Mekkora ellenanyagszintnél érdemes kérni a 3. oltást?

Életmód2021. okt. 24.H. É.

A harmadik Covid-vakcina beadatása előtt ajánlatos ellenyagszintet méretni, de az emlékeztető oltás szinte mindenkinek ajánlott 6-9 hónappal a második után. A tapasztalatok szerint leghamarabb a Sinopharm adta védettség enyészik el – hangzott el a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság pénteki webináriumán.

Továbbra sem egyértelmű meddig tart a koronavírus elleni oltások által biztosított védettség, ezért több országban, így Magyarországon is elkezdték beadni a harmadik oltást. Ezt nálunk mindenkinek javasolják, és Földesi Imre, a Szegedi Tudományegyetem Laboratóriumi Medicina Intézetének tanszékvezetője szerint indokolt is az ajánlás.

Az SZTE-n végzett, 565 ember bevonásával végzett vizsgálatuk tapasztalatai ugyanis egyértelműen azt mutatják, hogy gyakorlatilag minden Covid-ellenes vakcina hatékonysága csökken az idő múlásával. Vakcinát ugyan nem mindenki kapott, csak 480-an, de ebben az összes idehaza elérhető oltóanyag szerepel. A felmérés szerint a Sinopharm nyújtotta védelem csökken a leginkább, de mint a szakember fogalmazott, a kínai oltásról mindig is tudni lehetett, hogy nem csodaszer, a többinél kisebb a hatékonysága.

A Sinopharm oltás arra mindenképpen jó volt, hogy akik megkapták, azok átvészeljék vele a 3. hullámot, a negyediket azonban már nem biztos, hogy csupán ezzel megússzák tette hozzá.

Földesi Imre docens szerint a 3. oltás azonban nem csak a sinopharmosoknak indokolt, hanem mindenkinek, akinek 6-9 hónap eltelt a második dózis beadása óta (a fél éves időtáv inkább a kínai vakcinával oltottakra érvényes). Egy antitest-mérés még pontosabban megmutatja, kinek és mikor érdemes kérnie az ismétlő oltást, és ez azért is ajánlott, mert

úgy tűnik, hogy az ismétlő oltás ráerősít a szervezetben egyébként is jelen lévő, elsősorban ízületi gyulladásos folyamatokra.Az SZTE-n zajló vizsgálat azt is megmutatta, hogy egyénenként nagyon eltérően alakulnak az ellenanyagszintek még az azonos vakcinával, azonos időpontban, azonos előzménnyel (tehát, hogy átesett-e az illető korábban koronavírus-fertőzésen) oltottaknál is. A tanszékvezető szerint – a Roche cég tesztjét alapul véve – 200 és 500 U/ml közötti értéknél érdemes felvenni a 3. oltást, attól függően, mennyire van kitéve a fertőzésnek az egyén.

Bár sokszor hallani, hogy sejtes immunitás akkor is kialakulhatott az oltástól, ha antitest nem vagy alig mérhető, a docens azt mondta:

T-sejtes immunitás szinte kizárólag csak azoknál észlelhető, akik átestek a koronavírus-fertőzésen. Ezt egyébként csak nagyon kevés laborban mérik.Az egyetemi vizsgálatban részt vett 480 oltott közül a 2. oltást követően mindössze 5 embernél igazoltak Covid-fertőzést, ami mindössze 1 százalékos arányt jelent. Közülük 4-en Pfizert kaptak, egy ember pedig Modernát, ami nem meglepő eredmény, mert az előbbivel oltották egyébként a legtöbb egészségügyi dolgozót. A PCR-tesztjük a 2. oltást követő 2-4 hónappal a lett pozitív, átlagosan 700-1200 U/ml antitest-koncentráció mellett.

Viszont egyikük sem szorult kórházi ellátásra, beteg sem volt, enyhe tünetekkel vagy a nélkül vészelte át a fertőzést. Ez azt jelenti, hívta fel a figyelmet a docens, hogy

a beoltott fertőzöttek is terjeszthetik a koronavírust, akár úgy is, hogy még csak tünetük sincs.  Ezért is nagyon fontos, hogy mindenki hordjon maszkot zárt térben, és/vagy, ahol sokan vannak, akkor is, ha nem kötelező

mutatott rá.

Ez azért is fontos, mert nem csak a koronavírus, de a klasszikus influenza is itt van már közöttünk, ami plusz terhet ró a laborokra, mert mindenki azonnal Covidra gondol, akinek fáj a torka, folyik az orra, pedig a vizsgálati eredmények egyelőre csak az esetek 30 százalékában igazolják a koronavírus-fertőzést. A számok azonban ebben is emelkednek, és minden jóslat arról szól, hogy egy elhúzódó 4. hullámra készülni – emlékeztetett a docens.