Egyre több város lázad fel a tömegturizmus ellen Európában

Utazás2019. aug. 23.Sz.A.
A rovat támogatója:

Több működőképes, de sok szerencsétlen intézkedést is bevezettek a tömeges turizmus okozta feszültségek kezelésére Európa több városában. Hol segít a közlekedési korlátozás, és vissza lehet-e fogni az Airbnb miatti csillagászati albérleti árakat?

Egyre nehezebben viselik a turistabuszokkal teli utcákat és a sétahajókkal zsúfolt kikötőket több európai város lakói. Jó, és kevésbé életképes városvezetési megoldásokat sorol fel a dw.com összeállítása, amelyben Budapest is szerepel.

Róma

Meglepetés vár azokra a turistákra, akik a római Spanyol Lépcsőn szeretnének megpihenni. A helyi hatóságok ugyanis augusztus elején betiltották a lépcsőkön való üldögélést arra hivatkozva, hogy a járókelők óhatatlanul túl sokat időznek itt, így akadályoznak másokat a lépcsőn való közlekedésben. A rendőrség folyamatosan ellenőrzi a lépcsőket, aki pedig nem hajlandó felállni, azt akár 400 euróra is megbírságolhatják. Tavaly Róma városvezetése jelentős szigorításokat léptetett életbe, amely többek között megtiltja a szökőkutakban fürdőzést, valamint korlátozták az utcákon történelmi alakoknak beöltözött, a turistákkal pénzért fotózkodó „művészeket” is. Hajnali 2 után tilos alkoholt árulni, és a turistabuszokat is kitiltották a történelmi városrészből.

Velence

A több emeletes sétahajók sokszor a történelmi város központjában kötnek ki, amely ellen a helyiek több ízben tüntettek A város vezetése nemrég kitiltotta az ezer tonnás óceánjárókat, a rendelet szeptemberben lép életbe, bizonyos óceánjáról a városközponttól távoli Fusina, illetve Lombardia kikötőkbe érkezhetnek be. Velence polgármesteri hivatala tavasszal felvetette a turistaadó bevezetését is, amelynek a célja a turisták időbeli ésszerű "szétosztása" lenne. Főszezonban napi 10 euró lenne a belépési díj a városba, az év többi részében pedig 4-6 euró. Ez az intézkedés 2022-től lépne érvénybe az eddigi sajtóhírek szerint.

Barcelona

Barcelonához és több másik népszerű spanyol városban a turisták kezdik kiszorítani a helyi lakosokat: a tömeges turizmus hatására a városban egyre drágul az élelmiszer, illetve a lakások bérleti díja. A turistahajók várakoztatásával és a reptérről kiáramló emberek számának limitálásával próbál rendet tenni a város vezetése.

Dubrovnyik

A sorozat számos részét Dubronyikban forgatták, így évek óta rajongók százezrei lepik el a várost. Idén rekord mennyiségű, mintegy 700 ezer látogató utazott a városba a forgatás helyszíneit megcélozva. Dubrovnyik vezetése több kísérletet is tett az odautazók számának csökkentésére a beérkező sétahajók ellenőrzésével, 2020-ra pedig még kevesebb hajót engednének kikötni.

Hollandia

A Hollandia Velencéjeként emlegetett Giethoornt többek között évente több mint 350 ezer Kínából érkező turista látogatja. A túlzsúfoltság miatt a turizmusért felelős tanács már nem próbálja aktívan odavonzani a látogatókat. Amszterdamban pedig rendeletekkel korlátozzák az újabb szállodák, valamint a turisták által közkedvelt ajándékboltok nyitását. A közterületek rendjének fenntartása érdekében pedig az odaérkezőket keményen megbírságolják az utcai alkoholfogyasztásért, illetve a közszeméremsértésért.

Párizs

2018-ban Franciaország volt a világ legközkedveltebb úticélja, több mint 90 millió külföldi látogatóval az év folyamán. Párizsban már tervezik a túrabuszok kitiltását a városközpontból, mivel nagyon sok helyet foglalnak, és jelentősen lassítják a forgalmat. A kétemeletes turistabuszokat szabályozó szankciók várhatóan 2019 vége felé életbe lépnek.

Bécs

Ausztria fővárosa rekord mennyiségű turistát fogadott az idei év első felében. A város turizmusért felelős hivatala ugyan büszke a hatalmas érdeklődésre, de belátják, hogy több figyelmet kell fordítaniuk az oda látogatók számának kordában tartásához – leginkább a Dunán hajóval érkezőkre és azokra, akik csúcsforgalomban torlaszolják el a város utcáit. Emellett tervezik az Airbnb lakásbérlések számának korlátozását is.

Hallstatt

A festői osztrák település évente több mint egymillió látogatót fogad be. Kínában akkora hírnévre tett szert, hogy 2012-ben felépítették Hallstatt másolatát. Habár a hírnév jót tett az ország gazdaságának, a falu 800 lakosa közül rengetegen panaszkodtak a hatalmas tömeg miatt. 2020-tól a turistákat szállító buszok csak egy limitált időre szóló jegy megvásárlásával léphetnek be Hallstattba.

Koppenhága

Dánia fővárosa több intézkedéssel is igyekszik megtartani „világ legboldogabb városa” címet. A túlzsúfoltság elkerülése érdekében városszerte egyenlően próbálják elosztani a látogatókat. Emellett úgynevezett csendes zónákat hoztak létre a helyi lakosok érdekében, valamint korlátozzák az újabb kocsmák és éttermek megnyitását olyan helyeken, ahol már egyébként is sok vendéglátóipari egység üzemel.

London

A BBC adatai szerint Londonban több mint 80.000 szoba és lakás található az Airbnb oldalán, melyek rövidtávra bérelhetők, így közkedveltek a turisták körében. Az utóbbi pár évben jelentősen megemelkedett bérleti díjak miatt a helyieknek is egyre nehezebb megfizethető lakást találni. A londoni városvezetés mostanra korlátozta a lakáskiadásokat: az ingatlanok tulajdonosai évente maximum 90 éjszakára adhatják ki ingatlanjaikat.

Budapest

Európán belül Budapest az egyik listavezető a túlzott turizmus tekintetében – állapítja meg a dw.com. Megemlíti, hogy a helyi lakosokat zavarja a bulinegyedben a hangzavar és randalírozó turisták. Habár a szórakozóhelyek nyitvatartását szabályozó törvényjavaslat elbukott, a város vezetése ígéretet tett az ottlakók panaszainak orvoslására. Emellett az úgynevezett sörbicikliket kitiltották a belvárosból, habár a központon kívül még mindig működnek a kölcsönzők.