A világban ők támogatják a palesztinokat az izraeli háborúban

Elemzések2023. nov. 17.Növekedés.hu

Az európai vagy nyugati kultúrkörhöz tartozó államok többségében Izrael mellett foglal állást, míg az afrikai és ázsiai kontinens nagy része semleges vagy Palesztinát támogató attitűdöt képvisel a kérdéssel kapcsolatban.

Az Eurasiacenter.hu írásában Tárik Meszár elemző úgy fogalmaz: Kína egyértelműen semleges álláspontot képvisel a konfliktussal kapcsolatban és több alkalommal is a békére szólított fel.

Az ország vezetése mély aggodalmának adott hangot a Palesztina és Izrael közötti feszültség és erőszak jelenlegi eszkalációja miatt, és felszólította az összes érintett felet, hogy maradjanak higgadtak,

gyakoroljanak önmérsékletet, védjék meg a civileket és akadályozzák meg a helyzet további romlását.

Ezenfelül Dél-Korea a konfliktus gyors és békés megoldását sürgeti, tartva a regionális és globális átgyűrűző hatásoktól. Kínához hasonlóan a Yoon-kormány is ügyel arra, hogy ne foglaljon állást, nem úgy mint Észak-Korea, mely ország vezetése most azon gondolkodik, hogy asszisztenciát nyújtson a Hamásznak.

Japán pedig a kínai irányvonalat követi, de esetükben a két fél közötti egyensúlyozás is megfigyelhető. A világ többi részével együtt a délkelet-ázsiai kormányok az elmúlt hetekben hivatalos nyilatkozatokat adtak ki az Izrael és a Hamász palesztin fegyveres csoport közötti eszkalálódó konfliktusra.

A térségben lévő államok megosztottak a kérdésben, ami tükrözi Délkelet-Ázsia földrajzi távolságát, valamint nemzeteinek különböző fokú kapcsolatait Izraellel.

Emellett azt is fontos megemlíteni, hogy az Izrael és Palesztina közötti konfliktus rendkívül erős hatást gyakorol a régió muszlim többségű nemzeteinek politikájára.

Szingapúr álláspontja volt a leginkább Izrael-barát, habár nyilatkozataik alapján, Vietnámmal együtt a semleges kategóriába sorolhatók. A térség iszlám vallású országai viszont egyértelműen Palesztinát támogatják és az izraeli ellentámadás leállítását követelik.

Oroszország mind területét, mind a konfliktussal kapcsolatos hozzáállását tekintve külön kategóriát képvisel. Amikor egy hónappal ezelőtt kitört a Hamász és Izrael közötti háború, Oroszország szembetűnően mérsékelt volt, és olyan óvatos nyilatkozatokat adott ki, amelyekben hideg fejjel a tűzszünetre szólított fel.

Ahogy Izrael támadása fokozódott a Hamász által irányított Gázai övezet ellen, és több mint 10 000 palesztin vesztette életét, Oroszország egyre inkább feladta semleges álláspontját, és nyíltan kritikus és ellenséges lett Izraellel szemben.

Ez annak is betudható, hogy a Kreml gondosan mérlegelte versengő és ellentétes érdekeit a Közel-Keleten, és az iráni és szaúdi kapcsolatait jelenleg fontosabbnak ítéli meg Moszkva, mint az Izraellel való relációit.

A teljes elemzést megtalálja az Eurasia Center oldalán.