A legnagyobb beruházások Budapesten – A projektek, amelyek átalakítják a fővárost

Elemzések2019. aug. 23.D.J.

A nyár első hónapjában az építőipar termelési volumene 20 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. Az építkezéseknél használt daruk az utóbbi időben elárasztották Budapestet. De vajon a most folyó projektekből melyek a legnagyobbak a városban? Ennek utánajárva egy válogatást készítettünk a legfontosabb beruházásokból.

BudaPart

A századforduló idején a mai Lágymányosi-öböl területén egy vigalmi negyed működött „Konstantinápoly Budapest” néven. Abban az időben még az isztambuli Hagia Szophia kicsinyített díszletmása is fel volt itt építve. A két világháború között az öbölbe főleg sportolni jártak a fővárosiak. De az 50-es éveket követően lassan magára hagyták a környéket. A XX. század második felében az itt magasodó létesítmények állapota látványosan megromlott. A rehabilitáció 2006 után indult meg először: ekkor kezdték meg a Kopaszi-gát parkosítását.

A nagy bejelentésre viszont még 10 évet kellet várni. A Property Market Kft. ugyanis ekkor jelentette be, hogy a Duna-parton fekvő 54 hektáros területen új városnegyedet fognak építeni, amely egyszerre lesz lakóövezet, irodanegyed és közpark. Az első ütem idén érhet véget: ennek keretében 124 négyzetméternyi ingatlant adnak át. A BudaPart igazi nagy attrakciója azonban a MOL-torony lesz. Bár az épület a maga 120 méterével még Közép-Kelet-Európában se számít különösebben nagynak, mégis komoly viharokat kavart. Az UNESCO azért kritizálta a projektet, mert féltik a világörökségnek számító dunai panorámát.

A torony egyébként a becslések szerint alsó hangon is mintegy 80-90 milliárd forintból fog elkészülni és az átadásra 2021 magasságában kerülhet sor. A tetején még kilátó is lesz.

Hauszmann Terv

Budapest ostroma és a II. világháborút követő bontások miatt a Palota környéke igen csak foghíjas volt az utóbbi pár évtizedben. A Szent György tér nyugati felében jelenleg is egy rommező áll.

Arról, hogy a volt Királyi Palotát és közvetlen környékét rendezni kell a kormány 2014-ben készített határozatot. Hosszútávon visszaállítanák a Palota régi háború előtti arculatát, úgy hogy a környező és azóta teljesen elpusztult épületekből többet is rekonstruálnának. A sort a Lovardával, a Főörségi épülettel valamint a Csikós és a Hunyadi udvart összekötő Stöckl lépcsővel kezdték. Mindhárom épület közel van a kész állapothoz. Az átadó idén esedékes. Azóta már el is kezdték előkészíteni a Hauszmann Terv következő fázisát: hamarosan elindulhat a Palota egyik díszes termének a Szent István-teremnek az újjáépítése. A teljes Hauszmann Terv a palota megújításával együtt legalább 200 milliárd forintba fog kerülni.

AGORA Budapest

A Váci úti irodafolyosó mentén épít új városközpontot a HB Reavis nemzetközi ingatlanfejlesztő csoport. A 2023-ra tervezett végső átadás után az AGORA 130 ezer négyzetméter bérbeadható területet fog magába foglalni és a felhúzott épületekben mintegy 12 ezer ember fog dolgozni. Az első körben megépülő Agora Tower-t most év végén adhatják át. A látványosabb elemeknek viszont csak ezután állnak neki. A projekt második ütemében ha zöld utat kapnak magasházak is fognak épülni.

Waterfront City

Az óbudai Fő tér közelségében a volt Szeszgyár területén új lakónegyedet épít egy magyar ingatlanfejlesztő a Biggeorge Property. A legtöbb újépítésú társasházhoz képest az itteni épületek valamivel magasabbak lesznek: a projekt keretében készülnek tizenháromemeletes tornyok is.

A tervek szerint a régi szeszüzem egyetlen megmaradt épületét és az egyik gyárkéményt is felújítják, kialakítanak egy sétányt, illetve egy gyalogoshidat is építenek majd, amely a Waterfront City-t köti majd össze a Hajógyári-szigettel. A projekt nemrég indult el. Jelenleg még csak a földmunkáknál tartanak.

Liget projekt

A Városligetnél egy múzeum-negyed kialakítását még 2011-ben kezdte el fontolgatni a kormányzat. A következő években pedig folyamatosan nőtt a kapcsolódó beruházások száma. Ma már a Városliget és az Ötvenhatosok terének teljes megújításáról szól a fáma: a projekt keretében a Szépművészeti Múzeum román csarnokát is megújították, valamint a Városligetben sportpályákat és egy vakoknak illetve gyengén látóknak kialakított kertet is átadtak. Az eddigi legnagyobb mérföldkőhöz viszont most májusban értek el: ekkor nyitotta meg kapuit az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ. A tervek szerint hamarosan a projekt újabb fontos sarokköveihez fognak elérni: jövő hónapban adnak át egy megújított történelmi épületet a Millennium Házát, amelyben a századforduló korát bemutató kiállítások fognak helyet kapni.

Emellett szeptemberben megnyílhat a Nagyjátszótér is. De az építkezések még évekig el fognak húzodni: az új Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza és az Állatkert bővítése, vagyis a Pannon Park várhatóan 2021-ben készül el. De legalább 2023-ig kell várni mire az összes tervezett intézmény –köztük az Új Nemzeti Galéria és a Magyar Innováció Háza is- megnyílik. A Liget Projekt költségei sajtóértesülések szerint a 250 milliárd forintot is meghaladhatják.

Puskás Ferenc Stadion

A hírek szerint mintegy 190 milliárd forintból megépülő stadion építésénél csak betonból 130 ezer köbmétert használtak fel. Az építésnél még a világ egyik legnagyobb mobildaruját is be kellett vetni. A 316 méter hosszú épületben 67 155 fő fog elférni. Ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor az óriási stadionban novemberben már az első meccset is megfogják tartani.

Millenáris Széllkapu

Még idén befejeződhet a Millenáris Park nagyszabású bővítése az egykori Ganz telep helyén. A kivitelezésnél első körben lebontották a használaton kívüli ipari épületeket, majd egy mélygarázs kialakítása után megindult a terület parkosítása. A Mammut II. bevásárlóközpont szomszédságában egy zöldfalas függőkert és néhány óriási fákra emlékeztető futurisztikus árnyékoló is helyet fog kapni. A parkba persze igazi fákat is fognak telepíteni: méghozzá több mint háromszázat. A Millenáris Széllkapu kialakítása mintegy 11 milliárd forintba kerül.

Belvárosi terek

A pesti belvárosban jelenleg három tér is teljes ráncfelvarráson esik át. A Vörösmarty, a Podmaniczky és a József nádor tér is új lapkő burkolatot kap. Utóbbi alatt egy mélygarázs is épült, ráadásul itt két új díszkutat is fel fognak avatni. Az egyiket a Herendi a másikat pedig a Zsolnay Porcelánmanufaktúra készíti. A Vörösmarty és a Podmaniczky téren a bejelentések szerint növelni fogják a zöld területek arányát.