A városi galambok tényleg kórságokat terjesztenek? És miért élnek köztünk?

A dugó, a szemét és a rossz levegő mellett a városi ember másik nagy ellenségei a galambok, amik rendre összepiszkítják a köztereket, néha pedig a kocsikat és a járókelőket is megtisztelik. A kis- és nagyvárosokat mára alaposan belepték: világszerte úgy 400 millió van belőlük.

Ezek a szárnyasok igazi nagy túlélők.

Szemben más madárfajokkal nem csak bogyókat, magvakat és rovarokat fogyasztanak. Jószerivel megesznek mindent, amit kidobunk a szemétbe. Ha az idős nénik és bácsik épp nem dobnak nekik némi morzsát vagy épp egy félvekni kenyeret akkor elélnek a kukák tartalmából is.

Még az utódaik etetése is egyszerübb a megszokottnál. Nem kell a fészekbe felcipelniük a szemétben talált pékárút.

Amíg a galamb szülők jól be tudnak enni addig a begyükben tej termelődik, amivel a fiókákat tudják táplálni.

Az igénytelenségükben rejlik az erejük: a fészeképítésnél is beérik pár gallyacskával, csak hogy a tojások pont ne forduljanak le a házak tetejéről. Némi képzavarral élve pedig úgy szaporodnak, mint a nyulak. Évente 10 új fióka is születhet egy galambpárnál.

A "barátaink" voltak

Ha azt láttjuk, hogy a csemeténk egy galambbal játszik, vagy csak próbál a közelébe menni, érdemes közbelépni. Még ha kicsi is rá az esély, hogy elkapunk tőlük valamit, a városi szárnyasok egy sor betegséget terjeszthetnek. Köztük az influenzához hasonló papagájkórt, a hasi görcsöt és magas lázat is okozó szalmonellózist, de épp így rajtuk keresztül a cryptococcus gombák is bejuthatnak a szervezetünkbe, amelyek

rosszabb esetben akár agyhártyagyulladást is kiválhatnak. 

Mindezek fényében meglepő lehet, de a galambok hosszú időn át a barátaink voltak. Őseik meredek sziklafalakon éltek egész addig, amíg úgy hatezer éve az ember nem vágott bele a háziasításukba. Eleinte főleg a húsukért tartották, de a galambok idővel hírvívői feladatokat is kaptak. Elvégre a tájékozódási képeszségük elképesztő. Némelyik akár 1000 kilométer távolságról is haza tud találni.

A világháborúkban nélkülözhetetlen segítői voltak a hadseregnek. Néhány galamb még magasrangú kitüntetést is kapott. 

Egy Cher Ami nevű példány például arról lett híres, hogy 1918 októberében, a Meuse-Argonne-i offenzíva alatt súlyos sérülései ellenére is elhozott egy üzenetet egy bekerített zászlóaljtól.

Az idők során azonban néhány fogságban lévő galamb kiszabadult és az ember közelében önállóan is feltalálta magát. Belőlük lettek a városi galambok.

Nem könnyű a ritkításuk

A pesti Nyugati térnél sajátos eszközhöz nyúlt a városvezetés. Pár hónapja lett bejelentve, hogy egy sólyom és egy héja fogja ketrecekbe terelni a galambok egy részét. A terv szerint egy év leforgása alatt a korábbi ezerről száz alá megy majd a helyi populáció nagysága. 

Emellett van, ahol utrahangos riasztással próbálják távoltartani a szárnyasokat. Bár a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület úgy látja, hogy ez a megoldás nem túl hatásos, mivel a galambok túlságosan hozzá vannak szokva a különféle zajokhoz.

Az egyesület szerint a fogamzásgátlóval kezelt táplálék kihelyezése se szerencsés. Már csak azért sem, mert azt más védett madárfajok is megehetik.

Ők inkább azt ajánlják, hogy a tájékoztatáson legyen a hangsúly: a lakosokkal meg kell értetni, hogy nem szabad a városi galambokat etetni, a kukákat és a konténereket pedig gondosan kell zárni. 

Ha már a táplálék vissza lett vágva utána lehet elkezdeni "a fészkelő- és pihenőhelyül szolgáló párkányok, falfülkék lezárását, és a még szélesebb körben alkalmazható beülésgátló drót tüskesorok kihelyezését".

Egy rejtély megoldása

A budapesti galamb-állomány nagyságát rendszerint több százezresre szokták tenni. Okkal merül fel a kérdés: ha tényleg olyan sokan vannak, akkor hogy lehet, hogy nem látjuk tömegével a tetemeiket? 

Amikor egy galamb úgy érzi, hogy kezd elgyengülni és közeledik a vég, rendszerint igyekszik biztonságos helyre repülni, ahol nem érhetik utol a ragadozók. Emiatt a végóráikban rendszerint nincsenek szem előtt. Van, hogy padlásokon illetve szellőzőaknákban húzódnak meg,

esetleg régi, betört ablakú raktárakba vagy más elhagyatott régi épületekbe viszi őket az utolsó útjuk.

De, ahogy életük végén, úgy az elején is elbújnak a kiváncsi tekintetek elől. Az újonnan kikelt galambok akár hat hétig is a fészekben maradhatnak, tovább, mint a legtöbb madárfajnál.