Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A nyaralás előtt valutát váltana és aggódik a forint miatt? Szakértőkkel beszéltünk a várható árfolyamról

Elemzések2024. máj. 24.D.J.

Bár később 400 körüli euró is jöhet, a külső egyensúly alapján a forint lehetne erősebb, akár a 370-380 közötti sávban sem lenne túlértékelt a hazai deviza – árulták el szakértők a növekedés.hu-nak.

Akik már a nyaralásra készülnek bizonyára fokozott érdeklődéssel figyelik, hogy miként alakul a forint árfolyama és próbálják kimatekozni, hogy mikor lenne érdemes eurót váltani. Azután, hogy most kedden a Monetáris Tanács 50 bázispontos kamatcsökkentésről döntött, jelentős kilengéseket nem lehetett látni. De mi jöhet ezután?

Akadályok a további erősödés előtt

A forint árfolyamában az elmúlt egy hónapban látott erősödés az amerikai dollár gyengülésével és a kockázati étvágy javulásával párhuzamosan ment végbe. Ennek megfelelően a régiós devizák is erősödtek, a forinthoz hasonló nagyságrendben. 

A következő hetek mozgását is a nemzetközi befektetői hangulat befolyásolhatja, amiben továbbra is kitüntetett szerepet játszhat az, hogy a jegybank szerepét betöltő Fed mikor kezdheti meg a kamatok csökkentését. Bármilyen, az amerikai gazdaság lehűlésére vonatkozó adat erősítheti az ezzel kapcsolatos várakozásokat,

ami a dollár gyengülésén keresztül a forintra is jó hatással lehet – mondta el a növekedés.hu-nak Árokszállási Zoltán.

Mint az MBH Elemzési Centrum igazgatója hozzátette: fontos ugyanakkor, hogy a tengerentúli kamatvárakozások esetleges lejjebb kerülése a régiós jegybankokat, így az MNB-t is erősebb kamatcsökkentésre ösztönözheti, ezáltal a forint további erősödése előtt korlátos lehet a tér.

A következő hetekben így továbbra is hangulatvezérelt kereskedésre számítanak, de a forint további, rövidtávú erősödése a fenti ok miatt egyre kevésbé valószínű.

Amikor arról kérdeztük, hogy idén kell-e tartani 400-as eurótól Árokszállási Zoltán úgy fogalmazott:

Nem kizárt, hogy egy esetleges, bármilyen okból kipattanó kockázatkerülési hullám esetén az árfolyam újra megnézze idén ezt a szintet, ugyanakkor arra nem számítunk, hogy a közeljövőben tartósan 400 forint körüli euróárfolyamot lássunk. A magyar eszközökkel szembeni kockázati megítélés a közelmúltban némileg javult, ebben kifejezett romlásra nem számítunk.

Emellett, a magyar külkereskedelmi mérlegben továbbra is jelentős többlet látható, ami bár mérséklődhet a fogyasztás beindulásával, de továbbra is számottevő maradhat. Az MNB is óvatos monetáris politikát követhet, így akár kellemetlen inflációs meglepetés, akár a globális kamatvárakozások felfelé tolódása esetén inkább azt látjuk valószínűbbnek, hogy a második félévben a kamatokat óvatosabban (esetleg egyáltalán nem) csökkentené a hazai jegybank, ami a forint szempontjából támaszt jelenthet.

Jövőre átlépjük a lélektani határt?

Nyeste Orsolya és Nagy János az Erste elemzői úgy fogalmaztak: a kockázatérzékelés gyors változásai, a politikai zajok és a fokozatosan csökkenő pozitív kamatkülönbözet voltak leginkább a befektetők figyelmének fókuszában a forintpiacon az idén. Nem tett jót a hazai devizának, hogy az USA Fed-jétől várt első lazítás időpontja egyre távolabbra tolódott.

A mostani inflációs környezetben az árfolyamnak a korábbiaknál fontosabb szerep jutott az importált infláció mérséklésében és a várakozások kontroll alatt tartásásban. Ennek megfelelően a monetáris politika alapvetően továbbra is szigorú hangvétele, a pozitív reálkamat-környezet fenntartása párosulva az ismét javulni kezdő külső egyensúlyi pozícióval nem sugall jelentősebb forintgyengülést.

A növekedés.hu-nak az OTP Banknál elárulták: az idén év végén 400 közeli, jövőre pedig enyhén 400 feletti euróval számolnak. A külső egyensúly alapján a forint egyébként lehetne erősebb, akár a 370-380 közötti sávban sem lenne túlértékelt a hazai deviza, de a hazai gazdaság kedvezőtlen megítélése, az EU-s források körüli feszültség és a költségvetési problémák miatt az OTP Bank szakértői nem tartják valószínűnek, hogy az árfolyam tartósan erre a szintre tudjon erősödni. 

Az elemzői konszenzus egyébként hasonló, idén év végére 397, jövő év végére 403-as árfolyamszintet valószínűsít, az egyedi előrejelzések széles sávban szóródnak, idén 380 és 430, jövőre 380 és 450 között.