A fast fashion iparnak nagyon jól megy, de súlyos árat kell érte fizetni
ElemzésekA ruha gyártás rengeteg erőforrást emészt fel. Egyetlen pamut póló elkészítéséhez annyi vízre van szükség, mint amennyit egy átlagos ember két és fél év alatt iszik meg.
Ma már a komplett ruhaipar évente mintegy 850 millió tonna szén-dioxidot juttat a levegőbe. Mindezért főleg a „fast fashion” tehető felelőssé. Az ágazati cégek ismérve, hogy gyakran váltogatják a kínálatot és viszonylag kis darabszámú készlettel dolgoznak. A vásárlókat arra szoktatják, hogy ha találnak egy nekik tetsző darabot, azonnal csapjanak le rá, különben a megkedvelt modellt lehet, hogy már sose látják viszont.
Emiatt elképesztő vásárlási láz lett úrrá az embereken. A britek például percenként két tonna új ruhát vesznek, úgy hogy aztán a szerzeményeik majdnem felét még csak fel se veszik.
Az ágazat csak az utóbbi három évben 21 százalékkal bővült. Ennek a trendnek két nagy nyertese van: az egyik a svéd H&M – bár ők nem tartják magukat fast fashion cégnek –, illetve a Zara márkát is birtokló Inditex. Utóbbi piacvezetőként évente 29 milliárd dolláros forgalmat bonyolít.
Bár az Inditex alapítója, Amancio Ortega szegény munkáscsaládba született, és gyerekként egy ideig még egy pólókészítő keze alá is bedolgozott, ma már viszont az LVMH elnök-vezérigazgatója, Bernard Arnault után Európa második leggazdagabb emberének számít. Első üzletét még 1975-ben nyitotta meg az észak-spanyolországi járási székhelyen, La Coruñában.
Kedvenc filmje, a Zorba a görög után akarta elnevezni, de mivel már volt egy hasonló nevű bár a közelben, ezért kénytelen volt váltani. Így született meg az első Zara bolt.
Ortega vezetése alatt az Inditex sikeresen eltörölte a luxus és a hagyományos termékek közötti határvonalat: ruháik már a sztároknak és a divatszakembereknek sem derogálnak. A Zarának már a legelőkelőbb helyeken is vannak boltjai, így például a londoni Oxford utcában vagy a New York-i ötödik sugárúton. Mindenütt a helyi igényekhez igazítják a kínálatot. A pontos piaci ismereteiknek hála még Irakban is sikeresek.
Mivel a fast fashion cégek portékái nem időtállók, a vásárlók pedig már csak emiatt is sűrűbben cserélik ruháikat, az elmúlt években egyre több gönc került szemétre.
Mára eljutottunk oda, hogy az olaj- után a divat lett a legszennyezőbb iparág a világon. Csak az USA-ban évente 11 millió tonna textilhulladék keletkezik. Ez pedig nem az egyetlen probléma. A gyártáshoz ugyanis rengeteg vizet használnak el. Például egyetlen pamut póló elkészítéséhez annyi vízre van szükség, mint amennyit egy átlagos ember két és fél év alatt iszik meg.
Ami azért is gond, mert a Földön nő a vízhiányos területek nagysága. Ráadásul a gyapottermelés, a szövetfestés, vagy a ruhák célba juttatása során rengeteg szén-dioxid kerül a levegőbe. Annyira, hogy a ClimateWorks Foundation tavalyi elemzése szerint az üvegházhatást okozó gázok mintegy 7 százalékát a ruhaipar hozza létre.
A helyzeten úgy tűnik a piaci szereplők is javítani akarnak. A Zara 2025-ig például el szeretné érni, hogy minden ruhája fenntartható anyagokból készüljön, a létesítményeiket pedig hulladékmentessé tennék. De legtöbbet az segítene, hogy ha az emberek ritkábban vennének ruhákat, az újak helyett pedig többet vásárolnának használt cikkeket.
