A kiáltvány preambuluma három okot nevesít arra vonatkozóan, hogy miért képtelen a közgazdaságtan a megújulásra. Először is, a
neoklasszikus iskolamonopóliumot épített ki a szerzők szerint, és marginalizálta az alternatív nézetek képviselőit. Ez a kizárólagosság kiiktatja a vitát, ami előrevihetné a tudományt. Másodszor, a neoklasszikus közgazdaságtannak időszerű lenne tanulni más megközelítésekből, más tudományágaktól, de ezt nem teszi. Végül pedig azon véleményüknek adnak hangot, hogy a főáramú közgazdaságtan ma már inkább vallás, mintsem tudomány, ugyanis, ha az elmélet konfliktusba kerül a tényekkel, gyakran ez utóbbiak húzzák a rövidebbet. A tézisek kitűnő összefoglalását adják annak a már évek óta kialakulófélben lévő konszenzusnak, hogy a főáramú közgazdaságtan és annak legnagyobb felhasználója, a gazdaságpolitika mely fontos területeket, kérdéseket hanyagolt el. Ezek a következő blokkokba szervezik az egyes téziseket:
- gazdaság és politika viszonya
- természeti korlátok
- intézmények szerepe és a piacok működése
- jövedelemelosztási mechanizmusok
- gazdasági döntések
- társadalmi egyenlőtlenségek
- növekedés kapcsolata az innovációval és az eladósodottsággal
- pénzügyi rendszer
- közgazdasági oktatás.
Hogy a közgazdaságtan jelentős változáson fog átmenni a közeljövőben (és megy át már most is), afelől semmi kétség. A nagy kérdés az, hogy ez milyen mélyen fogja felforgatni a tudományos életet. Az egyik lehetőség, hogy a neoklasszikus alapelveket és eredményeket továbbra is jó kiindulópontnak, „elsőfokú közelítésnek” fogják tekinteni, viszont sokkal nagyobb hangsúly kerül az eddig elhanyagolt, „magasabb fokú tagokra” is (bankrendszer,
egyenlőtlenség stb.). Erre az irányzatra példa a pénzügyi frikciók beépítése az új-keynesi DSGE modellbe. Az alapmodell kiegészítése azonban – pont amiatt, hogy a dogmát érintetlenül hagyja – a mainstream sok kritikusát nem elégíti ki. Bekövetkezhet egy teljes
paradigmaváltás is, egy kopernikuszi fordulat, ami a neoklasszikus világ teljes száműzését, és egy egészen új szemlélet meghonosodását, dominánssá válását jelentené. Egy ilyen új világban további kérdésként merül fel, hogy mi garantálja, hogy az új szemlélet előbb-utóbb nem építi ki saját monopóliumát, saját egyházát? Amennyiben a tudományos közösség szociológiája az, ami hajlamosít a dogmatizmusra és a nézetpluralizmus kiiktatására, nem pedig a neoklasszikus iskola maga, sok biztosítékra nem számíthatunk.
Vélelmezhető azonban, hogy ha van ilyen tendencia, az a hatékonyabb működés, feladatleosztás érdekében történik. Vagyis az, a kiáltvány preambulumában megjelölt kettős cél, hogy a közgazdaságtan hatékonyabbá és demokratikusabbá váljon („economics to become both more effective and more democratic”), nem feltétlenül valósítható meg egyszerre. Ezen kockázat megléte viszont nem érvényteleníti azt a felismerést, hogy reformra égető szükség van.
Vonnák Balázs Az írás az
mnbtanszekblog.hu-n jelent meg.
Vonnák Balázs, a Budapesti Corvinus Egyetem MNB tanszékének mesteroktatója
2000-ben végzett a Budapesti Corvinus Egyetemen. Még abban az évben elkezdett dolgozni a Magyar Nemzeti Bankban, kezdetben a Pénzpolitikai főosztályon, majd a Közgazdasági főosztályon, ahol
2006-tól a monetáris politikai döntés-előkészítést irányította.
2012-ben a pénzügyi stabilitási területre ment, ahol később a Pénzügyi rendszer elemzése igazgatóságot vezette.
Mindeközben a BCE-n a makrogazdasági tanszéken makroökonómiai és nemzetközi makroökonómiai szemináriumokat tartott, majd később címzetes docensi címet kapott, és alkalmazott makroökonómiát oktatott hét éven át.
2015- ben kezdte el PhD tanulmányait a Közép-európai Egyetemen. Az MNB Tanszék mesteroktatója a tanszék létrejötte óta, fő tárgya “A monetáris politika elmélete és gyakorlata”.
