A teljes sportszezont bedöntheti a járvány - Mi lesz a Giróval, a foci Eb-vel?

Elemzések2020. márc. 12.Harle Tamás

A nyári, tokiói olimpiát még nem érinti, ám a sportvilágot már megrengette a koronavírus. Több sztárcsapat is zárt kapuk mögött lép(ett) pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája e heti fordulójában, Indian Wellsben törölték az év egyik legjelentősebb teniszversenyét, és biztossá vált, hogy március 26-án a magyar labdarúgó-válogatott nézők nélkül fogja lejátszani a Bulgária elleni idegenbeli Eb-pótselejtező mérkőzését. Még az is megtörténhet, hogy a nyári futball Európa-bajnokság is elmarad.

A sportbarátok a televízión keresztül döbbenten láthatták, hogy a korábbi színes kavalkád és karneváli hangulat helyett az elmúlt napokban kongó lelátók előtt, szurkolók nélkül rendezték meg a nagy síversenyeket, mint ahogyan az üres futballstadionokhoz is lassanként hozzá kell szoknunk.

A „lenni vagy nem lenni” hamleti kérdést a sportban a „rendezni vagy nem rendezni”, illetve a nézőket „beengedni vagy kitiltani” dilemmája váltja fel.

Magyarországon várhatóan szerdán éjféltől nem lehet 100 főnél nagyobb létszámú rendezvényt megtartani. De már az elmúlt hétvégén mindenesetre nézők kizárásával rendezték meg Budapesten a párbajtőr Grand Prix, amelyre 70 országból 550 vívó érkezett.

Futball Eb kétségek közt

„A 2020-as Eb június 12-én elkezdődik Rómában” – fogalmazott kedden kiadott közleményében az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). De erre azért ne vegyünk mérget. Több tagszövetség máris az esemény 2021-re történő halasztását kérte. A kontinensviadalra június 12-e és július 12-e között Európa 12 városában, köztük Budapesten kerül(ne) sor. Azok után, hogy Itália jelenleg vörös zóna lett a sport számára, nehéz elképzelni, hogy alig három hónap múlva éppen az olasz fővárosban a nyitómérkőzésen útjára indulhatna a labda.

„Nem tudom szavakba önteni!” – Babos Tímeát sokkolta a törlés

Jelenleg túlságosan nagy a kockázata annak, ha ilyen nagyszabású összejövetelt tartsunk

jelentette ki David Agus, a Dél-Kaliforniai Egyetem orvos- és orvosbiológiai professzora (többek között a Hosszú élet receptje című világsikerű könyv szerzője), amikor megindokolta, miért is szükséges elhalasztani az Indian Wells-i nagy tenisztornát, amelyen Babos Tímea és Fucsovics Márton is pályára lépett volna Los Angelestől mindössze 200 kilométerre. A nőket és a férfiakat egybevéve 18,5 millió dolláros összdíjazású verseny két hete során közel 500 ezer nézőt vártak, a jegyek nagy része elővételben elkelt, őket a rendezők kártalanítani fogják.

A pénzdíjak ugyan „zsebben maradnak, ám a jegybevételek mellett értelemszerűen elmaradnak a szponzori támogatások, valamint a hatalmas közvetítési jogdíjak, nem beszélve a rendezés előkészületeinek költségeiről, valamint a vendéglátóhelyek és szállodák elmaradt hasznáról. Egyelőre senki sem tudja, hogy ez a versenytörlés vajon lavinát indít-e el. Hozzá kell tenni azt is, hogy Kaliforniában ráadásul rengeteg idősebb ember él, erre utalt Babos Tímea is, aki drámai hangvételű Facebook-bejegyzést tett közzé:

Ebben a megyében két koronavírusos eset van, és a környéken az átlagéletkor 77-78 év. Az emberek és a szervezők félnek attól, hogy mi történhet, a torna lemondása pedig óriási sokként ért mindenkit, ez egy óriási lavinát indíthat el. Nekünk két hét múlva lenne a miami verseny is, egyelőre nem tudjuk, hogy mi lesz. Nem tudom szavakba önteni, hogy mit érzek.

A sportolónő mondatai jól jelzik azt a hatalmas dilemmát, ami előtt a különféle versenyek és mérkőzések rendezői állnak világszerte. Hol húzódik meg az a határ, amelynél a járvány esetleges továbbterjedése már nagyobb súllyal esik latba, mint a sportolók felkészülése, a rendezők óriási pénzügyi kára, a nézők megfosztása a drukkolástól. Kanadában például véglegesen törölték a női A-csoportos jégkorong-világbajnokságot, amelyre története során először jutott ki a magyar válogatott és amelynek legnagyobb esélyese éppen a hazaiak válogatottja lett volna.

Ha már az amerikai kontinensnél tartunk: egészen friss hír, hogy az NBA és az NHL (tehát a kosárlabda és a jégkorong) liga bajnokságát felfüggesztik! Az Utah Jazz és az Oklahoma City Thunder mérkőzés egészen drámai módon "ért véget": a zsúfolt nézőtér előtt már minden készen állta a kezdésre, amikor a játékvezetők a zsűriasztalnál tanácskozni kezdtek, majd pár perccel később bejelentették: nem játsszák le a meccset. Az ok: Rudy Gobert (Jazz) koronavírus tesztje pozitív lett.

Egy nappal korábban a vezető egyetemek közötti kosárlabda-bajnoki küzdelmeit (Ivy League) a férfiaknál és a nőknél egyaránt beszüntették.

Olaszország – minden (ki)zárva!

A koronavírus helyzet Európában itt a legkritikusabb. Egész Itália egyetlen nagy vörös zóna, ami a sportot illeti! Giuseppe Conte miniszterelnök kijelentette.

Nincs időnk! A számok azt mutatják, hogy az intenzív ápolásban részesülők és a halálesetek számottevően növekednek. Olaszországért fel kell adnunk bizonyos dolgokat és szokásokat.

Valamennyi olasz sportszövetség, az ottani olimpiai bizottsággal egyetértésben felfüggesztette az összes sportversenyt, beleértve a csapatsportágakat, így a Seria A küzdelmeit is. Korábban már lefújták a március 29-ei Róma Maratont és az alpesi sívilágbajnokságot is (ez utóbbi március 18-án rajtolt volna). A magyar női vízilabda-válogatott éppen e napokban játszana a trieszti olimpiai selejtező-tornán – természetesen ez is elmarad.

Ugyancsak magyar vonatkozású hír, hogy teljes a bizonytalanság az idei Giro d’Italia körül. Amint az ismeretes, a legendás országúti kerékpáros verseny első három szakaszának Magyarország adna otthont, ám egyelőre megjósolhatatlan, mi lesz az idei viadal sorsa.

A labdarúgó BL-ben minden bizonytalanná vált, miután néhány órán belül három sztárcsapatot is karanténba kellett zárni! A Juventus egyik játékosa koronavírusos, ezért Ronaldóékat máris elzárták a külvilágtól és így jártak el az Internationale csapatával is, hiszen a hétvégén a Juve velük játszott bajnoki meccset. A sportvilág döbbenetetét tovább fokozta a késő délutáni hír: a BL-rekorder Real Madrid is karanténba vonult - erről lásd a spanyolországi összefoglalónkat!

FranciaországNeymarék szurkolók nélkül harcolhatnak

A helyzet drámaiságát és a döntéshozók rettenetesen nehéz helyzetét jól jelzi, hogy március 1-jén a párizsi félmaratont a csupán a rajt előtt néhány órával törölték. Az április 5-ére tervezett Párizs Maratonra 65 ezer futót regisztráltak, ám senki se induljon útnak: a versenyt október 18-ára halasztották. Mint ahogyan a rögbisek Hat Nemzet Tornájának soron következő meccsét, ahol a franciák az íreket fogadnák, őszre halasztották. Arról pedig még nem szól a fáma, hogy minden idők legklasszikusabb kerékpáros versenye, a Tour de France az idén elstartolhat-e.

Bár a francia labdarúgó-bajnokságban az elmúlt hétvégén egyetlen kivételtől eltekintve valamennyi mérkőzést megtartották, a legtöbbeket érdeklő kérdésben a párizsi rendőrség úgy döntött, hogy a szerdai PSG–Dortmund Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágó-mérkőzést zárt kapuk mögött kell lejátszani. Így Neymarék a szurkolóik bíztatása nélkül próbálják majd ledolgozni az első mérkőzésen összeszedett egygólos (1-2) hátrányukat.

Németország – Lipcsében nem félnek

Mintha nem is létezne koronavírus járvány, a Lipcse zsúfolt lelátók előtt fogadta az angol Tottenhamet a BL-ben és nem mellékesen, magyar kapusának, Gulácsi Péternek a bravúrjaival le is győzte angol ellenfelét és továbbjutott a legjobb nyolc csapat közé.

Amúgy a német szövetségi rendszerben igen sok döntést a regionális és helyi testületek hoznak meg. Így Jens Spahn egészségügyi miniszter szavai, amelyek az 1000 főben maximálná a nézőszámot a sportrendezvényeken, csupán tanácsként szolgálnak. Egyelőre csupán három Bundesliga-klub (Mönchengladbac, Dortmund, Bráma) döntött úgy, hogy zártkapus meccset rendez, ám a jegyértékesítést a legtöbb klub felfüggesztette; ez azt sejteti, hogy erősen fontolgatják a hasonló lépés megtételét.

A legfrissebb hírek szerint a bajor kormány bejelentette, hogy április 19-éig minden 1000 főnél több látogatót vonzó eseményt zárt kapuk mögött rendeznek meg, így a Bayern München mérkőzéseit is, beleértve a Chelsea elleni jövő szerdai nyolcaddöntő visszavágót is.

Nagy-BritanniaNo pánik!

Az Egyesült Királyságban a kormány egyeztető tárgyalásokat folytatott a sportszervezetekkel és a műsorszolgáltatókkal (utóbbiak a hatalmas közvetítési jogdíjak miatt igen fontosak), ám egyelőre nem hozott korlátozó intézkedéseket. A sportesemények a szokásos módon haladnak, beleértve az eheti Cheltenham Fesztivált. Az ország egyik legnagyobb lóversenyének hagyományai 1860-ig nyúlnak vissza s a viadal négy napjára mintegy 250 ezer nézőt és több száz milliós fogadási összeget várnak. A szombaton esedékes Wales–Skócia Hat Nemzet Torna rögbimérkőzést is valószínűleg megrendezik.

Egy fertőző ember nem gond

mondta nem kis meglepetésre a koronavírus járvánnyal kapcsolatosan Sir Patrick Vallance. A brit kormány tudományos főtanácsadója szerint

egy 70 ezer férőhelyes stadionban egyetlen ember nem fogja megfertőzni a stadiont. Potenciálisan csak néhány embert fertőzhetnek meg, akikkel nagyon szoros kapcsolatban van.

Csütörtökön este Boris Johnson brit miniszterelnök sajtótájékoztatót tartott, ahol megerősítette: a szigetországban egyelőre nem zárják be a stadionokat és nem szüntetik be a bajnoki küzdelmeket.

Spanyolország „bezárt”

A Valencia kedden a koronavírus miatt már üresen kongó lelátók előtt szenvedett vereséget olasz ellenfele, az Atalanta ellenében és ki is esett a Bajnokok Ligájából. A továbbjutó Atalanta ráadásul a vírus által leginkább sújtott olasz tartományból érkezett. Most már biztos, hogy jövő szerdán a Barcelona is zárt kapuk mögött fogadja  a Nápolyt a BL-ben, mint ahogyan Spanyolországszerte biztosan nézők nélkül rendezik a következő két bajnoki fordulót. A járványhelyzet súlyosságát jelzi, hogy Spanyolországban március 11-étől két héten át zárva tartanak majd.

És csütörtök délután robbant a "bomba": a real Madrid labdarúgóinak annak ellenére is karanténba kell vonulniuk, hogy egyetlen tagjuk sem fertőződött meg. Igen ám, de a velük közös edzőközpontban készülő Real Madrid kosárlabda csapatának egyik játékosa igen. Benzemáék tehát egészen biztosan nem tudnak pályára lépni a jövő héten esedékes nyolcaddöntő visszavágón. Lehet, hogy az egész idei Bajnokok Ligája bedől?!

Románia – futball és kézilabda zárt kapuk mögött

Jelenleg legfeljebb 1000 nézőben korlátozzák a sport- kulturális, valamint társadalmi események megrendezését, miközben a bukaresti Nemzeti Színházat például egyelőre bezárták. A Román Labdarúgó Szövetség hivatalos közleményt adott ki, amely szerint a mérkőzéseket nézők nélkül kell lejátszani és hasonló döntést hozott a Román Kézilabda Szövetség is.

JapánInkább most, mint az olimpia alatt!

A japánok mindent megtesznek azért, hogy a tokiói olimpia ne kerüljön veszélybe. Majdnem minden sporteseményt töröltek, a szigetországban nemzeti sportnak számító baseball liga új szezonjának kezdését is elhalasztották és már az előszezon meccseit is üres stadionokban játszották. Az olimpia előkészületei folynak és egyelőre nincsenek hírek a nyári olimpia esetleges elhalasztásáról – ezt Thomas Bach, a NOB elnöke is nemrégiben megerősítette.