A nagyhatalmak közti versengésnek új frontja nyílt meg

A mesterséges intelligencia geopolitikai jelentősége a terület szabályozását célzó februári, párizsi csúcstalálkozón vált egyértelművé. A Mesterséges Intelligencia Akciócsúcs címen rendezett esemény kudarcba fulladt, miután a zárónyilatkozat aláírásától az Egyesült Államok és Nagy-Britannia elzárkózott, magára hagyva a szabályozáspárti Európai Uniót és a csúcstalálkozó társszervezőjét, Indiát.

JD Vance amerikai alelnök döntését azzal indokolta, hogy a szabályozás megfojtaná a vállalati szférát, ezzel a technológia az autoriter cenzúra eszközévé válna. A politikus egyúttal megragadta az alkalmat, hogy belerúgjon az Egyesült Államok riválisába, Kínába. Arra figyelmeztetett, hogy a szabályozással a nyugati cégek kiszorulnak a piacról, ezzel pedig „autoriter kormányok hátszelét élvező, olcsó technológia” venné át az irányítást. Vance értelmezésében tehát Európa lényegében Kína bábjává vált: Peking célja ugyanis, hogy a közös szabályozás bomlasztó hatását kihasználva, hozzájusson a nyugati fogyasztók adataihoz.

Mitől olyan érzékeny technológia az MI és mit jelent pontosan annak a szabályozása? Kik és milyen törésvonalak mentén versenyeznek a technológia feletti irányítás megszerzéséért? Apárizsi konferencia kudarca ezekre a kérdésekre irányította rá a figyelmet.

Bár a tudományos innováció mindig is a hatalom egyik legfontosabb forrásának számított, az MI-ben rejlő lehetőségek új szintre emelik a politika és a technológia összefonódását. A gőzgép, az acél vagy az atomenergia feltalálása is paradigmaváltást hozott az emberi civilizáció fejlődésében. Olyan forradalmi felfedezések voltak ezek, melyek átformálták a gazdaság és társadalom szerkezetét, új világnézetek, ideológiák virágzásának adtak alapot, új irányba terelve az egyén önmagáról alkotott felfogását, az individuum jelentését is. Geopolitikai szempontból azonban ezek a felfedezések csak addig biztosítottak versenyelőnyt a technológiát birtoklók számára, míg a versenytársak fel nem zárkóztak hozzájuk.

Ezzel szemben az MI generatív természetű: nemcsak technológiai szintlépést biztosít, de képes fejleszteni önmagát, ezáltal az MI-alapú felfedezések újabb MI-innovációkat eredményeznek. A technológia tehát nem csak az innováció tárgyává, hanem annak alanyává, alakítójává válik. Ezáltal ráadásul az innovációs folyamatban a humánfaktor, vagyis az emberi tényező jelentősen csökkenthető – mindez nem csak időszakos, hanem állandó versenyelőnyt biztosít a technológiai feletti elsőbbséget megszerző hatalom számára.

A jelenség katonai, nemzetbiztonsági hatását még felbecsülni is nehéz. MI vezérlésű drónok máris verhetetlen manőverezőképességgel rendelkeznek, érzelemmentes, számításalapú döntéseikkel a legképzettebb pilóták sem veszik fel a versenyt.

A szárazföldi és a tengeri járművekben is egyre több önvezető gép jelenik meg, előre vetítve a filmekben ismert, MI-vezérelt emberszerű gépek csatáját.

A technológia lényege azonban nem a végrehajtó közkatona, hanem a katonai vezetők szintjén jelenik igazán meg. Harctéri körülmények között a parancs kiadása az információ beérkezésétől a döntés meghozásáig, komplex rendszerben történik, az MI támogatású döntéshozatal a folyamatot másodpercekre rövidíti le. Ugyanez a hatás jelenik meg mindennapi életünkben is. Az MI segítségével jelentősen kiterjed, felgyorsul digitális életünk nyomon követése. Mobiltelefonunk és egyéb eszközeink, például okosotthonaink által generált adatok gyűjtésével, a köztérfigyelő kamerarendszerekkel kiegészülve ez egy orwelli digitális megfigyelőállam kiépülését teszi lehetővé.

Indolkolt tehát, hogy a politika és a magánszektor részvételével átfogó párbeszéd történjen az MI átfogó szabályozásáról. A Párizsban tartott MI-csúcs zárónyilatkozatát végül 61 ország írta alá, a dokumentum négy fő témakör mentén szabályozná a technológiát. Ezek az általános hozzáférhetőség, az etikus felhasználás és a fair versenyszabályozás biztosítása, valamint a kedvezőtlen gazdasági hatások, mint a tömeges munkanélküliség kiiktatása – összességében tehát egy emberbarát MI innováció kidolgozását sürgetik az aláíró felek. Ebből is látszik azonban, hogy konkrét szabályok, technológiai sztenderdek helyett csak általános, kissé ködös közös elvekben tudtak megállapodni.

Bár ez akár egy hosszútávú, közös intézményrendszert létrehozó szabályozási folyamat alapjául is szolgálhatna, az együttműködésnek nincs nagy jövője. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia bojkottján túl nehezíti az együttműködést a technológia gyorsütemű fejlődése is, a szabályozásról szóló párbeszéd évekkel, ha nem évtizedekkel marad el az innováció ütemétől. A legnagyobb probléma azonban mégis filozófiai jellegű. Az MI egy világpolitikai paradigmaváltás idején, azzal szinkronban terjed el, ami felveti a kérdést: a kooperációt váltó geopolitikai konfliktusok időszakában van-e létjogosultsága egy forradalmi technológia közös szabályozásáról beszélgetni?

Realista szemlélettel azonban a szabályozás sem más, mint a hatalomgyakorlás egyik eszköze. A szabályozáson keresztül olyan szereplők is kiterjeszthetik befolyásukat a technológia felett, akiknek egyébként nincs valós tudása, képessége az innováció területén. Washington averziója ebből a szempontból érthető.

Az amerikai vállalatok, mint a Microsoft, az Apple, a Google vagy az Open AI továbbra is piacvezetők, különösen az úgynevezett nagy nyelvi modelleket (LLP) érintő szolgáltatások terén.

A Carnegie Mellon Egyetem, illetve a Massachusetts Institute of Technology (MIT) a nemzetközi kutatás élvonalát képviselik, ezzel a háttérrel pedig Washington nem szeretné, hogy idegen szereplők korlátozzák tevékenységüket. Az elmúlt években Kína is jelentősen felzárkózott a technológia innovációja terén. Peking hivatalos stratégiájának célja, hogy Kína 2030-ra a világ MI innovációs központjává váljon, az olyan merész újítások mint a DeepSeek LLP modellje pedig a valódi szolgáltatások rohamos fejlődésére utal. Peking helyzete azonban ellentétes az Egyesült Államokéval.

A mesterséges intelligencia fejlesztését nagyban befolyásolja az állam, a központi szervezés. Jelentős anyagi támogatásokat biztosítanak a vállalatok számára, ami kiegészül a szigorú kontrol alatt álló, több mint egymilliárd internetfelhasználóból álló piaccal. Mindez hatalmas lendületet ad a terület fejlődésének. Kína gazdasági stagnálása miatt azonban felértékelődik a külpiacok szerepe, ezért Peking minden eszközt, így a közös szabályozás támogatását is megragadja, hogy az olyan külpiacokon, mint az Európai Unió a kínai termékek és szolgáltatások kompatibilissá váljanak.

Egyes felmérések szerint az EU pozíciója is javul az MI technológiákért folytatott versenyében, a blokk tagoltsága, a központi tervezés és az MI-ökoszisztéma hiánya miatt azonban stratégiai korlátokkal szembesül. Ez a hiányosság idegen vállalatok prédájává teszi az európai technológiai piacot, amire az EU, a korábbi gyakorlatoknak megfelelően szabályozással válaszol. Ebben az EU-nak nagy tapasztalata van.

A szabályozási struktúrákat és az azoknak keretet adó, demokratikus értékeket egyfajta modellként exportálja más nemzetközi szereplők, különösen fejlődő régiók számára. Ez az úgynevezett Brüsszel-hatás. Jó példa az uniós fogyasztók személyes adatait szigorúan védő, az MI szabályozással egyébként szorosan összefüggő adatvédelmi szabályozás, a GDPR (General Data Protection Regulation).

Az ebben meghatározott jogokat és jogelveket, intézményeket már számos ország, például Japán, Dél-Korea, Kanada és Nagy-Britannia is adaptálta saját adatvédelmi politikájukban, az EU ebben a folyamatban építi kapcsolatait a világpolitika más szereplőivel. Ez a sajátos külpolitikai gyakorlat azonban csak addig hatékony, amíg a blokk modellként jelenik meg mások számára. Valós, fejlődő közösségként működik, gazdasága komoly vonzerővel rendelkezik, és ezt hiteles politikai, ideológiai szerkezettel támasztja alá. A világjárvány, illetve az ukrajnai háború kitörése óta azonban a blokk gazdasága stagnál, ideológiai hitelessége megtört, az általa vallott liberális értékek kiüresedtek. Ezzel az MI-korszak beköszöntét a blokk meggyengült normatív, szabályozási erőképességgel, kifulladt Brüsszel-hatással várta.

Az EU visszaszorulásával megjelent hatalmi űr betöltésére India már be is jelentkezett. Bár a dél-ázsiai ország jelentős technológiai felzárkózást könyvelhet el (erről ebben a tanulmányunkban írtunk részletesen), egyelőre nem tudja megközelíteni az Egyesült Államok, Kína, vagy akár az európai cégek képességeit.

A jövőben viszont az EU normaalkotó nemzetközi pozícióját eredményes diplomáciai manőverezéssel töltheti be. Jelentős lépéseket tett egy önálló szabályozási keretrendszer kidolgozásában, melyben egyrészt átemel bizonyos gyakorlatokat az európai modellből, viszont az értékelvű megközelítés mellett a vállalatok versenyképességének megtartására összpontosít. Ezzel pedig közelít a JD Vance által is vázolt, amerikai liberális szabályozási modellhez. Mindez arra utal, hogy India az eltérő amerikai és európai MI szabályozási megközelítések között is alkalmazza ingapolitikáját, ezzel a taktikával próbál viszonylagos technológiai lemaradottsága ellenére, domináns pozíciót szerezni az MI szabályozásával kapcsolatos párbeszéd felett.

Erre utalt az is, hogy bár Narendra Modi indiai kormányfő a kudarcos párizsi MI csúcstalálkozó társelnöke volt, a francia fővárosból egyenesen az Egyesült Államokba repült. Washingtonban február 13-án Donald Trump amerikai elnökkel három MI-vel kapcsolatos napirendi pont is az asztalra került, melyek az amerikai és az indiai tech-vállalatok, a katonai MI együttműködés és a demokratikus értékek menti szabályozás területeire terjedtek ki.

A szerző az Magyar Külügyi Intézet kutatója.