Ázsiában a fegyelmezettség nagyon sokat segített a járvány legyőzésében

Elemzések2020. ápr. 12.D.J.

Gyors kapcsolatfelvétel a gyógyszergyártókkal, tesztelés, appok, gps-es kontaktkutatás és rendkívül szigorúan vett karantén - ezek segítenek Ázsiának Európához képest kisebb áldozattal tűljutni a járványon.

Ha igazak a számaik, a kínaiak roppant hatékonyan léptek fel a koronavírussal szemben. Viszont ehhez roppant szigorú intézkedésekre volt szükség. Jellemző, hogy egy kínai származású ausztrál nőt csak azért utasítottak ki az országból, mert megszegve a karantén szabályokat elment kocogni. A BBC beszámolója szerint legalább egy komoly túlkapásra is sor került: egy fogyatékkal élő 16 éves fiú ugyanis meghalt miután az egyetlen gondviselőjét, az apját karanténba zárták. Az ügyben ezután eljárás is indult. Vuhanban a karntén idején akik élelmiszert vagy gyógyszert akartak vásárolni, azok sem mehettek akármelyik boltba. Az üzleteket sokszor csak egy adott városrészen belül lehetett felkeresni.

A fellépés Dél-Koreában kevésbé volt drákói.

Mégis: Mindehhez drasztikus város lezárásokra se volt szükség. A titkuk a gyorsaság volt. Egy héttel az első koronavírusos eset megjelenése után a kormányzat képviselői több orvosi eszközöket gyártó céggel is felvették a kapcsolatot és elrendelték, hogy kezdjék el nagy számban gyártani a koronavírus teszteket. 

Végül az 51 milliós Dél-Koreában naponta mintegy 15 ezer tesztet végeztek. Hogy a sok munka ne terhelje le a kórházakat, tesztelő központokat hoztak létre, méghozzá összesen vagy 600-at. Közben arra is figyeltek, hogy az egészségügyi személyzet ne legyen veszélynek kitéve, ezért az előírások szerint alig érintkeztek az alanyokkal.

Még 53 autós tesztállomás is alakult, amelyekben a látogatóknak még a kocsijukat se kellett elhagyni ahhoz, hogy kiderítsék: elkapták-e a koronavírust.

Az irodák és a szállodák közben hőkamerákkal figyelték, hogy van-e láza a betérőknek. Ha valakiről kiderült, hogy elkapta a vírust, annál beindult a kontaktkutatás. Ez olyasmi, amiben Dél-Koreának komoly tapasztalata van. Még 2015-ben, amikor a közel-keleti légúti koronavírus 38 embert ölt meg az országban, a szakértőik kitanulták, hogy lehet valakinek a mozgását igazán hatékonyan visszakövetni. Ahhoz, hogy felderítsék, hogy a betegek kivel kerültek kapcsolatba a telefonjuk és az autójuk GPS adatait és az utcai kamerák felvételeit is visszanézték, no meg azt is, hogy az alany hol használta korábban a bankkártyáját. 

Mivel pár éve már átéltek egy járványt a lakosság komolyabban vette a veszélyt, mint itt Európában.

Ráadásul különféle app-okon keresztül folyamatos figyelmeztetéseket is kapnak az emberek. Például készült egy „Corona 100m” nevű alkalmazás, amely jelzi a felhasználónak, ha olyan hely 100 méteres közelébe ér, ahol korábban már járt egy fertőzött. Emellett, ha valakinek a kerületében új beteget észleltek akkor erről értesítést kapott a telefonjára. A felhasznált eszközöknek hála sikerült időben elfolytani a ragály terjedését. Az látható, hogy a dél-koreai fellépés önmagában a polgárok segítsége nélkül nem lett volna ilyen eredményes. A járvány visszaszorításához az is kellett, hogy az emberek szigorúan betartsák az előírásokat. Némi rossz hír, hogy azokban az országokban, ahol már minden térségben tombol a betegség, a Dél-Koreában használt eszközök aligha lennének ennyire sikeresek.