Ami 75 éve történt, döntően meghatározza mai életünket

Elemzések2019. jún 7.Fellegi Tamás

Tegnap volt a normandiai partraszállás 75. évfordulója. Az esemény döntően meghatározta Európa sorsát, és most legalább egy napra elsimultak a jelenlegi gondok: Trump szövetségesi zsörtölődései és Anglia kínlódása az EU-tagsággal.

Kevés szemtanú

Egyre távolabb kerülünk időben a második a világháborútól, olyannyira, hogy már egész kevés egykori résztvevő él, nem könnyű összegyűjteni őket egy-egy megemlékezésre. Tegnap azért néhány tucat ellátogatott közülük a normandiai ünnepségre, ahol a partraszállás 75. évfordulójáról emlékeztek meg az egykori győztesek. Miután a szövetségeseknél 18 év alattiak nem harcoltak, a legfiatalabb visszatérők most 93 évesek voltak.

A szovjet veszély

Az esemény ugyanakkor annyira lényeges volt, hogy a mai európai berendezkedés is jelentős részben ennek köszönhető. 75 éve ugyanis Európa majdnem egésze a hitleri német birodalom elnyomása alatt sínylődött, és egy darabig nem is látszott, hogy ez hogy szűnhetne meg. 1944 első felére viszont látszott, hogy a háború első két évében majdnem összeroppanó Szovjetunió meg tudta fordítani a hadi helyzetet, és az 1943 elejéig tartó, a fordulópontot jelentő sztálingrádi csata után ellentámadásba ment át, immár a hátországi fegyvergyártás és a mozgósított nagyobb katonalétszám hatására elért erőfölényét kihasználva.

1944-ben már olyan gyorsan haladtak a szovjet erők, hogy az USA és az egyedül talpon maradt európai szövetséges, Nagy-Britannia számára nyilvánvaló volt: ha nem csinálnak valamit, a szovjet erők egyedül is leverik a náci birodalmat, és a felszabadítással egyidejűleg megszállják a kontinentális Európát. Kevés kétsége lehetett a nyugatnak, hogy ez a kommunista rendszer kiterjesztését is jelentené, ahogy aztán ez Kelet-Európa esetében történt.

A döntő nap

Eddigre az amerikai és brit erők felszabadították Észak-Afrikát és előrenyomultak az olasz csizmán, ám ott elakadtak. Nyilvánvaló volt, hogy mire ott átverekszik magukat, a szovjet erők már mindennel végeznek északabbra. A Nagy-Britanniába átszállított hatalmas amerikai erő bevetéséről így sürgősen dönteni kellett, hogy megelőzzék a teljes szovjet győzelmet.

Több terv felmerült, de a legésszerűbbnek végül azt tartották, ha a hatalmas haderő az addigra kialakított elsöprő amerikai-brit légifölény védelme alatt áthajózik a francia partokhoz, ott partra szállnak, bármekkorák is a veszteségek, és előbb-utóbb a hídfőből kitörve elfoglalják Franciaországot, és ha marad idejük, valamennyit Németországból is.

A műveletet hosszas előkészítés után az időjárás miatt egy nappal elhalasztották, és ugyan másnap sem tűnt optimálisnak az időjárás, a művelet parancsnoka, Eisenhower tábornok, későbbi amerikai elnök, a június 5-ről 6-ra virradó éjjel az indulás mellett döntött. A történelem valaha látott legnagyobb hajóhada kelt útra egymillió katonával, miközben repülőről ejtőernyösöket dobtak le a francia területre, hogy elvágják a német kommunikációs vonalakat és megrongálják az infrastruktúrát.

Harapófogó

A művelet teljesen meglepte a németeket, mivel Hitler nem hallgatott azokra, akik szerint Normandia lehetséges helyszín volt, ő csak Calais-nál, a legrövidebb tengeri út mentén tudta elképzelni a támadást. Mindazonáltal a német erők az egyik partszakaszon nagy amerikai veszteséget okoztak, a szövetségeseknek pedig minden fölény ellenére 6 hét kellett, amíg kitörtek a hídfőből.

Június 22-én a Szovjetunió is megindította addigi legnagyobb támadását: pár hét alatt egész Belaruszt visszafoglalta és Varsó erőterébe jutott. A kényszerből szövetségessé vált két oldal között megindult a versenyfutás Európáért, és a szimbolikus jelentőségű Berlinért.

Vasfüggöny

1944 júliusától felgyorsult az amerikai-brit erők haladása, akikhez a felszabadló franciák is csatlakoztak, így a közben adódó nehézség ellenére (Ardenneki német offenzíva) bejutottak Németország szívébe, és ott találkoztak a szovjet erőkkel. A kontinenst így két részre osztották, ezek határa lett a későbbi Vasfüggöny. A partraszállásnak köszönhető, hogy Nyugat-Európában szabad, piacgazdaságra épülő rendszerek alakultak ki, amelyek ráadásul nem sokkal később példátlan gazdasági fellendülésnek indultak.

A kontinens nyugati fele majdnem amerikai mértékű jólétbe jutott, a keleti fele viszont lemaradt az életképtelennek minősülő szovjet típusú rendszerben, végül 1991-ben maga a Szovjetunió, addigra a világ utolsó gyarmatbirodalma is felbomlott, a kommunista rendszer megszűnt. Az addig szovjet zónát alkotó Kelet-Európa a nyugathoz csatlakozhatott, az ott létrehozott Európai Unió részévé vált. A két rész közti különbség akkora volt, hogy még 30 évvel később is hatalmas út áll előttünk a felzárkózásban, de most már legalább sínen vagyunk.

Történelmi jelentőség

Ha a szövetségesek bizonytalankodnak és elmulasztják a partraszállást, netán rossz helyen teszik azt, és elakadnak, mint Olaszországban, akkor nem lett volna jóléti Európa, így nem is lenne mihez felzárkózni. Jobb, ha nem is képzeljük el, mit jelentett volna szovjet uralom alatt egész Európa, mikor omlott volna össze a rendszer és jön el a felszabadulás, és amikor ez megtörténik, hogy tudott volna felemelkedni a legatyásodott kontinens.

Az esemény történelmi szerepe tehát döntő, és ennek megfelelően emlékeztek meg róla tegnap, ami remek lehetőség volt arra, hogy az azóta is fennálló, immár Európa nagy részére kiterjedő szövetségi rendszeren belül mostanában kialakult súrlódásokat legalább rövid időre elfedje. Trump amerikai elnök, aki gyakran tett kellemetlen megjegyzéseket európai szövetségeseire, most Macron francia elnök és Theresa May távozó brit miniszterelnök társaságában barátságos, sőt ünnepélyes volt, az eseményhez méltóan.

Örök francia hála

Macron beszédében elmondta, hogy Franciaország hálája a szövetségeseknek felé sosem fog megszűnni, hisz az amerikai és brit erők nélkül nem lett volna francia felszabadulás. A francia elnök a helyszínen megjelent veteránoknak is kifejezte háláját. Trump is szólt az egykori résztvevő harcosokhoz: az amerikai nemzet büszkeségének nevezte őket, akik a pokol tüzén át szálltak partra, hogy helyreállítsák a szabadságot.

A francia elnök a brit EU-kilépéssel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy Franciaország és Nagy-Britannia között a kapcsolatok tönkretehetetlenek. Semmi nem fogja elszakítani az együtt kiontott vér és a közös értékek által létrejött erős köteléket, a jelen kihívásai ezt nem befolyásolják, utalt ezzel arra, hogy bármi is lesz a Brexit-folyamat vége, a két ország közötti jó kapcsolaton ez nem változtat, legfeljebb a kereskedelem lesz kissé nehézkesebb.