Átlagban 442 ezret kerestek tavaly pénzügyi területen - Egészségügyben 164 ezret

Elemzések2020. jún. 9.Harsányi Péter

A pénzügyi szolgáltatás területen 442 ezer forintos nettó fizetést lehetett átlagosan megkeresni tavaly. De hogyan alakultak a többi szektorban a nettó átlagbérek, régiós szinten hol volt a legnagyobb a munkanélküliség? A Központi Statisztikai Hivatal kiadványából szemezgettünk.

A legmagasabb nettó fizetést továbbra is a pénzügyi szoltáltatás területen dolgozók vitték haza a tavalyi évben. A sort az információ és kommunikáció, valamint az energiaipar területen dolgozók nettó bére követte.

A többi ágazatban már viszonylag nagyobb leszakadás figyelhető meg a fizetések terén. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó bérek 245 ezer forintot tettek ki.

Forrás: KSH

A számokat azonban egyes ágazatokban, különösképpen az építőiparban lefelé torzítja, hogy nem jelennek meg a hivatalos statisztikákban a feketén fizetett bérek. A koronavírus-járvány elterjedésével ráadásul megnőtt a kkv szektorban a feketézés jelensége, melyre Magyarország legnagyobb HR szolgáltatója is felhívta a figyelmet.

Reálbérek

2010 óta több mint 50 százalékkal nőttek a reálkeresetek. A nettó átlagkereset közel 90 százalékkal emelkedett.

Forrás: KSH

Mekkora bérdinamika várható?

A koronavírus-járvány hatására több mint 100 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottság a tavaszi hónapokban. A gazdaságból eltűnt a korábban tapasztalt nagyfokú munkaerőhiány. A borúsabb rövidtávú gazdasági kilátások tükrében pedig a korábbi években látott kétszámjegyű béremelkedési lendület is jelentősen lecsökkenhet.

Az idei évben ugyanakkor több technikai tétel is segíti az átlagbérek mérsékelt emelkedését. Az év elején már sok vállalat megemelte a dolgozóinak a fizetését és a jó, betanított munkaerő megtartása érdekében ezen feltehetően nem változtatnak.

Az egyes ágazatok érintettsége eltérő. A járvány által leginkább sújtott turizmus és vendéglátás területen lehetnek például nagyobb átmeneti bércsökkentések, illetve elbocsátások. Jellemzően az alacsonyabb képzettséggel és ezáltal alacsonyabb fizetéssel rendelkezőket bocsájtják el nagyobb arányban. Ez felfelé segíti az átlagbéreket.

Szintén a bérdinamika stabilizálódása mellett szóló érv, hogy Magyarország legnagyobb munkaerő közvetítő vállalata májusban már emelkedő megrendelésállományról számolt be. Ez előrevetíti a foglalkoztatottság újbóli emelkedését és a munkaerőpiaci kereslet erősödését.

A minimálbér és garantált bérminimum emelése, valamint az egészségügyi dolgozók béremelése egyaránt felfelé segíti az átlagbéreket az idei évben.

A visszafogott, 3 százalék körüli idei inflációs előrejelzések tükrében pedig a reálbérek az idei év egészében jó eséllyel enyhén növekedhetnek.

Régiós különbségek

A 15-64 éves korosztályban a legnagyobb munkanélküliség a kelet-magyarországi régiót jellemezte.

A munkanélküliek aránya 2019-ben legfeljebb alap- és középfokú végzettségűek körében csökkent, a felsőfokú végzettségűeknél lényegében nem változott 2018-hoz képest.

Forrás: KSH

Részmunkaidő

A részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya 5 százalék környezetébe mérséklődött 2019-re. 2011-ben még 7 százalék körüli volt ez az érték.

Minél inkább növekszik a teljes munkaidős munkavégzés súlya, annál jobban megerősödhet a fizetőképes kereslet, mely segíti a gyorsabb gazdasági növekedést.

Forrás: KSH

A nők esetében változatlanul magasabb a részmunkaidőben dolgozók aránya.