azonban, hogy a teljes leválás észszerű-e, egyértelmű nemleges válasz adható.
Mostanra világossá vált, hogy a szankciók nem képesek változtatni Oroszország háborús magatartásán, az EU-nak viszont súlyos terheket okoznak. A közösség energiakitettségét pedig nem tiltással, hanem diverzifikációval célszerű csökkenteni, mert különben az egyik függésből könnyedén más irányú, drágább függésbe sodorhatjuk magunkat.
Mi lenne az ára, ha Magyarország is megpróbálkozna egy ilyen lépéssel?
Az orosz gáz kiesése például olyan piaci áremelkedést idézne elő, ami – a Századvég becslése alapján – hazánk teljes importköltségét 1100 milliárd forinttal növelné. Az elmúlt években megtapasztalhattuk, hogy a tőzsdei gázárak emelkedése magával húzza az áramárakat is, ami a nemzetgazdaság egészének újabb költséget jelentene.
A rezsicsökkentés költsége 800 milliárd forinttal nőne, ami fenntarthatatlanná tenné a programot és a magyarok kénytelenek lennének piaci árakat fizetni, ami évente mintegy félmillió forint többletköltséget jelentene egy átlagos családnak.
Az orosz olaj tiltásával a benzin és gázolaj ára is megemelkedne. Az elmúlt években megtanulhattuk, hogy az energia egy központi erőforrás, aminek a költségei bizonyos mértékben valamennyi termékben megjelennek, így a brüsszeli terv egy általános inflációs nyomást idézne elő.
Litvánia ellenben büszkén jelentette be, hogy teljesen független lett az orosz energiahordozóktól. Ezek szerint mégiscsak érdemes belevágni?
Egy litván család két és félszer annyit fizet az áramért és háromszor annyit a gázért, mint egy magyar. Részben ennek köszönhető, hogy Litvániában egyre égetőbb probléma az energiaszegénység: a lakosság 17 százaléka nem tudja kellő mértékben felfűteni otthonát és 23 százalékuk díjfizetési nehézségekkel küzd.
Az energiaügyi miniszterhelyettes szerint nincs olyan ár, ami túl magas lenne a leválásért. Azok azonban, akik nem tudják megfizetni a magas rezsidíjakat, aligha értenek egyet az állítással.
Ha már a litvánok fáznak, azt legalább elmondhatják, hogy jól kiszúrtak a nemszeretem szomszéddal? Mennyire bizonyultak működőképesnek a korábbi szankciók?
Azok az országok, akik az orosz energia kitiltásának útját választották, jellemzően hasonló mértékű, drágább függést voltak kénytelenek felvállalni. Lengyelország például jelenleg közel ugyanakkora hosszútávú gázvásárlási szerződésállománnyal rendelkezik Amerika irányába, mint amekkorák korábban az orosz beszerzései voltak.
Oroszország energiaexportja nem rogyott össze sőt, a bevétel nagy részét biztosító olaj értékesítési ára egyre közelíti a nyugati termékekét: míg a háború kirobbanása után Oroszország kénytelen volt hordónként 20-30 dolláros kedvezményt adni az új vevőinek, a diszkont mostanra 5 dollár alá csökkent.
