Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A tudomány és a technológia elhozza a jövőt – első magyar Ártalomcsökkentő Konferencia

Életmód2024. nov. 21.Növekedés.hu

Mit tehetünk még a halálozás csökkentéséért és az egészséges életévek növeléséért és mely társadalmi és környezeti ártalmak jelentik a legnagyobb kockázatot? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozott az első magyarországi ártalomcsökkentő konferencia, amelyet Budapesten rendezett a Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti Betegségekkel Foglalkozó Tudományos Egyesület az EU Tanács magyar elnökségének égisze alatt.

Magas vérnyomás, az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség és a magas koleszterinszint, valamint a dohányzás – ez az öt tényező felelős az elhalálozások háromnegyedéért (74%). Ezeken belül is kiemelkedő helyen szerepel a dohányzás és az elhízás.

Dr. Baticz Orsolya a Belügyminisztérium Népegészségügyi Főosztályának vezetője szerint a főbb rizikófaktoroka az ellátórendszer képtelen kiszűrni, ezért lenne, ezért van nagy jelentősége prevenciónak és a társadalmi összefogásnak.

350 000 életet lehetne megmenteni Európában a svéd modellel

Statisztikák bizonyítják, hogy

azok a dohányosok, akik leteszik a cigarettát, akár 10 évvel is meghosszabíthatják az életüket

– mondta Prof. Dr. Pécsvárady Zsolt, Kistarcsai Flór Ferenc Kórház Osztályvezető főorvosa.

Magyarországon jelenleg mintegy 2-2,5 millióan fogyasztanak valamilyen nikotin tartalmú terméket. Részükről egyre nagyobb az igény az ártalomcsökkentett alternatívák iránt, ezért sokkal nyitottabbnak és befogadóbbnak kellene lenni az ezzel kapcsolatos tudományos, szakmai és társadalmi vitákra.

Dr. Karl Fagerström, a Society for Research on Nicotine and Tobacco, SRNT) alapító tagja előadásában az agyról készült CT felvételekkel igazolta látványosan a nikotin hatását a neurális receptorokra. Ezek idővel egyre erősebb ingert követelnek, ezzel növelve a nikotinbevitel intenzitását.

A professzor hazájában, Svédországban mégis

a világon egyedülálló eredményeket sikerült elérni a dohányzás terén:

a svéd felnőtt férfi lakosság mindössze 4,9%-a fogyaszt cigarettát napi rendszerességgel. A svéd titok abban áll, hogy Svédországban 17% az aránya a snüssz fogyasztóinak. Vagyis a svédek, a cigaretta helyett egy füstmentes alternatívát részesítenek előnyben.

Dr. Szentiványi Mátyás, Budapesti Szent Ferenc Kórház orvosigazgatója, az elektromos cigarettákat vette górcső alá előadásában.

Nincsenek adataink arra vonatkozóan, hogy hosszútávon hogyan hat az e-cigaretta az emberi szervezetre, ezért indokolt az óvatosság ezzel a cigaretta-alternatívával szemben

- hangsúlyozta előadásában, elismerve, hogy az ártalmas anyagoknak való kitettséget ezzel együtt is jelentősen mérsékli az e-cigaretta fogyasztása. A szakember méltatta a hazai szabályozást, amely 20 mg-ban maximalizálja azt a nikotinmennyiséget, amelyet egy e-cigaretta patron tartalmazhat, továbbá tiltja a több kutatás szerint is ártalmas aromák alkalmazását.

Az elhízás karcinogén kockázat

Prof. Dr. David Khayat, a párizsi Pitié-Salpêtrière Kórház onkológiai osztályának vezetője szerint

 az elhízás esetek 80 százalékában idéz elő 2-es típusú cukorbetegséget, 55 százalékban felelős a magas vérnyomásért, 35 százalékban kardiovaszkuláris megbetegedésekért, a túlsúlyos emberek 20%-a pedig daganatos betegségektől is szenved.

Az alvászavar is fontos kockázati tényező, mivel obezitásra hajlamosít, többek között azért, mert növelheti a stresszhormonként ismert kortizol szintjét, amely hozzájárulhat a hasi zsír felhalmozódásához, de akár inzulinrezisztenciát is okozhat

– mondta az Indiából érkezett Dr. Ghizal Fatima, az Era Egyetem Biotechnológiai Tanszékének docense.

A rendszeres testmozgás gyógyszer

Azt, hogy az elhízás növeli egyes betegségek kockázatát, az is bizonyítja, hogy a több mozgással és diétával elért fogyás kimutathatóan jótékony hatással van az egészségre.

7%-os testsúlycsökkenés például 46%-kal növeli a hipertónia remissziójának valószínűségét

– mutatott rá a kutatási eredményekre Prof. Gráinne O’Donoghue, a dublini Közegészségügyi, Fizioterápiás és Sporttudományi Iskola docense.

Digitális függőség, a legújabb környezeti ártalom

Az egyetemeken a hallgatók ma mindössze 4 percen át képesek intenzíven odafigyelni egy előadásra. Az adatot a saját tapasztalati is megerősítik – mondta Dr. Koltay András, az NMHH elnöke.

Talán még ezeknél is aggasztóbb jelenség, hogy a közösségi média szétszakítani látszik az emberi társadalom szövetét, egymás ellen fordítja az embereket, ezzel pedig veszélyezteti a közösségek, az együttműködésre alapuló demokrácia működését.

A legrosszabb helyzetben az alacsonyabb jövedelmi státuszban lévő családok vannak, ahol már kétéves kor előtt megkezdődik a gyerekek képernyőhöz
szoktatása. A pszichés problémákat és addikciót tovább fokozzák a digitális játékok, amelyek a gyerekek fizikai egészségét is negatívan befolyásolják.

A fenti problémákra sem feltétlenül a tiltás a megoldás, hanem a tudatos eszközhasználat elsajátítása, megfelelő határok kijelölése és a felnőttek részéről a példamutatás.