Miért eszünk ennyit? - Az elhízásban is szerepet kap az agy 

Bár a világtörténelem során mindig is voltak túlsúlyos emberek, a kövérség valójában ritkaságszámba ment, és csak a legmódosabbakra volt jellemző, hiszen csak ők jutottak extra mennyiségű és/vagy minőségű élelemhez.  A világ nagy részét évszázadokon át sokkal inkább sújtotta az élelmiszerhiány és az éhínség. Amint azt az 1993-as közgazdasági Nobel-díjas, Robert William Fogel is leírta: az emberiség történelmének nagy részében a krónikus alultápláltság volt a norma.

Csak a XVIII. századi technológiai fejlődés nyomán jutott el az emberiség odáig, hogy fokozatosan már nem csak mennyiségében, de minőségében és változatosságában is javult az élelmiszer-ellátás. Ez – a közegészségügy fejlődésével párhuzamosan – hozzájárult az élettartam, valamint a testméret növekedéséhez. 

A második világháború után látványosan javult az élelmiszerek hozzáférhetősége, ezzel együtt csökkent a fizikai aktivitás, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy az elhízottak aránya a világon az elmúlt 60 évben exponenciális nőtt, és 1997-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az elhízást hivatalosan világjárvánnyá nyilvánította.

Az elhízást, mint jól meghatározható következményekkel járó krónikus betegséget kevesebb, mint egy évszázada tartják nyilván.

Hippokratész is felismerte már a túlsúly veszélyeit, azt például, hogy meddőséghez és korai halálhoz vezethet, és elméleteket is kidolgozott az egészség megőrzésére, több ezer évvel megelőzve korát. Sőt, az ókori egyiptomiak is rájöttek, hogy az egészség megőrzése szempontjából egyaránt fontos az ételek mennyisége és minősége.

Az elhízás története kitörölhetetlenül kapcsolódik az étel történetéhez – fogalmaz a témában készült egyik legátfogóbb cikk szerzője. 

Mert amíg a hét szűk esztendők és a rossz higiénés viszonyok miatti súlyos járványok idején egy kis tartalék akár életmentő is lehetett, addig az egyre fokozódó technológiai fejlődés következtében

teljesen felborult az energiamérleg, vagyis az élelmiszerek rendelkezésre állása és a test energiafogyasztása. Ráadásul már nem vagy alig van szükség fizikai erőkifejtésre ahhoz, hogy hozzájussunk az élelmiszerhez.

Miközben évezredeken át a túlélés azoktól a növényektől és vadaktól függött, amelyek véletlenszerűen keresztezték a vadászok és gyűjtögetők útját, ma már (legalábbis a fejlett országokban) a lakosság jelentős része könnyedén hozzáférhet akár a világ másik feléről származó zöldségekhez, gyümölcsökhöz, húsokhoz és halakhoz. Mégpedig minimális energiát fordítva ezek beszerzésére, csak a szupermarketig kell elautózni, vagy már odáig sem, mert online is megrendelhetőek az élelmiszerek. A hozzáférésnek ma már időkorlátja sincs, hiszen ha a helyi bolt vagy áruház be is zár, akár egy benzinkúton is meg lehet venni a „túléléshez” szükséges nassolni- vagy innivalókat, de – főleg a városokban – akár az éjszaka közepén még friss meleg ételt is rendelhetünk.

Az ételek elkészítésével kell különösebben bajlódni, ma már rengeteg az előre csomagolt készétel is, ami még inkább megkönnyíti, hogy többet együnk, mint amennyire valóban szükségünk van. Nem véletlen, hogy egy átlagos amerikai ma 13 kilogrammal több zsírt cipel magán, mint az 1960-as évek közepén.

A közfelfogás szerint a túlsúly másik fő oka az, hogy kevesebbet mozgunk, ezzel szemben rengeteg ülünk. Az egyik legrangosabb szakfolyóirat cikke szerint azonban ez tévhit.

A szerzők leszögezik, hogy a mozgás és a sport szerepe az egészségmegőrzésben vitathatatlan, de kizárólag a kalóriabevitel csökkentése eredményez fogyást, akár önmagában, akár úgy, hogy ezzel párhuzamosan többet is mozgunk.

Vagyis ismét csak visszatértünk a táplálkozáshoz, aminél nem elsősorban a mennyiség, sokkal inkább a minőség a lényeges.

Mint a Guardian cikkéből kiderül, a britek például fele annyi friss tejet, de ötször több joghurtot, háromszor több fagylaltot és 39-szer annyi tejdesszertet fogyasztanak a kétezres évek első évtizedeiben, mint 1976-ban. 

Ugyanezen idő alatt felére csökkent a tojás-, de harmadával nőtt a müzli- és háromszorosával a chips-fogyasztás. Az eredmény: a több mint 66 milliós szigetország felnőtt lakosságának közel kétharmada túlsúlyos vagy kövér.

A chips, és az olyan úgynevezett ultra-feldolgozott élelmiszerek, mint az instant levesek, a cukrozott gyümölcsök, a sózott mogyoró vagy a mikróban pattogtatható kukorica, a feldolgozás során hozzáadott adalékanyagtól lesznek, olyanok, amire azt szokás mondani: „nem lehet abbahagyni”.

Ezeknél az ételeknél az agy vészjelzése egyszerűen kikapcsol, mert olyan intenzív hatást gyakorolnak az agy jutalomközpontjára, hogy voltaképpen függőséget okoznak.

Az ultra-feldolgozott élelmiszerek és italok mennyiségi értékesítése folyamatosan emelkedik világszerte, többek között az olyan speciális ismeretek igénybevételének köszönhetően, amilyen a neuromarketing, amely azt vizsgálja, milyen tudattalan agyi történések nyomán döntünk egyik vagy másik termék mellett.

Egy, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) elé terjesztett korábbi jelentés a krónikus betegségeket egyértelmű a zsíros, feldolgozott ételekkel hozza összefüggésbe a fejlődő országokban. Az adatok szerint azonban a fejlődő országokban is egyre aggasztóbb emiatt a helyzet, mivel az alultápláltság ellen vívott harc olykor csak a kalóriamennyiség növelésére koncentrál ahelyett, hogy az étrend minőségét javítaná.

Kínában például, ahol a nyugati kultúra térhódításával az elmúlt években az emberek étrendje is radikálisan megváltozott, a lakosság felét fenyegeti az elhízás. 

Ha a világ egészét nézzük, akkor a 2005-ben becsült 1,3 milliárdról 2030-ra várhatóan 3,3 milliárdra emelkedhet a túlsúlyos és elhízott emberek száma. Egy táplálkozási és mezőgazdasági szakértőket tömörítő független bizottság, a Global Panel on Agriculture and Food Systems for Nutrition szerint 2030-ra a bolygó lakosságának harmada válhat túlsúlyossá vagy elhízottá.