Bidenomics – a nyerőnek gondolt szlogen – a véghajrára villámgyorsan kikopott a demokraták elnökválasztási kampányából. Kamala Harris, az új elnökjelölt az Opportunity Economy új koncepciójával akar győzni Donald Trump ellen november 5-én. Mi rejlik az új kampány csataszó mögött? Csupán a lakosság kevesebb mint ötöde érzi úgy, hogy ma jobban él, mint Donald Trump elnöksége alatt.
„The economy, stupid.” Ötven éves politikai karrierje alatt Joe Biden minden bizonnyal magáévá tette a híres választási kampány csataszó fontosságát. Nem véletlen, hogy vérmes újraválasztási reményeit az elnök kezdettől fogva a Bidenomicshoz, a saját nevével fémjelzett gazdaságpolitikához kötötte.
Nagyon bízott abban, hogy az elnöksége alatt úton-útfélen beharangozott gazdasági recesszió kivédésével és a munkanélküliség alacsony szinten tartásával elnyerheti a választók támogatását az újrázásra.
Az elnök mindent bedobott a diadal érdekében. Szuper-keynesiánus fiskális politikája nyakló nélkül pumpálta a pénzt az amerikai gazdaságba, élvezve a központi jegybank, a Fed készséges támogatását és együttműködését.
Bideni pénzzuhany
A Biden-kormány több mint négyszer (!) annyi friss pénzt préselt a magángazdaságba, kormányzati intézményekbe és a lakosságba, mint amennyi GDP a Covid-járvány hatására kiesett. Nem csoda, hogy a „cukorrohamtól” az amerikai gazdaság mesterségesen felpörgött, a munkanélküliség csekély maradt.
A bideni pénzeső egy másik fő célja a szavazatvásárlás volt, ami az előrejelzett republikánus „vörös cunami” megelőzését célozta a 2022-es félidős kongresszusi választásokon. Ha a cunami átcsap Washingtonon, Biden elnökből minden bizonnyal politikai béna kacsa lett volna, nem pedig a demokraták elnökjelölt-várományosa.
Bár a cunamiból még egy tekintélyes vörös hullám sem kerekedett ki, Biden mégsem tudott a helyzetből tartós választási tőkét kovácsolni magának.
Miért nem? Részben az elnök kezdetleges közgazdasági ismeretei miatt, amelyek miatt ma már a homlokára ragasztották az „inflációs elnök” politikailag nem éppen hízelgő címkéjét.
Másrészt Biden nem volt tudatában Milton Friedman tankönyvszerűvé vált örök igazságának:
Az infláció mindig és mindenhol monetáris jelenség: túl sok pénz kerget túl kevés árut.
Az infláció nem egydimenziós jelenség.
A 2020 utáni áremelkedés begyorsulásban – átmenetileg és fokozatosan csökkenő mértékben – közrejátszottak a globális ellátási láncokban bekövetkezett fönnakadások is a Covid-járvány idején. Vannak példák arra is, hogy egyes nagyvállalatok manipulatív árfelhajtásra használták ki a járvány alatt kialakult piaci hiányokat.
Ám – ahogy ezt a Fed kutatói is kimutatták – a tényleges előállítási költségek által nem alátámasztható rendszerszintű „árfelhajtásra” és nyereségráta emelkedésre nincs statisztikai bizonyíték.
Inflációs ráta kontra árszínvonal
Biden alatt négy évtizede nem látott magasságokba szöktek fel az amerikai fogyasztói árak, s 2022 nyarán már kilenc százalékos tempóban vágtattak. Azóta hiába esett számottevően vissza az inflációs ráta, a fogyasztói árak ma átlagosan 20 százalékkal magasabb szinten állnak, mint Donald Trump elnökségének utolsó hónapjaiban.
A Bidenomics az inflációs ráta komoly csökkenését nagy sikerként reklámozta a közvélemény felé. Az átlagfogyasztót azonban mindenekelőtt az árszínvonal érdekli, amely még mindig emelkedik (jóllehet a korábbinál lassúbb tempóban) a termékek és szolgáltatások széles körében.
Az infláció fölverte a lakáskölcsönök kamatlábát (jelenleg 7,2 százalék a 30 éves futamidejű kamat), amely Amerika-szerte elmélyítette a lakhatási válságot. A pandémia óta – a négy- és hétmillió közöttire becsült országos lakáshiány közepette – az ingatlanárak másfélszeresükre emelkedtek, a lakbérek 35 százalékkal futottak fel.
Az inflációs válság már több amerikai elnök újraindulási kísérletét hiúsította meg, többek között Jimmy Carterét és George H.W. Bushét. Az életkora mellett a magas infláció és a vele járó reáljövedelem-csökkenés volt Biden újrázási bukásának és népszerűtlenségének a legfőbb oka. Csupán a lakosság kevesebb mint ötöde érzi úgy, hogy ma jobban él, mint Donald Trump elnöksége alatt. A közvélemény-kutatások egybehangzóan jelzik, hogy a novemberi elnökválasztás kapcsán az amerikai családok számára – minden mást megelőzve – az infláció és a megélhetési nehézségek jelentik a legsúlyosabb terhet. Joe Biden reménytelennek ígérkező elnökjelöltségét a Demokrata Párt néhány vezetője július második felében – két és fél hónappal a november elejei elnökválasztás előtt – megpuccsolta. Augusztus 22-én a chicagói elnökjelölt-állító gyűlésen Kamala Harris alelnök fejére helyezték a koronát.
Demokrata gazdasági víziók
A chicagói konvenció első napján a küldöttek elfogadták a Demokrata Párt „progresszív vízióját” a következő négy évre. A választók számára való fontosságuk miatt a gazdasági kérdések kiemelt figyelmet kaptak.
A dokumentum hemzseg a hagyományos demokrata gazdasági prioritásoktól és kívánságlistáktól (középosztály fölemelése, általános egészségbiztosítás, családtámogatás, szegénység csökkentése, a gazdagok és nagyvállalatok fokozottabb megadóztatása, lakhatási válság kezelése, zöldátmenet stb.).
A platform azonban nem kötelezi az elnököt a kormányzati program konkrét részleteinek kidolgozására.
Felmerül a kérdés: milyen konkrét, gazdasági, szociális programmal és elképzelésekkel készül Harris az elnökségre, mit kíván másképpen csinálni, mint Joe Biden? Harris eddig nem sokat hozott nyilvánosságra kormányzati programjáról.
Csupán némely gazdasági célt és javaslatot ismertetett viszonylag részletesen. Az időzavar miatt valószínűleg sebtében összeállított gazdasági tervet azonban még liberális körökben is meglehetősen kedvezőtlenül fogadták. A demokratákat támogató liberális Washington Post szerkesztőségi cikkében egyenesen „kiábrándítónak”, „populista reklámfogásnak” bélyegezte a tervet.
Széleskörű népszerűtlensége miatt a terv még csak említést sem tesz az eddig szupersikeresnek tartott Bidenomics-ról. Helyette – meglehetősen elnagyoltan és homályosan – az opportunity economy (a lehetőségek gazdasága) vízióját vázolja fel:
A lehetőségek gazdasága mindenki számára esélyt ad a versenyre és a sikerre
– mondja Harris.
Az equal opportunity (egyenlő lehetőségek) fogalmával rokonítható koncepció a Bidenomics továbbvitelét ígéri olyan területeken, mint például
-a gyermekek után járó adókedvezmények növelése az alacsony és közepes jövedelmű családok számára,
- az orvosi adósságok eltörlése, jelentős állami „önerő“-szubvenció (25000 dollár) az első lakásvásárlók számára, - adóemelés a gazdagok (a 400000 dollárnál nagyobb jövedelmű családok) számára,- a vállalati társasági adó 21-ről 28 százalékra emelése, a tőkenyereségeknek a bérből származó jövedelemmel azonos mértékű adózása.
Harris-i ársapkák
Különösen nagy figyelmet és éles bírálatokat kapott a magas fogyasztói árak miatti megélhetési és lakhatási nehézségek leküzdésére a Harris-tervben kilátásba helyezett hatósági árellenőrzés, amely – némileg a magyar ársapkákhoz hasonló módon – szövetségi szinten törvényileg tiltaná és büntetné a valós termelési költségek által nem indokolt „árfelhajtást” az élelmiszerek, gyógyszerek és a lakásszolgáltatások körében.
Sokan amiatt helytelenítik a központi árkontrollt, mert – történelmi tapasztalatok szerint – az árstabilitás helyett inkább az áruhiányt fokoznák. Ráadásul aligha valószínű, hogy a központi tervgazdaságokra emlékeztető adminisztratív intézkedés átmenne a megosztott Kongresszuson.
A családokat sújtó magas költségek letörése érdekében a Harris-kormány folytatná a Biden elnök által megkezdett antimonopolista kormányzati kampányt a piaci versenyt korlátozó, unfair nagyvállalati fúziók ellen.
A tervet amiatt is erős bírálatok érték, hogy állami beavatkozással és pénzügyi támogatással akar minden jelentős problémát megoldani, miközben az esetleges Harris-kormány eleve fönntarthatatlan fiskális aránytalanságokat örökölne a Biden-adminisztrációtól (tavaly már 7 százalékos volt a szövetségi költségvetés hiánya, a kormány GDP-arányos szövetségi szintű államadósság pedig elérte a 123 százalékot).
Fönnáll az infláció kiújulásának a veszélye
– hangzik a kritika.
Kamala Harris és Tim Walz alelnökjelölt ezidáig nem beszélt a szövetségi kormány riasztó fiskális és adósságproblémáiról, amelyekre egy drasztikus adóemelés aligha jelenthet megoldást a Kongresszusban, amely várhatóan továbbra is megosztott marad.
Harris ígéri, hogy rövidesen újabb programokkal (adózás, migráció, abortusz, külpolitika stb.) rukkol elő, amelyek – remélhetőleg – a gazdasági tervnél realisztikusabb alapokon lesznek.
Két hónapja van a választás napjáig. Addig még sok víz folyik le a Potomacon.
A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.
