A vörös 50 árnyalata, avagy a szocializmus legszebb klasszikus autói

Azt hiszem, hogy ha megkérném, hogy pár szóban ismertesse a keleti blokk járműiparát, elsőként Ön is a kocka Wartburgokra és Ladákra, illetve a több évtizeden át, csak minimális módosításokkal termelt Trabant 601-esekre gondolna.

Az 1970-es évektől a KGST újautó felhozatalának formatervei már kezdtek elmaradni a nyugati világ esztétikai ideáljainak fejlődésétől, ám az évtizedet megelőző időszakban a Vasfüggöny mögött is gyártottak olyan autókat, amiket Nyugat-Európában is lenyűgözőnek találtak. Közülük mutatunk be öt darabot!

A „Gömbölyű Trabant”, 1957-1964

Kezdjük a lista legkisebb családi autójával, a legendás 601-es Trabantok elődjével.

Az 1950-es évek közepén a keletnémet pártvezetés úgy döntött, hogy szükség van egy új, korszerűbb személyautóra, ami felválthatná az AWZ P70-eseket. 1957-ben mutatkozott be az eleinte AWZ, később Trabant márkanév alatt szerelt P50-es széria, ami a „Gömbölyű Trabant” becenevet kapta.

Az elkövetkezendő években a típust némileg áttervezték, Trabant 500 és 600 néven is forgalmazták. A három autó közti különbség többnyire a géptest díszítésében és a motor méretében ki is merült. A kétajtós, un. „tudor” limuzint háromajtós kombiként is gyártották, ajtaja praktikusan oldalra nyílt.

Akárcsak a későbbi 601-eseket, ezeket is egy kétütemű, kéthengeres motorral látták el, amit egy kézi kormányváltóval párosítottak.

A P50, 500 és 600-asok formaterve nem csak a KGST országaiban, de nyugati viszonylatokban is esztétikusnak számítottak. A kéttónusú festés divatosnak mondható, míg a korszak elvárásai szerint a kasztni apró uszonyokban végződött.

A „Púpos Wartburg”, 1956-1966

Ha már szót ejtettünk a Gömbölyű Trabantokról, nem hagyhatjuk szó nélkül nagyobb testvérét, a köznyelvben „Púpos Wartburgként” emlegetett 311/ 312-es szériát sem. Akárcsak a Trabik, ezek a modellek is egy kétütemű erőforrást kaptak, viszont kettő helyett három hengerrel látták el őket.

(Forrás: Klasszik Kasztni)

A Púpos Wartburgok egyik érdekessége, hogy a szocializmusban megszokott limuzin és kombi kivitelek mellett puhatetős kabrió formájában is rendelhető voltak, mi több, 313-as kódnéven roadsterek is készültek. Ez utóbbi nyerte meg az 1958-as New York-i Import Car Show-n a legszebb európai autónak járó díjat, ráadásul a kis darabszámban gyártott sportváltozatokból Amerikába is exportáltak.

A Púposokat eleinte egy 901 köbcentis, kétütemű motorral szerelték, aminek térfogatát 1962-ban 992 köbcentire növeltek. A háromsebességes kézi kormányváltót 1958-ban négyfokozatúra cserélték.

A 311/ 312-es Wartburgok, bár sajáttervezésű autók voltak, mégis több olyan design elemet rejtenek, amik tipikusan kortárs amerikai esztétikai megoldásoknak számítottak. Közéjük sorolható például a kasztni kéttónusú festése, amit egy dinamikus megjelenésű, krómozott díszléc választ el, a hátsó kerékívek kőfelverődés védő lemezei, a rakétára emlékeztető első indexlámpák, sőt, még a hátsó lökhárítóba integrált rendszámtáblatartó keret is.

Ha részletesebben is érdekli ez a különleges szocialista limuzin, olvassa el a róla szóló cikkünket vagy nézze meg az alábbi videót.

Škoda Felicia, 1959-1964

A Škoda a nosztalgikus farmotoros csehszlovák modellek előtt mutatta be a múlt század egyik legelitebb keleti luxusautóját, amihez halandó elvtársak is hozzájuthattak. A Mladá Boleslav-i gyár 1959-ben mutatta be az Octavia kupét és Felicia kabriót, melyek szinte azonosak voltak.

(Forrás: Wikipédia)

A puhatetős változattal többnyire sztárok, filmcsillagok utaztak. A latinul „boldogságot” jelentő típusnév képviselőit 1,1 és 1,4 literes motorral is szerelték, ami a hátsó kerekeket hajtotta. Akárcsak az előző NDK-s kétütemű, a Felicia is több nyugati/ amerikai részlettel rendelkezik.

Ide sorolhatóak például a hátsó uszonyok, illetve az első kerekek feletti idomok, amik az ’59-es Buickokon is jelen voltak.

A Felicia a siker egyik jelképe volt, amihez csak kevesen juthattak hozzá. Viszonyítási alapként vehetjük a Cadillac-et, ami bár műszakilag fejlettebb volt, azonos értékeket képviselt, mint a csehszlovák kabrió.

GAZ-13 „Csajka”, 1959-1981

Ha már szót ejtettünk a fényűzésről, nem feledkezhetünk meg a szocialista időszak egyik legismertebb pártautójáról, a GAZ-13-as Csajkáról sem. Sokszor hallhatjuk, hogy a szovjet tervezők egy az egyben lemásolták az amerikai formatervezők munkáit, ami igaz, hiszen a Gorkiji Autógyár „sirályát” az 1955-ös Packard Patricianök mintájára vázolták fel. Mi több, nem egyszerű koppintásról beszélünk: a GAz megvásárolták a gyártósort, amit a Szovjetunióba szállítottak, ismét összeszereltek, majd némi módosítások után neki is láttak a 13-as széria termelésének.

A 13-as Csajkát 1981-ig szerelték, a hagyományos limuzinok mellett phaetonok, vagyis kabrió limuzinok is készültek, ráadásul a Rigai Autóbuszgyár mentőautóvá alakított puttonyosokat is épített, amiket a pártfunkcionáriusok és családtagjaik szolgálatába állítottak.

A 2,1 tonna öntömegű limuzinokat egy 195 lóerős motor hajtotta, amit automata váltóval párosítottak.

Az 1970-es évekre a GAZ-13 formaterve már jócskán elöregedett, 1977-ben mutatkozott be az utód GAZ-14 Csajka, ami már a Lincoln Continentalokéra szögletesebb megjelenést kapott. Az uszonyos Csajkák a legismertebb szovjet autók közé tartoznak, amikről mindenkinek van egy személyes sztorija. Lehet, hogy amerikai mintára épült, de kétséget kizárólag az egyik legtetszetősebb szovjet gépezet, amit valaha gyártottak!

Moszkvics 408, 1964-1976

Annak ellenére, hogy még számos gyönyörű keleti autót felsorolhattunk volna, a listát mégis a Moszkvics 408-assal zárjuk, amit a legendás olasz autótervező cég, a Pininfarina vázolt fel. A termelés 1964-es beindítása idején a 408-asok formaterve korszerűnek számított.

Az ikerlámpás orrszerkezet és lekerekített, mégis szögletes géptest a korszak formatervezői ideáljait követte, ráadásul az orr oldalprofilja a „Cápa orrú BMW-kre” emlékeztet.

Igaz, az USA-ban az uszonyok már eltűnőben voltak, hozzánk csak késve érkeztek és tovább is alkalmazták őket.

Ritkán említett érdekesség, de a szovjetek Nyugat-Európába is be akartak törni a 408-as Moszkvicsokkal. Belgiumban Scaldia, Norvégiában Carat, míg Európa többi országában az Elite márkanév alatt forgalmazták.

Természetesen a kapitalista exportokat nem a nálunk elérhető MZMA, hanem Perkins erőforrásokkal látták el.

Váltó terén egy lehetőség létezett, ami egy négyfokozatú kézi kormányváltó volt.