Mielőtt biztosítást köt, jól nézzen körül!

Biztosítás2018. aug. 21.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Míg évtizedekkel ezelőtt csak személyesen lehetett biztosítást kötni a lakásunkra, az autónkra, vagy arra az esetre, ha külföldi nyaralásunk során betegség, baleset ér, ráadásul a szerződés nyélbe ütése akár egy napba is beletelt, addig ma már ez a procedúra egy laptoppal az ölünkben egy negyedórát sem vesz igénybe – feltéve, hogy minden szükséges dokumentummal rendelkezünk. Mindenekelőtt azzal érdemes tisztában lenni, hogy a biztosításközvetítés engedélyköteles tevékenység, s csak az végezheti, aki a Magyar Nemzeti Bank által vezetett nyilvántartásban szerepel. Minden közvetítő köteles a tevékenységéről és a saját személyéről tájékoztatni az ügyfelet még a biztosítási szerződés megkötése előtt. Így le lehet ellenőrizni, hogy pontosan ki és mi alapján jár el a szerződéskötés során. Biztosítást ma is lehet kötni a hagyományos módon, azaz egy biztosító úgynevezett függő ügynökénél. Aki egy adott biztosító megbízásából dolgozik és csak annak a termékeit közvetíti, így ezekről a termékekről tud részletes tájékoztatást adni, valamint képes ismertetni az adott biztosító kárbejelentési lehetőségeit és kárrendezési folyamatait, s ezen felül akár más, kapcsolódó termékeket is ajánlhat. A függő ügynökök elérhetők a biztosító fiókjaiban, de ha a potenciális ügyfél igényli, akkor egy előre egyeztetett időpontban és helyszínen (akár a reménybeli kliens otthonában is) megjelennek. Köthetünk biztosítást személyesen többes ügynöknél is. Az ő elnevezése arra utal, hogy nemcsak egy adott, hanem egyszerre több biztosítótársaság ajánlatát ismerteti. Ezek közül kell az érdeklődőnek kiválasztania a számára legkedvezőbbet, amire rögvest le is tud szerződni. Szintén több biztosítóval áll kapcsolatban az alkusz, ő azonban a többes ügynökkel ellentétben az ügyfél megbízásából jár el. Emiatt először alkuszi megbízást kell kötni a közvetítővel arról, hogy utóbbi az ügyfél helyett, az ő nevében végezhessen el bizonyos feladatokat a biztosítótársaságok felé. Az alkusz előnye, hogy rá a megbízója nemcsak a szerződéskötéskor számíthat, hanem a megbízás tartalmától függően más esetekben is. Ilyen az, ha bármilyen adminisztrációs probléma merül fel – például nem érkezik meg az aktuális csekk a biztosítótól –, vagy az ügyfélnek valamilyen kérdése, esetleg gondja van a biztosítási szerződésével kapcsolatban. De az alkusz segít a kárügyintézéseknél is és a biztosítási évforduló előtt értesíthet a váltás lehetőségéről, és be is mutathatja az elérhető ajánlatokat is. Míg a függő ügynökök a ténykedésükért a biztosítóktól kaphatnak jutalékot, addig az alkusz az őt megbízó ügyféllel történt megállapodás alapján az ügyféltől vagy a biztosítótól, esetleg mindkettőtől részesülhet díjazásban. Amennyiben a jutalékot a biztosító fizeti, úgy- a függő ügynökök és az alkuszok esetén is - az a biztosítási díj részét képezi. Mind a többes ügynök, mind az alkusz segítségével össze lehet hasonlítani a díjakat és a szolgáltatásokat, s azok közül a legjobb ár-érték arányú biztosítást lehet kiválasztani. A közvetítők a jogszabályok alapján kötelesek a szerződéskötést megelőzően felmérni az ügyfél igényeit és ennek alapján ajánlani biztosítási termékeket, hogy megalapozottan lehessen dönteni – hangsúlyozta Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. Ennek során nem csak a díjak közötti különbségre kell tekintettel lenniük, hanem arra is, hogy mi a biztosítást kötni szándékozó konkrét igénye, elvárása. Amennyiben a közvetítők díj-összehasonlító weboldallal is rendelkeznek, akkor az ügyfél akár online is megkaphatja a teljes körű tájékoztatást, és a szerződést is meg tudja kötni online, azaz akár otthon ülve, egy laptoppal az ölében. Online kötés esetén sok esetben már papírokat sem kell aláírni. Az alkuszi megbízásunkat elektronikus úton is meg tudjuk adni egy alkusz részére, a szerződési feltételek és dokumentumok pedig letölthetők a weboldalakról, illetve az adott alkusz által működtetett oldal személyes fiókjából, de vannak biztosítók, amelyek ezeket el is küldik e-mailben. Nem szabad biztosítást kizárólag a fizetendő díj alapján kiválasztani – figyelmeztet a Netrisk.hu szakértője. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy nem az igényeinknek megfelelő biztosítást és szolgáltatást választjuk, amivel csak egy kár bekövetkezésekor szembesülünk. Ajánlott utánajárni annak is, hogy a kiválasztott biztosító milyen kárrendezési szolgáltatást nyújt, milyen lehetőségek vannak a kár bejelentésére, milyen határidőket vállal, illetve milyen kárrendezési hálózattal rendelkezik. Végül, de nem utolsósorban, mindenképpen érdemes figyelembe venni a szóban forgó biztosító pénzügyi stabilitását is.