A zsoldosipar legérdekesebb és leghírhedtebb szereplői

Ha már a genfi egyezmény szóba került: a konvenció 1977-es kiegészítése már részletesen foglalkozik a zsoldosokkal, hiszen addigra nyilvánvalóvá vált, hogy a legtöbb nagyobb fegyveres konfliktusban részt vesznek olyan katonák, akik magánvállalkozásoknak nyújtanak fegyveres szolgálatot.

A kiegészítés definíciója szerint a zsoldos nem állampolgára annak az államnak, amelynek hadseregében szolgál, a konfliktusban pedig nem erkölcsi vagy meggyőződési, hanem pusztán haszonszerzési céllal vesz részt. A cikkely talán legfontosabb része, hogy a zsoldosokra nem terjed ki a hadifoglyokra vonatkozó jog, illetve hogy részvételükért akár büntetőjogi felelősségre is vonhatók.

Hogy mitől számít sikervállalkozásnak egy PMC vagy egy PSC működtetése, arra néhány híres és hírhedt zsoldoscsoport történetében keresünk választ.

Az alapmodell klasszikus és legjobb példája a Blackwater nevű cég, amit egy Erik Prince nevű ex-tengerészgyalogos alapított 1997-ben az USA-ban.

Prince remek érzékkel látott meg egy olyan piaci rést, ami megfelelő cégvezetéssel dollármilliókat hozhat a tulajdonosoknak.

A volt katona pedig nem csak a fegyverekhez, de az üzlethez is bámulatosan értett.

Zsoldoshadseregét alapvetően a tengerészgyalogság mintájára építette fel, ennek megfelelően a kiképzők is a hadsereg különleges alakulatainak volt katonáiból álltak, ahogyan zsoldosai között is számtalan leszerelt bajtársa bukkant fel.

Igaz, az üzlet kissé döcögősen indult, túl sok megrendelés nem futott be, ám az ezredfordulón a haditengerészet zsíros megbízást adott a Blackwaternek, amelynek értelmében a zsoldosok közelharcra oktatták a hadihajókon szolgáló katonákat. Innentől kezdve nem volt megállás.

A cég robbanásszerűen fejlődött, óriási kiképzőbázisokkal, hely- és klímaspecifikus kiképzési módszerekkel – és egyre több zsoldossal.

A Blackwater portfóliója évről-évre bővült. Túl azon, hogy az USA hadereje folyamatosan adott le kiképzési megrendeléseket a cégnek, szolgálatait már a konfliktuszónákban is igénybe vette. Prince több helyen a cég elképesztő hatékonyságával és alacsonynak tekinthető büdzséjével magyarázta a sikert. Ami az első években igazolódni is látszott.

A hivatalos iratok szerint 2005 és 2008 között a Blackwater zsoldosai mintegy kétszáz fegyveres összecsapásban vettek részt, a tűzharcot az esetek több mint kétharmadában ők kezdték.

A több mint 20 000 főt számláló zsoldossereg gyakorlatilag azonnal bevethető volt a világ bármely pontján, a hatékonyságot a kiképzett zsoldosok mellett a profi infrastruktúra is segítette: a cég ekkorra már saját repülőbázissal is rendelkezett.

Prince hadseregének legfontosabb területe természetesen a Közel-Kelet, azon belül is Irak volt.

Az amerikai kormány egymilliárd dolláron felüli összeget áldozott a Blackwater szolgálataiért cserébe.

A média persze árgus szemekkel figyelte a zsoldosok tevékenységét, és nem is kellett sokáig várni egy fatális mellényúlásra, amit aztán szenzációként lehetett tálalni. 2007-ben a Blackwater egy csapata amerikai diplomaták védelmi feladatait látta el, amikor egy forgalmas bagdadi csomópontban lövöldözésbe keveredtek. Az incidensben tizenhét civil vesztette életét, huszonketten pedig megsebesültek. Az ügy hatalmas botrányt kavart, több zsoldost bíróság elé is állítottak.

A Blackwater név annyira rossz csengésűvé vált, hogy Prince 2009-ben Xe-re változtatta a vállalat nevét, ám az indulatok továbbra sem csillapodtak a cég körül.

Ahogyan Prince fogalmazott: amikor dolog odáig fajult, hogy havonta több millió dollárt költött ügyvédekre, rájött, hogy nincs tovább.

Az alapító eladta a vállalkozást, az új tulajdonosok pedig az udvarias Academi nevet adták neki. Az orosz-ukrán konfliktusban hírszerzői jelentések szerint tevékenyen részt vettek ukrán oldalon, ám ezt az Egyesült Államok kormánya és maga az Academi is igyekszik cáfolni – kevés sikerrel.

Míg a Blackwater a zsoldoshadsereg gazdasági prosperálásának iskolapéldája volt, a low budget modellnek is van etalonja.

A Defion Internacional (DI) egy olyan perui cég, amelyik kifejezetten a harmadik világ szegényebb rétegeiből verbuvál zsoldosokat.

Az alacsony zsold persze viszonyítás kérdése, hiszen erre a piacra az alacsonyabb szegmensek esetében is ömlik a pénz, de tény, hogy a Definion Internacional esetében a megrendelő igen jutányos áron jut hozzá a szolgáltatáshoz. Ráadásul a DI önálló akciókat nem gyakran szervez, embereit inkább a mammutcégeknek (mint a Tripla Canopy) közvetíti ki, a konkrét munkát már azok szervezik. Az alacsony költségvetés miatt borítékolható volt a feszültség a többi zsoldoscég és a DI között, ám a piaci kereslet az utóbbit igazolta: ha nem is gigabevétellel, de szépen elevickélt a nagy halak között, amikor pedig az USA is elkezdett vele szerződéseket kötni iraki biztonsági munkákra, jelentős, bár nem meghatározó tényezővé vált a PMC-univerzumban.

A Blackwater esetében az óriási médiaérdeklődés – és az alapító szereplési vágya – nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a cég szempontjából katasztrofálisan alakuljanak az események.

Orosz megfelelője, a Wagner Group (WG) éppen az ellenkezőjét tette és teszi: igyekszik a homályban maradni, olyannyira, hogy Oroszország még a létezését is tagadja. Talán nem véletlenül.

A csoport 2014-ben alakult, a Krím-félsziget annektálása idején.

Bár alapítója egy Dmitrij Utkin nevű ex-katona, jelentések szerint valódi irányítója a milliárdos Jevgenyij Prigozsin, akinek a fejére idén az FBI 250 000 dolláros vérdíjat tűzött ki.

A WG tagjai elképesztő rutinnal rendelkeznek a harctéri tapasztalatok terén, ráadásul hírhedten nem válogatnak az eszközökben, ha fegyveres konfliktusról van szó:

a csoportot körüllengő misztikum és az a tény, hogy munkájukat hihetetlen precizitással végzik, néhány év alatt a legrettegettebb és legfélelmetesebb hírnevű zsoldosokká tette a vállalkozás embereit.

Megalakulása óta emberei ott voltak Szudánban, harcoltak Venezuelában, természetesen Kelet-Ukrajnában, sőt, a szíriai polgárháborúban még az amerikai hadsereg különlegeseivel is  összetűzésbe keveredtek.

A legfrissebb hírek a líbiai polgárháborús részvételükről szólnak.

Az USA egyenesen Moszkvát vádolja azzal, hogy zsoldosok segítségével avatkozik bele a konfliktusba. Oroszország még a létezését is tagadja a Wagnernek, de ENSZ-megfigyelők szerint az orosz zsoldosok folyamatosan befolyásolják az afrikai ország belügyeit. Immár bizonyítékot is találtak erre:

a WG egyik tagja ugyanis elvesztett egy tabletet, amin bőséges információ volt a csoportról, valamint annak fegyverzetéről.

A tagadás ellenére a jelentések a a WG civil lakosság elleni atrocitásait is tartalmazzák, nem egy ezek közül bőven kimeríti a háborús bűn fogalmát. Az eleve is legtágabban értelmezett szabályok áthágása azonban megéri az orosz zsoldosoknak.

Becslések szerint egy Wagner-tag mintegy ötezer dollár keres havonta.

Míg a WG-t a körülményei és főként megbízója igyekszik az ismeretlenség homályában tartani, vannak cégek, amelyek nem kerülhetik el a bizonyos fokú transzparenciát.

Az Aegis Defence Services brit cég egyik fő szerződésszállítója az USA hadserege volt, amely alapvetően hírszerzési és kiemelt jelentőségű objektumok védelme kapcsán kérte fel közreműködőnek.

Az ötezer főt foglalkoztató vállalkozás zsoldosai zömében Afganisztánban és Irakban dolgoztak, ezek a munkák sok milliárd dollárt hoztak a konyhára a kétezres évek elejétől kezdve. Azon kevés cégek egyike volt, amik az amerikai hadsereg iraki kivonulása után is az országban maradtak, hogy továbbra is ellássák különböző objektumok védelmét. A Blackwaterhez hasonlóan az Aegis is botrányba keveredett, amikor a televíziók egy 2005-ös felvételt kezdtek sugározni, amelyen a cég tagjai civilekre lőnek Irakban. A Pentagon azonnali vizsgálatot indított, majd megállapította, hogy a felvétel egy vágott verzió, így nincs bizonyíték arra, hogy a zsoldosok indok nélkül nyitottak tüzet. A cég így még éveken keresztül nyerhette el az USA védelmi minisztériumának megrendeléseit a Közel-Keleten. Egészen 2015-ig, amikor bekebelezte a kanadai székhelyű GardaWorld.

És lássuk a nagyágyúk közül is talán a legnagyobbat, a G4S-t. A Magyarországon is jelen lévő cég olyan nagy és akkora lefedettségi területtel rendelkezik, hogy PMC és PMS egyben, de foglalkozik mindennel, ami a biztonsági területhez tartozik.

A G4S méretét talán jól megvilágítja a tény, hogy több mint 600 ezer alkalmazottal dolgozik a világ százhuszonöt országában.

A háborúmentes országokban fő profiljuk a vagyon- és értékvédelem, ám szinte valamennyi konfliktuszónában jelen vannak, foglalkoznak katonai hírszerzéssel, kiképzéssel, konvojkísérettel, aknamentesítéssel, személyvédelemmel, sőt, börtönüzemeltetéssel is.

Hírük a tevékenységi körükhöz képest egész jónak mondható, bár időről-időre itt is felmerülnek vádak túlkapásokról vagy éppen a hírszerzési eszközeik jogellenes használatáról.

Mindez nem gátolta meg 2020-ban az Allied Universalt, hogy majdnem 4 milliárd fontért megvásárolja a céget, ezzel válva egyeduralkodóvá a magánbiztonsági vállalatok piacán.

A zsoldoshadseregekkel és cégekkel szemben megfogalmazott leggyakoribb aggály a transzparencia és az ellenőrizhetőség részleges hiánya.

Erik Prince éppen erről beszélt a Blackwater kapcsán: a zsoldosokat akkor hívják, amikor a nemzeti hadsereg túl kényesnek talál egy szituációt.

Az, hogy a hivatásos és szerződéses katonák nem képesek vagy nem akarnak ellátni bizonyos feladatokat, nem jelenti azt, hogy nincs szükség a feladat elvégzésére. Itt jönnek a képbe a PMC-k.

Ha a zsoldosok hibáznak, az őket megbízó hadsereg vagy állam keze még mindig tisztább marad, mint ha ők futottak volna bele egy fatális tévedésbe. Igaz, Prince azt is hangoztatta, hogy a nemzeti hadseregek katonái sem finomkodnak módszerek tekintetében, csak éppen azok az esetek nem kapnak akkora nyilvánosságot, mint egy katonai magáncég akciói.

Így vagy úgy, napjainkra a zsoldoscégek a világ fegyveres konfliktusaiban megkerülhetetlen tényezővé váltak. Az ezredforduló óta gyakorlatilag minden nagyobb incidensben tevékenyen – időnként túl tevékenyen – vesznek részt. A hibrid hadviselés megjelenésével, ahol már messze nem a szemben álló felek hadseregének létszáma és arzenálja dönt el egy-egy háborút, még inkább felértékelődik a szerepük.