A magyar élelmiszeripari óriás a válság közepén is fejleszt

Elemzések2020. nov. 5.Devecsai János

A melléktermék feldolgozó üzemet eredetileg márciusban akartuk átadni, de a vírus miatt a beruházást augusztusban fejeztük be - mondta el a növekedés.hu-nak Prohászka Balázs, a Kométa 99 Zrt. ügyvezető igazgató-helyettese.

A járvány elején a szupermarketeket és a kisboltokat valósággal megrohamozták az emberek. A felfutás azonban hamar kifulladt.

A márciusi felvásárlási dömpinget nálunk áprilisban egy 30 százalékot is meghaladó forgalomvisszaesés követte

mesélte el a növekedés.hu-nak az egyik legnagyobb hazai sertésfeldolgozó a Kométa 99 Zrt. ügyvezető igazgató-helyettese, Prohászka Balázs. A menedzser elárulta, hogy náluk egy nagy projektet, a melléktermék feldolgozó üzem építését halogatni kellett a vírus miatt.

A beruházást március végéig akarták befejezni, de a berendezéseket szállító olasz alvállalkozók üzembehelyezést támogató dolgozóit februárban már nem tudták fogadni. A végleges befejezési idő így augusztusra csúszott. Ezt már lehetett tartani.

A cég időközben a koronavírus-járvány miatt stratégiai fontosságú vállalattá vált. A Kométánál - ahol a tavalyi évet 46 milliárd forintos forgalommal zárták - az árbevétel az év derekán újra meglódult. A lassú visszaépülést a nyári hónapokban vágási és értékesítési csúcsok követték. A gazdasági nyitás egyértelműen kedvezően hatott, mind a belföldi, mind pedig az export piacokon. "Még az olasz piacon is jelentős forgalomnövelést értünk el" – meséli Prohászka Balázs.

Kérdőjelek az év vége körül

Mivel a második hullám még felfutóban van, ennek a hatásai még nem világosak. Mindenesetre most az első hullámban már bevált óvintézkedéseket alkalmazzák. A home office-os munkavégzést A és B hetes váltásokkal vezetik be, ami lehetővé teszi, hogy a különböző hetekre beosztott kollégák ne találkozhassanak egymással. Azoknál a munkaköröknél, ahol ez nem lehetséges biztosítják a megfelelő távolságtartást.

A megfelelő megelőző kezelések bevezetéséig ismétlődő hullámzásra számíthatunk és a védőintézkedéseket fenn kell tartanunk

taglalta a közeljövőt Prohászka Balázs. A cég így a járvány idején is emeli a béreket. A jövedelmek már áprilisban is átlagosan 3,4 százalékkal bővültek. Október elsejétől a fizikai dolgozóknál további 5, a szellemi munkásoknál pedig 3 százalékkal nő az átlagbér.

Az első megtorpanást követően igazolódott, hogy az élelmiszeripar stratégiailag szükséges és fontos ágazat, aminek a forgalmára a járvány kevésbé hat, viszont a dolgozók védelmére nagy figyelmet kell fordítanunk, hogy a folyamatos termelőkapacitást biztosítani tudjuk 

szögezte le az ügyvezető igazgató-helyettes.