6 Trump idézet, amelyből kiderül mit fog csinálni a különc politikus, ha elnökké választják
ElemzésekA republikánus jelölt többször is világossá tette, mi várható, ha bekerül a Fehér Házba. Mutatjuk, mik a tervei.
1. Az első nap „megkezdjük az amerikai történelem legnagyobb deportálási akcióját.”
Trump a nyilvános beszédeiben és a TIME magazinnak adott áprilisi interjújában is ígéretet tett rá, hogy a papírokkal nem rendelkező migránsokat milliószámra fogják kitoloncolni. Az elnökjelölt a kitelepítéseknél a helyi rendfenntartó erőket is használná. A politikus utalt rá, hogy elsők között az erőszakos bűncselekmények elkövetőit venné célba.
2. „Véget vetünk az inflációnak, és újra megfizethetővé tesszük Amerikát.”
A 2024-es republikánus pártprogramban az infláció megszüntetése kiemelt helyen szerepel. Ahogy korábban is írtunk róla: a közvélemény Biden homlokára ragasztotta az „inflációs elnök” politikailag nem éppen hízelgő címkéjét. Az utóbbi időben hiába esett számottevően vissza az inflációs ráta, a fogyasztói árak maátlagosan 20 százalékkal magasabb szinten állnak, mint Donald Trump elnökségének utolsó hónapjaiban.
Nem véletlen, hogy a pénzromlás gyakran előkerül Trump beszédeiben.
3. „Masszív adócsökkentéseket fogunk elfogadni a munkavállalók számára.”
Egyebek mellett az éttermi dolgozók is jól járnak, ha Trump beváltja az ígéreteit. Az elnökjelölt ugyanis többek közt a borravalóból származó jövedelem adómentességét is szorgalmazza. Ezen túl tovább csökkentené a társasági nyereségadót a hazai termelő cégeknél. A társadalombiztosítási járulékok adóztatását felfüggesztené.
Növelné a családi adókedvezményt, és pénzügyi hozzájárulást vezetne be a nagy pénzintézetekkel szemben.
Donald Trump alapvetően vámokra alapozná a szövetségi költségvetést.
4. „Nyilvánvalóan nem akarom bántani Kínát. Jól akarok kijönni Kínával. Szerintem nagyszerűek. De ők tényleg kihasználták az országunkat.”
Trump többek közt egy FOX-nak adott interjúban is elárulta, hogy további vámokat vetne ki a kínai árukra, ha megnyeri a novemberi amerikai választásokat. Ezeknek a mértéke meghaladhatja a 60 százalékot és még sokkal magasabbra is mehetnek, ha Peking megpróbálja beolvasztani Tajvant.
5. „Az erő segítségével helyreállítom a békét.”
Az ukrán háború kapcsán az elnökjelölt többször is élesen kritizálta a Biden kormányzatot. Trump biztos abban, hogy ha a 2020-as választások után is ő marad az USA élén, Vlagyimir Putyin orosz elnök
nem szállta volna meg a nyugati szomszédját.
Most szeptemberben miután találkozott az ukrán elnökkel Trump azt mondta, biztos abban, hogy Zelenszkij és Putyin egyaránt érdekelt a békében, és hogy lehetséges egy „nagyon tisztességes” és „gyors” megállapodás.
Arra a kérdésre, hogy ez a megállapodás mit tartalmazhat, Trump azt válaszolta, hogy „túl korai” még a részletekről beszélni, és hogy mind neki, mind Zelenszkijnek megvannak a „saját elképzelései”.
6. „Városainkat újjáépítjük, hogy a remény, a biztonság és a szépség jelképeivé váljanak.”
Trump rendszeresen aggodalmát fejezi ki az amerikai városokat érintő bűnözés kapcsán.
Azt mondja, hogy a helyzet javítása érdekében együttműködne a demokrata polgármesterekkel és kormányzókkal.
Az utóbbi években egyébként esett a bűnesetek száma az USA-ban, de még így is a tengerentúlon az erőszakos bűncselekmények száma lakosság-arányosan nézve jóval nagyobb, mint Európában.