Arcképek a magyar panteonból – Pápai Páriz Ferenc, a magyar Hippokratész

Elemzések2019. ápr. 27.Faggyas Sándor

Az utolsó erdélyi fejedelem, Apafi Mihály és felesége háziorvosa, a polihisztor Pápai Páriz Ferenc személyében az első magyar nyelvű orvosi könyv szerzőjét, a máig haszonnal forgatható latin–magyar, illetve magyar–latin szótár alkotóját, a descartes-i fizika meghonosítóját tiszteljük, akinek Erdély legkiválóbb szellemei: Apáczai Csere János, Bod Péter, Bolyai János, Brassai Sámuel, Kós Károly mellett van a helye.

A nagyenyedi két fűzfa

A Rákóczi-szabadságharc idején, 1704 márciusában történt, hogy az erdélyi Mezőségen tanyázó két labancfőnök, Trajtzigfritzig és Bórembukk meg akarta sarcolni Nagyenyed derék polgárait. Ám amikor a fosztogató császári csapatok bevonultak a városba, a híres református kollégium fellázadt diákjai fűzfadorongokkal és kövekkel szétverték és megfutamították a labancokat, végül a két vezérrel is végeztek. Jókai Mór 1853-ban írt humoros „beszélyéből” – A nagyenyedi két fűzfa – azt is megtudjuk, hogy azon két fűzfadorongot, amellyel a két ellenséges vezért agyonütötték, a dicső eset emlékére letűzték a patak medrébe, és Gerzson úr áldást mondott azokra.

A két dorong kihajtott, s a két fűzfa azóta ott zöldel a vízparton, ahová aztán a kollégium kényelmes lakot építtetett, s oda zarándokoltak szép nyári napokon a tanulók, felidézve a regét hős elődeikről és Gerzson úrról. Ő nem más volt, mint a nagyenyedi kollégium rektor-professzora, a tudományoknak nagy művelője, békeszerető férfiú és a jó erkölcsök fáradhatatlan oltalmazója, ki tanítványai előtt akként szólott, mint egy orákulum.

A tudós professzor

Tordai Szabó Gerzson uram nem kitalált személy, ugyanis

Jókai valójában Pápai Páriz Ferenc tudós professzorról mintázta, 

aki negyven éven át volt a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által 1622-ben alapított, s 1662-ben Apafi Mihály fejedelem rendelete alapján Nagyenyedre költöztetett református kollégium tanára, majd egyben rektora. Alma matere élén élte át az embert próbáló történelmi körülményeket, Erdély Habsburg-kézre kerülését, majd a kuruc–labanc harcok viszontagságait. A császári csapatok kétszer is feldúlták a kollégiumot, amelynek újjáépítéséhez és újraindításához gróf Teleki Sándorral, a kollégium lelkiismeretes gondnokával összefogva külföldi protestánsokhoz fordult segítségért. A segélykérő levelet Pápai Páriz egyik, Angliában tanuló fia közvetítette, s a szigetországi egyháztagok nagylelkű adakozásából több mint tizenegyezer font sterling gyűlt össze – ettől kezdve az enyedi kollégium zavartalanul folytathatta működését.

A kezdetek

Pápai Páriz Ferenc 370 éve, 1649. május 10-én, Désen született, apja református lelkipásztor-író volt. Nagyenyedi tanulmányai befejeztével külföldi tanulmányútra ment, s Heidelbergben filozófiai, majd 1674-ben,

Baselban orvosdoktori oklevelet szerzett – első magyarként! –, s később „a magyar Hippokratész”-nak nevezték. 

Bod Péter erdélyi református lelkész, író, polihisztor 1766-ban megjelent irodalomtörténeti lexikona, a Magyar Athenas így méltatta: „híres poéta, jó filozófus, historikus, teológus; az orvoslás mesterségében merő Eskulapius, igen hasznos ember, kinek szép híre neve mindenkor fenn lészen Erdélyben”. Az Aesculapiushoz (ógörög neve Aszklépiosz) hasonlítás azért hízelgő, mert ő volt a gyógyítás istene a görög-római mitológiában.

1675-ben hazatérve előbb Enyed és a barcasági Földvár, majd a Bethlen-kollégium és Bornemisza Anna fejedelemasszony háziorvosa. Gyógyító teendői mellett a kollégiumhoz tartozó főiskolán professzorként görög nyelv- és erkölcstant, majd fizikát tanított. A híres francia filozófus, matematikus és természettudós, René Descartes fizikai szemléletének idehaza ő volt az első közvetítője.

Életműve

Szinte hihetetlen, hogy szerteágazó gyógyító, kimerítő oktató-nevelő, rektori, aktív egyháztagi és szerteágazó polgári feladatai mellett Pápai Páriz Ferenc milyen hatalmas életművet hozott létre. Legismertebb munkája az 1690-ben Kolozsváron megjelent

Pax Corporis (A test békéje), az első önálló magyar nyelvű orvosi könyv. 

A köznép nyelvén, főként a „házi cselédes gazdáknak s gazdasszonyoknak és az igyefogyott szegényeknek” írt gyakorlati kézikönyvet, azért, hogy megmutassa, nemcsak a patikusok által készített, hanem a ház körül található természetes szerek is jó orvosságok lehetnek. Könyvében rengeteg példát sorol fel arra, hogy a testi nyavalyák gyógyításában hogyan kell a fákhoz és füvekhez nyúlni. Hippokratészhez hasonlóan úgy tartja, hogy „az orvos a természet szolgája”, ezért a természetes gyógymódok híve. Minden betegség kezelése során nagy súlyt fektet a melegítésre-izzasztásra, purgációra és egyéb kiürítésre, kenésre, a különféle fürdőkre. Az ő terápiás fegyvertárában sokkal jelentősebb a gyógyszeres kezelés, mint a hippokratésziben, de hozzá hasonlóan mindig „természetből vett eszközökkel” gyógyít – főként gyógyfüvekkel –, s gyógyszer-alapanyaga csaknem azonos a magyar népi orvoslás „materia medicájával”.

A béke embere

Ami élete eseményeit illeti, nem vagy nagyon ritkán volt része a béke áldásaiban. Méltán fogalmazhatta így saját sírfeliratát: „Jogaimról sokszor lemondtam s a béke tiszteleténél semmit előbbvalónak nem tartottam, mégsem élvezhettem itt állandóan a békét.” Az irigy, rosszindulatú tanártársaitól és néhány általuk felbujtott diáktól sok igazságtalanságot elszenvedő, egyéni sorscsapásokkal és anyagi nehézségekkel is küszködő orvos, filozófus, professzor a béke embere volt, aki öt könyvet írt a Pax, azaz a béke(sség) jegyében: A lélek békéje, A test békéje, Az udvar békéje, A sír békéje és A kereszt békéje címmel. A Pax-könyvek mellett másik maradandó műve a Szenczi Molnár Albert művéből „átigazított”, anyagában bővített, máig jól használható latin­–magyar, illetve magyar–latin szótára. Az első, 1708-as kiadás belső címlapján található a szerző egyetlen ismert arcképe.

Egyéb művei

Pápai Páriz polihisztor voltát az is mutatja, hogy

ő írta meg az első magyar egyháztörténeti művet és az első magyar nyelvű címertant Ars heraldica címmel –, 

továbbá teológiai műveket, magyar, latin és görög nyelvű verseket írt (amelyeket Bod Péter az irodalomtörténeti könyvéhez csatolva adott ki), s ő volt a legelső Janus Pannonius-fordítónk. Holtáig töretlenül állt nagy tehetségű, de indulatos, túl érzékeny és tragikus sorsú barátja, a világhírű betűmetsző, tipográfus, könyvművész (Misz)Tótfalusi Kis Miklós mellett, akinek 1702-es halálakor Életnek könyve című hosszú, búcsúztató költeményben állított emléket:

„Tótfalusi Miklós nyugoszik ez helybe,

Magyarország szülte, Erdély felnevelte,

Hollandia nagy dolgokra készítette,

De amint intézte, nem adta szerencse.”

Szelíd mécses

Pápai Páriz Ferenc 1716. szeptember 10-én Nagyenyeden hunyta le a szemét. A kétszáz évvel később ott született „csillagáhítatú poéta”, Jékely Zoltán a tudomány szelíd mécsesének nevezte őt, akinek szótára „ezer meg ezer év lelkeiből lelkedzett magyar szókincs tárháza”. A „magyar Hippokratész” a hanyatló Erdély és a Rákóczi-szabadságharc viszontagságos korszakában is a fáradhatatlan gyógyító szándék embere volt – orvosként és tanárként, keresztyén filozófusként, lelkigondozóként, szótárszerkesztőként és alkalmi költőként. Külön érdeme, hogy soha, a legzordabb időkben sem hagyta magára alma materét, a nagyenyedi református kollégiumot, amely – nem kis részben neki köszönhetően – ma is az erdélyi magyar oktatás-nevelés egyik erős bástyája.