A Tarantino-jelenség – Hogy lett egy tékás Hollywood legnagyobb fenegyereke?

Elemzések2019. aug 17.Devecsai János

Tarantino sikeréhez jó adag szerencse is kellett.

Volt jegyszedő egy pornómoziban, az „Öreglányok” című sorozatban statisztaként szerepelt, majd éveken át egy videotékában dolgozott – Quentin Tarantino fiatalon mindig is arról álmodozott, hogy egyszer híres filmes lesz belőle, de sokáig úgy tűnt, hogy ez nem több egy elérhetetlen álomnál. Ha már saját mozit nem készíthetett falta mások alkotásait. Szinte nem volt olyan műfaj, ami ne érdekelte volna.

A francia újhullámban épp olyan szívesen merült el, mint a spagetti westernekben, vagy a kung-fu filmekben. A mozikat kisgyerek kora óta imádta. A nevelőapja hét éves korától már minden hétfőn elvitte egy új filmre. A szülei a durva jelenetektől se féltették. Még kisiskolás volt, amikor már láthatta Sam Peckinpah vérgőzös westernjét a Vad bandát.

Otthon abból sem volt probléma, hogy Tarantinonak nem ment az iskola. A rendező szerint, amiben nem tud jó lenni, az untatja. A matematikát már csak emiatt is utálta. Még csak 15 éves volt, amikor úgy döntött, hogy az iskolából nem lesz semmi haszna, ezért otthagyta a gimnáziumot. Az anyja nem is volt mérges, csak annyit kért tőle, hogy ha már tanulni nem akar, akkor legalább dolgozzon.

Tarantino szerint sokan félreértik a fiatalkorát. Azt hiszik azért ért a filmekhez, mert öt évig dolgozott egy videotékában. Valójában azért ment videotékába dolgozni, mert mindig is imádta a filmeket. Itt ismerkedett meg az egyik későbbi alkotótársával Roger Avary-val is. Eleinte többször is versenyeztek, hogy kinek van nagyobb filmes tudása.

De elég unalmas játszmák voltak, mert Tarantino mindig nyert. A nagytudású tékás mindenesetre már 27 éves volt, amikor úgy döntött, hogy végre eljött az idő, hogy filmesként is kipróbálja magát. Pénze és kapcsolatai nem igen voltak, de önbizalomból nem szenvedett hiányt.

A Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs) című első filmjét eredetileg potom pénzből 30 ezer dollárból forgatta volna le fekete-fehérben, úgy hogy a szereplőket a haverjai játszották volna. De mielőtt elkezdtek volna forogni a kamerák Tarantino összetalálkozott egy producerrel Lawrence Benderrel, aki ennél többet látott a forgatókönyvben. Ez önmagában még nem sokat jelentett, mert Bender ekkoriban finoman szólva nem volt egy nagy név a szakmában.

A kezdő producer korábban tangó táncos volt. Ebben az időben épp hogy elkezdte megvetni a lábát a filmes világban. A 90-es évek hajnalán a nevéhez csak két felejthető mozi kötődött: egy kisköltségvetésű horror és egy bűnrossz amerikai dráma. De Bendernek szerencséje volt: a forgatókönyvet odaadta a színész oktatójának, akinek a felesége viszont továbbadta az anyagot Harvey Keitelnek.

Az ismert hollywoodi színész le volt nyűgözve a sajátos gengsztertörténettől, és találkozni akart Tarantinoval. „Mégis, hogy írtad meg ezt a forgatókönyvet? Rossz környéken nőttél fel? Vagy a családodból ismert valaki néhány rosszarcú figurát? – a színész kérdéseire Tarantino mind nemmel felelt. Majd közölte: „Csak sok filmet nézek”.

Végül Harvey Keitel elvállalta az egyik főszerepet és segített a büdzsét feltornázni másfél millió dollárra. A "Kutyaszorítóban" végül a Sundance Fesztiválon debütált, ahol már komoly érdeklődés övezte a véres kamaradrámát. A mozis világ akkor talán még a szokottnál is jobban ki volt éhezve egy eredeti, újszerű hangra, Tarantino pedig betöltötte a tátongó űrt. Első rendezésében úgy mesélte el egy gyémántrablás történetét, hogy magát a rablást sose mutatta meg. Hogy pontosan mi történt az csak a szereplők beszélgetéseiből derült ki.

Meg kell jegyezni, hogy a pénztáraknál a "Kutyaszorítóban" nem volt bombasztikus siker. Mindössze 2,8 millió dollárt gyűjtött be a jegyeladásokból. Első körben csak a kritikusokat vette le a lábáról, de ahogy a film megjelent VHS kazettán a jóhíre tűzvészszerűen kezdett el terjedni.

Tarantino erőssége mindig is az volt, amit kritikusai lopásnak, rajongói pedig tisztelgésnek neveznek. Beállításokat, jeleneteket, megoldásokat kölcsönöz a régi filmekből végül pedig a meglévő alkotóelemekből valami egészen újat hoz ki. Amikor felkapták a nevét rögtön elkezdtek körözni a szaklapokban azok a filmcímek, amik nagy hatással lehettek rá a "Kutyaszorítóban" írásánál.

Az egyik közismert vád szerint egy hongkongi akciófilmből a Lángoló városból több fontos elemet is átvett.Viszont ha olyan könnyű lenne a régi filmekből új sikermozikat összeollózni, nyilván mindenki ezt csinálná. Hiába kölcsönöz előszeretettel ötleteket a kedvenceiből, Tarantino mégis kellően egyedi ahhoz, hogy a keze nyomát a rendezésen fel lehessen ismerni. Ez pedig olyasmi, amit manapság kevés direktorról lehet elmondani.

Mivel Tarantino sose járt filmsuliba, a pályája elején a filmezés technikai hátterét nem igen ismerte. Ez meg is rémisztette. De akkor kapott egy jó tanácsot: eszerint neki nem kell értenie, hogy működik a kamera vagy miként kell a világítást beállítani.

Rendezőként a lehető legjobb szakemberekkel kell körbevegye magát, akik mindent tudnak a forgatáson használt eszközökről. A fontos, hogy legyen egy víziója, amit jól és érthetően el tud magyarázni a stábnak. Tarantinot ez megnyugtatta: mert dumálni imádott, víziónak pedig nem volt híján.

Amikor a Ponyvaregényt elkezdte írni, a Kutyaszorítóban sikerének hála, életében először nem voltak anyagi gondjai. A forgatókönyv jó részét már nem is Amerikában, hanem Amszterdamban írta meg. Ahogy mondani szokás, ami ezután jött az már történelem.

Quentin Tarantino korunk egyik legismertebb rendezője lett. A pályája során csak egyszer kellett belekóstolnia a bukás ízébe: amikor a Robert Rodriguez-el közösen készített duplafilmjük a Grindhouse a mozikba került. Ahogy befutott a hír, hogy a mozijuk megbukott, Tarantino letargiába esett.

De Steven Spielberg megnyugtatta. Úgy fogalmazott: ezután a következő siker édesebb lesz, mint bármelyik korábbi. Azóta Tarantino négy sikerfilmet is rendezett. A legutóbbit a magyar mozik épp a héten mutatták be. Ez utóbbi, a "Volt egyszer egy… Hollywood" bámulatos filmélmény.

A közel három órás játékidő szinte elröppen. A 60-as évek Hollywoodja fantasztikus képekben elevenedik meg. A képsorokból sugárzik az őszinte lelkesedés. Tarantino kedvenc témájáról a filmezésről beszélhet.

A régi idők mozija pedig annyira leköti, hogy klasszikus értelemben vett történetre alig van idő. Tarantino nem egy csavaros sztorit akar megosztani a nézővel, hanem egy életérzést. Ezen a téren pedig lenyűgöző munkát végez. Még úgy is, hogy az utolsó negyedórát kicsit nehéz megemészteni.