A járvány második hulláma lehet, hogy könnyen elkerülhető

Elemzések2020. jún. 10.D.J.

Két új kutatás szerint a koronavírus nehezebben terjed, mint ahogy azt eddig gondoltuk.

Amikor májusban elkezdtek nyitni az európai gazdaságok még nagy volt az aggodalom. Hisz komoly esély volt rá, hogy a koronavírus-járvány rögtön erőre kap, ahogy a boltok, az üzemek és az éttermek újra megkezdik a működésüket. Az adatok alapján azonban úgy tűnik, alaptalan volt a félelem. Több európai országban a nyitások után is rohamosan javult a járvány-helyzet. Németországban például az aktív betegszám két hónap alatt 72 800-ról 7800-ra esett le. Olaszországban a harmadára, Ausztriában kevesebb, mint a huszadára zsugorodott a fertőzöttek köre, pedig a nyugati szomszédunkban két hete a szállodák is újranyitottak.

Az adatok Magyarországon is egészen biztatóak: május eleje óta a fokozatos nyitás mellett 2054-ről 1143-ra esett a betegszám.

De vajon mindez minek köszönhető? Ahogy arra Elizabeth McGraw a Pennsylvaniai Állami Egyetemhez tartozó Center for Infectious Disease Dynamics vezetője felhívja rá a figyelmet, a járvány elején a becslések még arról szóltak, hogy egy átlagos beteg rendszerint 2-3 embert fertőz meg. Csakhogy a friss kutatásokból több is azt mutatta ki, hogy a legtöbb páciens valójában senkit nem betegít le.

A ragály a jelek szerint gyengébb, mint ahogy azt eredetileg hittük.

A korokozót nagy számban többnyire néhány „szuperterjesztő” adja tovább. Egy izraeli kutatás szerint ha azokat az eseteket vizsgáljuk meg, amelyeknél személyről személyre került át a koronavírus, akkor az derül ki, hogy a betegség terjesztésének 80 százalékáért a fertőzöttek 1-10 százaléka felel. Egy hongkongi felmérés is hasonló következtetésekre jutott. Annyi különbséggel, hogy a ragály terjesztésének 80 százalékáért szerintük egy picit több ember, a betegek 20 százaléka a felelős.

Nade kik is azok a szuperterjesztők? Olyan emberekről van szó, akik egyrészt sok mindenkivel találkoznak, másrészt a szervezetük rosszul reagált a vírusra ezért az átlagnál több vírust juttatnak a levegőbe. Amíg nem léptek életbe a szabad mozgást korlátozó szabályok rengeteg szuperterjesztőről lehetett hallani. Chicagoban például az egyikük miután rövid időn belül egy szülinapi partin, egy temetésen és egy három órás családi étkezésen is részt vett összesen 15 embert fertőzött meg.

Lombardiában pedig egy amatőr sportoló volt az egyik első beteg, aki több mint 30 embernek adhatta át a korokozót.

A friss kutatások szerint ahhoz, hogy a koronavírus gyorsan tudjon terjedni arra van szükség, hogy a szuperterjesztők kapcsolatba kerüljenek más szuperterjesztőkkel is. Erre viszont a tömegrendezvények lefújása miatt most kicsi az esély. Egyelőre az idézett elemzések eredményei még megerősítésre várnak, de ha igazuk van, akkor az azt jelenti, hogy ha a vakcina megjelenéséig továbbra is fent tartjuk a mostani óvintézkedéseket és kerüljük a tömeget, akkor komoly esély van rá, hogy nem lesz második hullám.