A kortárs magyar festészet sztárjai: ki a legértékesebb, Maurer, Reigl, Bak, Keserü, Konok, Fehér, Lakner?

A hazai kortárs festészeti aukciók eredményei ma már nagyjából transzparensek, mindig elkészülnek az összesített adatok. A Műtárgy.com kiadványaiban megnézhetjük, hogy 2020-ban, vagy éppen a megelőző években mely festők képei keltek el a legjobb árakon: A Librarius idei cikke a 2020-as aukciók összesítéséről szól, itt olvasható, a Fidelio anyaga pedig az egy évvel korábbi összesítést mutatja be.

Érezhető némi pezsgés

Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy a kortárs magyar festészet mintha éppen felértékelődne. Biztosan sok szakmabeli felkapná erre a fejét, jelezve, hogy továbbra is csak egy nagyon szűk réteg érdeklődik Magyarországon a festészeti aukciók iránt. Esetleg hozzáteszik, hogy a magyarok még csak-csak, de rajtunk kívül a külföldi érdeklődő már tényleg kevés, Magyarország nem része igazán az izgalmas modern festészeti trendeknek.
Olyan irányzatoknak, amelyek sokszor nem is csak a festészetről szólnak, hanem interdiszciplinárisak, a festészet keveredik más művészetekkel, graffitivel, polgárjogi mozgalmakkal és így tovább.

Mégis Magyarországon az elmúlt 30 évben már piacgazdaságban éltünk, így felnőtt egy vagyonosabb réteg több embernek lett érdemi magánvagyona. Sok olyan más szektorból ismert emberről lehet tudni, hogy neves műgyűjtő is, aki például bankárként, borászként, ügyvédként, orvosként, vagy más szektorok üzletembereiként lett sikeres, de már műértőként, vagy műgyűjtőként is megszólalt.

Antal Péter, Jaksity György, Küllői Péter, Karvalits Ferenc, vagy a Somlói Zsolt – Spengler Katalin házaspár ilyen érdeklődéséről is lehet tudni, de alapvetően más szektorokból ismerhetjük őket. mellettük persze csodálatos gyűjtemények vannak olyanoknál is, akik még nem léptek ezzel a nyilvánosság elé.

Még a válságok is segítettek

Talán meglepő, de egy kicsit a gazdasági válságok, vagyis a 2008-2009-es nagy pénzügyi válság, illetve a Covid is segített ennek a piacnak. Részben azért, mert amikor egyes befektetők elbizonytalanodtak az addigi megtakarításaikban, kötvényekben, részvényekben, akkor szélesítették a portfóliójukat, belekóstoltak másba is, vagyis diverzifikáltak.

Részben pedig pont azért, mert a nagy likviditási pumpa idején sokan még gazdagabbak lettek, és a sok pénz, a nagy kereslet a műtárgypiacon is okozott némi értéknövekedést.
Ugyanakkor elsősorban itthon az a határozott tapasztalat hogy ezen a piacon csak pénzügyi befektetők nincsenek, aki műtárgyba fektet, annak esztétikai élményt nyújt a kép, az szereti a milliőt is.

Hogy állunk az árakkal?

Mindez elég nehezen áttekinthető. Az aukciós listákról sok minden kiderül, például a magyar kortárseladások csúcsnevei Reigl Judit, Keserü Ilona, Bak Imre, Nádler István és Lakner László biztosan többször is értékesített már a 25-50 millió forintos kortárs top-sávban is képeket. Mégis még a legrangosabb kortárs festőknél is ez már valóban kiugró értéknek számít, az átlagos eladási érték jellemzően alacsonyabbra, inkább, 10 millió forint körüli összegre jön ki a legfelső sávban is, és a kortárs szcénában valójában az már neves és elismert művésznek számít, aki rendre tud milliós értéket tud kérni egy-egy képek nemcsak aukciókon cserélnek gazdát. Hanem galériákban, kiállításokon, esetleg hagyatékból, legrosszabb esetben orgazdák révén, de azért Magyarországra nem igazán jellemzőek a nagy műkincslopások.

Mi határozza meg egy kép értékét?

A szakemberek azt szokták mondani, hogy a legfontosabb ármeghatározó tényező a név (az ismertség és a művészi kvalitás), az apropó és az egyedi sztori. Még olyan csúnya kifejezést is lehet hallani, hogy ezeet fel is lehet építeni, vagyis a művészt, de a sztorit is „meg lehet csinálni”.
Kezdjük egy szomorú tényezővel, sajnos fontos felértékelődési pont a művész halála, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy az életmű lezárult, nem bővíthető.

Tavaly sajnálatosan a elmúlt évtized messze legjobban keresett alkotói közül ketten, Reigl Judit és Konok Tamás is elhunytak.

A 97 évesen távozó Reigl Judit egyértelműen magyar művész és határozottan a legmagasabbra értékelt festőnk, de azt azért hozzá kell tenni, hogy miután a Rákosi-rendszerben kommunista vezetők portréjának megfestésében merültek ki a lehetőségei, sokszori kísérletre Franciaországba disszidált. Így az ő egész munkássága azért külföldön méretődött meg. Szürreális, nonfiguratív művészete azonban valóban fantasztikusan gazdag.
Egy-egy sorban nehéz változatos és gazdag pályákat leírni, de a tavaly 90 évesen elhunyt Konok Tamás életműve is hatalmas, a művész egészen a haláláig megfeszítve alkotott. Ő inkább absztrakt, geotermikus, egyenes vonalakban gazdag képeket festett.

A sztori

A sztori megteremtése itthon kicsit összetettebb feladat, a belterjes, egymást jól ismerő alkotói és gyűjtői világban ugyan feltűnést kelthet egy-egy mű előkerülése, vagy akcióra jutása, egy szokatlanul nagy, vagy egy a művész megszokott stílusától eltérő remekmű, de azért az nem annyira jellemző, hogy ilyen „kalandokról” írnának a populárisabb sajtótermékek.

15 éve nagy sztori volt, hogy a hiperrealista, elképesztően pontosan és élethűen alkotó Fehér László egy képe, a Zsidó kisfiú 2006-ban eljutott a Sotheby’s árverésére. A történet slusszpoénja az volt, hogy bár akkor itthon még szinte felfoghatatlan összeget, 29 ezer dollárt kínáltak a magyar művész képéért, de a Sotheby’s keveselte azt és nem adta el a művet. Fehér László képei azonban azóta is mindig szereplői a sikerlistáknak.

Sztorik persze itthon is vannak, jól ismertek például az egykori Bizottság zenekar kiváló festőinek a képei, ef Zámbó István, fe Lugossy László, vagy Wahorn András képei, de érdekes Váli Dezső repetitív életműve, illetve olykor felkap a sajtó olyan sztorikat, mint dr. Máriáss, vagy Nagy kriszta (Tereskova) aktuálpolitikai realizmusa.

Sokat azért ne fessen a művész

Az utóbbi időben a keresleti oldalon megjelent a közgyűjtemények mellett még egy nagy szereplő, a Magyar Nemzeti Bank. A kortárs piacon is nagyban vásárló intézmény a cikkünkben felsorolt nevek közül több képet is vett Keserü Ilonától, Bak Imrétől, Konok Tamástól, illetve Reigl Judittól.

Jól működnek és a Covid után vélhetően újra jól működnek majd a gyűjtői világ különböző rendezvényei, múzeumok éjszakái, galériák kitelepülése, piknikek, tömegrendezvények. A vonzó, érdekes világ olykor rávesz „új” embereket is arra, hogy megvegyék az első képüket. ha pedig valaki egyszer már kiad 100 ezer forintot egy műre, onnan máshogyan nézi ezt a piacot.Illetve van a hazai piacon egy kevéssé ismert és kevéssé szabályozott mecénási, ajándékozási, szponzorálási rendszer is. Ez valami olyan rendszer, ahol a mecénás fizet a művésznek egy havi apanázst, hogy a művész nyugodtan tudjon dolgozni, de cserébe havonta egy-két képet kér, vagy a galériás kiteszi a művész képeit a galériájába, de ezért nem csak a megszokott magas értékesítési jutalékot kéri, hanem néhány kép nála is marad.

Végül arról, hogy mi az, ami redukálhatja egy már magasra kalibrált művész értékét. Egészen kiváló alkotóknál is okozott komoly értékesítési gondot az, hogy egy gyűjtő ugyan meglátta a tehetséget a művészben, de ő annyira termékeny volt, hogy a kereslet és a kínálat örök függvényében a túl nagy kínálat lenyomta az árakat.