A hajléktalan-helyzet nálunk is tragikus, ám Ausztriában még rosszabb a helyzet

Ha valamelyik budapesti pályaudvar környékén sétálunk és szembesülünk a hajléktalanok látványával, talán épp nem is gondolnánk, de a nincstelenség egyre kevésbé jelent problémát a nagyvilágban. A 60-as években még a világ lakosságának 80 százaléka élt extrém szegénységben.

Ha a Világbank definícióját követjük akkor ez azt jelenti, hogy az emberek négy-ötöde mostani értéken számolva kevesebb, mint napi 588 forintból kellett ellássa magát.

Mára sokat javult a helyzet: efféle nyomor már csak a Föld populációjának tizedét sújtja.

Mégis ha a világ nagyvárosaiban nézünk körbe olyan mintha a szegénység nem hogy visszaszorulna, de egyre inkább behálózná a metropoliszokat. Sok helyen, ahol 50-60 éve még tiszta utcákon mentek a járókelők, ott most a társadalmi ranglétra legalján lévő nincstelenek élik a mindennapjaikat.

A miértekre nincs egyértelmű válasz, de tény, hogy sok helyen amiatt is nő a hajléktalanok száma, mert a nagyvárosokban egyre nehezebb saját ingatlant vásárolni vagy előteremteni a lakbért.

Bár a közhiedelem az, hogy minden fedél nélküli kéregetésből él, valójában közülük jó párnak van munkája. Itt Magyarországon több mint a harmaduknak.

A hajléktalan kérdés nem csak Budapesten számít megoldatlan problémának. Hasonló gondokkal küzd szinte az összes nagyváros Bécstől, Londonon át San Franciscóig. A brit fővárosban például mindössze 10 év leforgása alatt 3900-ről 10 700-ra nőtt a hajléktalanok száma.

San Franciscóban pedig akkora lett a baj, hogy amikor egy ENSZ hivatalnok felmérte a helyi állapotokat, egy hivatalos jelentésben leszögezte, hogy az ahogy a városban bánnak a fedél nélkül élőkkel az

kegyetlen és embertelen bánásmódnak minősül, és számos emberi jogot sért, beleértve az élethez, a lakhatáshoz, az egészséghez, a vízhez és a higiéniához való jogot.

Ami Budapestet illeti, itt főleg a rendszerváltás volt a nagy fordulópont. Már azelőtt is voltak kis számban itt-ott hajléktalanok, de a felállás akkor változott meg igazán, amikor jött a kapitalizmus és a fenekestül felforgatta a gazdaságot. Miközben a boltok kínálata kibővült, és megalakultak az első igazi magáncégek, a minden eddiginél nagyobb társadalmi különbségek is megjelentek az országban.

Az első hajléktalanok főleg falusi melósokból kerültek ki, akik eredetileg munkásszállásokra jöttek fel a városba. De aztán jött a rendszerváltás, ami után a munkásszállók egy részét már nem volt ki fent tartsa, ők pedig nem tudtak hova menni, ezért a fővárosban rekedtek.

A negatív trendre rátett egy lapáttal, hogy a rendszerváltás jókora gazdasági kihívásokat görgetett a térségünk elé.

Az a réteg, amely a 90-es években a 30-as éveiben járt és akkor került utcára, a mai napig egy igen jelentős részét teszi ki az ország hajléktalan lakóinak.

A hontalan kérdés kapcsán egyébként visszatérő probléma, hogy nem tudni pontosan hányan vannak a fedél nélkül élő emberek. Itthon utoljára 10 éve még a 2011. évi népszámlálásnál készült egy alapos kutatás a témában. Akkor az derült ki, hogy a hajléktalanok száma itthon 12 347, úgy hogy körülbelül a felük él az utcán, a többiek pedig hajléktalanszállókon laknak.

Budapesten a hontalanok száma az alsó becslések szerint is 4000 körül mozog.

Az év leghidegebb napján egyébként rendre elkészül az úgynevezett Február Harmadika kutatás. Ennek a célja az hogy rávilágítson arra milyen körülmények között élnek az utcára került emberek.

A legutóbbi kutatásból például kiderült, hogy a járványidőszak nem volt velük kegyes.

A munkaképes korban lévők 42 százalékának csökkent a jövedelme, közel minden második dolgozó hajléktalan ember elveszítette munkáját, másfél-kétszeresére nőtt a semmilyen jövedelemmel nem rendelkezők aránya.

Persze a kérdés: mennyivel jobb vagy rosszabb a helyzet nálunk, mint mondjuk a többi európai országban?

Ez a kérdés bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk. Ugyanis a legtöbb országban nincsenek éves jelentések a hajléktalanok számáról, ráadásul, amikor számba veszik őket az egyes államok rendszerint más és más metodikát használnak.

Van ahol az is hajléktalannak számít, aki szociális bérlakásban vagy szálláson lakik.

A Tárki oldalán elérhető tavalyi Társadalmi Riportra, ezen belül is Győri Péter írására hagyatkoztunk az országok összevetésénél. Csak azokat az európai államokat hasonlítottuk össze az alábbi táblázatunkban, amelyek a hontalanok számlálásánál kizárólag azokat veszik be a statisztikáikba, akik vagy fedél nélkül élnek vagy hajléktalan szálláson laknak.

Így az érintett európai országokban a teljes népesség arányában így néz ki a hajléktalanok százalékos aránya:

Mint látható a felsoroltak közül Ausztria áll a legrosszabbul, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy az osztrák hajléktalanok kicsit több mint 50 százaléka nem Ausztriában született.

Vagyis a hontalanok több mint fele bevándorlónak számít.

A nincsteleneknek úgy a 30 százaléka más európai országokból, a 16 százalékuk pedig vagy Afrikából vagy Ázsiából érkezett a nyugati szomszédunkhoz.

De van egy másik érdemi különbség is. Nálunk a 29 évnél fiatalabbak a becslések szerint csak a hajléktalan populáció 4 százalékát teszik ki, Ausztriában azonban épp hogy ebből a csoportból kerül ki a legtöbb fedél nélkül élő ember. Náluk a hajléktalanok 40 százaléka 15 és 29 év közötti.